Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2014.09.14 - Őszi kirándulás Sztánára – kék ég, bográcsgulyás és népművészet





Sztána a kalotaszegi Alszeg legkisebb települése. Lakosai, mint általában a kalotaszegi falvakban földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. Kós Károly leírása szerint –
 „ Túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt szomorú föld. Kopasz, köves dombok, esőmosott árkokkal szaggatott hegyoldalak, fátlan sovány kaszálók és legelők, sátés, vizes rétek, kínosan művelt oldalas szánták egyhangú, lehangoló egymásutánja… Majd csodálatosan szép vidék: tölgy és bükkerdő, vad gyütnölesfákkal tarkított virágos, illatos kaszálók, mint ültetett, gondozott angolpark…”. A gyenge, terméketlen föld nem jelentett különösebb értéket az itt lakó embereknek, ezért inkább népművészeti tárgyak készítésébe fekteték munkájukat és ez képezte vagyonukat. Kalotaszeg a népművészet kincsestáraként ismert. Világhírűek az itt készített varrottasok, a fából faragott dísztárgyak és a népviselet.
Szeptember 14-én reggel 7.30 órakor a kolozsvári nagyállomáson gyültünk össze (majdnem 30-an) és a nagyváradi személyvonatot vártuk. Sztánára indultunk, a kirándulás szervezője Feischmidh János volt. Csodálatos őszi idő, szép  napsütés és jó hangulat.


 Sztána, a világtól elzárt kis település vonattal közelíthető meg, Kolozsvártól 30 km-re (egy óra), Bánffyhunyadtól 18 km-re fekszik. A falu maga, a vasúti állomástól 3 km távolságra van észak felé, ezt a távolságot gyalog kell megtenni. A faluba, két út is vezet. Mi a sínekkel párhuzamosan megyünk a sorompóig, itt át a túl oldalra az alagút irányába, majd jobbra térünk egy szekérúton. A dombok között megbújó kis falucskába vezető földút sajnos elég gyenge minőségű, de a falu fekvése, a gyönyörű parasztházak, a csend és nyugalom jelképe lehetne. Körülöttünk szép a táj, déli irányba a Riszeg tető, nyugatra a Meszes vonulata, keletre alattunk a Sztánai-patak völgye, előttünk a falu házai, kimagaslik a templom karcsú tornya.Távolabb, messze egy dombtetőn az Almási vár tornya látható. Sztána Körösfő felől kiskocsival is megközelíthető, de a Zsobok és Sztána közötti földút (4 km) elég rossz állapotban van.
A vasútállomástól 400 m-re, alakult ki 1900 után a nyaralótelep, ahol főként módos kolozsvári polgárok építtettek villákat. A telep legjelentősebb épülete, egyben Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly saját háza, az eredetileg hétvégi háznak szánt Varjúvár.
A kőbányák bezárása és a kollektív megszüntetése óta a földeket tulajdonosaik többsége nem vagy csak nagy nehézségekkel tudja megművelni, a nyereségesen csak a juhászat működik. A fiatalok többsége elvándorolt a jobb megélhetés reményében. Sztána hozzávetőleg mintegy 125 állandó lakost számlál. A település mára jelentősen elöregedett, de a hagyományos farsangi mulatság idejére évről évre megfiatalodik. A sztánai farsang több évszázados múltra tekint vissza. A Sztánai Műhely Baráti Társaság, a falu közössége és annak lelkésze az 1914-es Református bál mintájára 2000-ben újraélesztette a farsangot. A száz évvel ezelőtti bálon több közéleti személyiség között ott voltak Kós Károly barátai, pályatársai, Móricz Zsigmond is ellátogatott, élményei alapján írta meg a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című regényét. Ennek az eseménynek állít emléket a közösségi ház falára helyezett tábla.
Eljutunk a falu központjáig. Vasárnap van, derült égbolt, kellemes napsütés, harangszó kondul, a helybeliek a délelőtti misére igyekeznek. A falu ünnepélyes hangulata ránk is átragad, templom mellett az elmúlt évben elhelyezett Kós Károly szobor mellett állunk csendesen, hogy ne zavarjuk meg a vasárnap délelőtt meghitt hangulatát.
Déli 12 órára Osváth Lajos EKE-társunk házához vagyunk hivatalosak. A csinos kis sztánai ház, homlokzatát, mint sok más kalotaszegi épületét, faragott díszités ékesíti. A ház előtt a házigazda már vár, kedvesen fogad mindenkit. Nem könnyű dolog ekkora csapatot vendégül látni. Az udvaron terített asztal vár és a nagy üstben gőzölög a frissen készített bográcsgulyás. Ünnepélyes pillanat következik, túravezetőnk köszönti a ház gazdáját és átnyújtja ajándékunkat, egy szép emlékkönyvet, Tatár Feri Vass Albert verset szaval. A délelőtti séta, friss levegő és a köményes pálinka meghozza a étvágyat és mindenki jóizüen fogyasztja a finom bográcsgulyást. Ebéd után háziasszonyunk frissen sült fánkkal kinál.


Ebéd után Osváth Lajos néprajzi gyűjteményét, “tájházát” tekintjük meg, amely a faluból összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal a település hagyományos tárgyi kultúráját próbálja megmenteni az útókornak, megőrizni a múlt emlékeit. A kis ház 1908-ban épült és korabeli berendezésekkel és tárgyakkal van berendezve, a régi paraszti élet eszközeit, használati tárgyait láthatjuk itt. A gyűjteményben festett bútorok, színes edények, kannák, tányérok, sok érdekes, hagyományos és hasznos haztartási kellék látható. A sztánai szoba-konyhás falusi házat Osváth Lajos 2002-ben vásárolta meg, de érdeklődése a kalotaszegi népiművészet iránt sokkal régebbi, már 1990-től gyűjtögetett ilyen alkotásokat.
Az órák gyorsan telnek, kellemes beszélgetések és jó hangulaban szinte észrevétlenül repül el a délután. Elbúcsúzunk a házigazdáinktól, megköszönve a kedves vendéglátást és elindulunk a vonatállomás felé. Útközben még somot és csipkebogyót szedegetünk. Az időnkbe még belefér egy séta a Varjúvárig is, amely nincs messze a vasúti alagúttól. Talán nincs köztünk olyan, aki ne látta volna Kós Károly egykori otthonát, de nem volna teljes a kép, ha kihagynánk a mai kirándulásból. Magas süvegével, kis tornyocskájával, fehér falaival úgy kandikál ki a környezetéből, mint egy mesebeli váracska. A Csigadomb és Riszeg tető lábainál levő telep legnagyobb épülete, a Varjúvár szomszédságában levő, szintén Kós Károly által tervezett Szentimrei-villa. A környezet ahol épültek – erdő, tisztások, kis patak – csodálatosan szép. Az ember és táj kapcsolatát fejezik ki a kortárs, jó barát és költő szomszéd, Szentimrei Jenő a Képeslap a Sztánai Csigadombról című verse: " Nagyon nyíltkék az ég itt,/Nagyon szelíd a csend./Nagyon kicsiny az ember,/De ember idefent."


A tájegység falvaiban az évszázadok óta őrzött szokások és hagyományok ma is lenyűgözőek. Vallási ünnepek alkalmával ünnepi öltözetben mennek a templomba, és az asszonyok hagyományos ételeket készítenek. De a legtöbb kalotaszegi faluban a lakosság létszáma állandoan csökken. A hagyományoknak, szokásoknak mind kevesebb követője marad. Sajnos Sztánán is a hagyományos népi építészet alkotásai egy letűnt világ emlékeit idézik. De talán még lesznek olyan emberek, akik  munkát, fáradságot nem kimélve, ezt a kultúrát és a népi alkotások egy részét megpróbálják megmenteni az utókor számára ...