Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2015.06.01-Kirándulás a szászsebesi Vörös-szakadékhoz




            Szászsebes  (Şebes Alba) felé haladva, északkeletre egy vöröses színű, erodált felületű domboldal tűnik fel. Ez a Vörös-szakadék, a Küküllő fensíkjának egyik legérdekesebb természeti képződménye.  A 800 m szélességű és 80-100 m magas vörös színű szakadékot a talajerózió formálta. Különös színét a vörösagyag, a szürke, vörös és fehér homokkő, illetve a vörös és téglaszű márga és fehér márgás mészkő adja. A 10 hektáros területet 1950-ben geológiai és florisztikai természetvédelmi területté nyilvánították, 300–425 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.


            Régi vágyunk teljesült, amikor június 1-én sikerült összehozni egy kirándulást a sokszor emlegetett Vörös-szakadékhoz vagy ahogy még nevezik Vörös-árokhoz  (románul Râpa Roşie, németül Rote Berg). Két kiskocsival, összesen heten indultunk útnak. Szép nyári nap volt, tiszta égbolt és kellemes napsütés. Kolozsvárról Tordán, Nagyenyeden, Gyulafehérváron keresztül jutottunk el Szászsebesre. Már Lámkerék (Lancrăm) helységtől látható messziről a szakadék, az útról észrevehető balra egy vöröses színezetű domboldal,.bár ilyen távolságról, sokan talán figyelembe sem veszik. Pedig ezt a látványos és egyben érdekes geológiai képződményt kár kihagyni, rövid sétával bejárható és biztosan maradandó emléket hagy ez a kis kirándulás. A probléma ebben az esetben csak a domb aljához vezető út megtalálása marad.


              Beérünk a városba, ott megkeressük a Daia Româna felé vezető útat, ezen megyünk tovább, míg elérjük az autópályát. Itt már  tábla is jelzi az irányt. Az aszfaltozott útról balkéz felé térünk egy elég rossz minöségű földúton haladunk egy darabig még párhuzamosan az autópályával -  ez gyakorlatilag a sztráda szervizútja - , majd balra fordulunk, átmegyünk a Székás (Secaş)-patak hídján és megállunk egy füves legelőn, szemben a Vörös-szakadékkal. Kocsikat látunk és néhány sátrat, vannak akik itt töltötték a hétvéget. A képződmény lábánál  vagyunk és megkezdjük felfedező utunkat. Előttünk a Vörös-szakadék, körbe dombok, mögöttünk 3 km távolságra Szászsebes látszik. Elhaladunk egy esztena mellett, juhok legelnek, látszólag nem zavarja őket a jelenlétünk, valószinűleg hozzászoktak a kirándulókhoz. Egy erdős, inkább bozótos rész választ el a vörös domboldaltól, több ösvény is indul a bokrok között. Elindulunk találomra az egyiken. Az ösvény lefelé megy, keresztül egy árkon, majd felfelé kapaszkodunk, helyenként elég csúszos a talaj, szerencsénkre az ösvény száraz, nincs sár, különben nehezen boldogulnánk. Kijutunk a bozótból, most már fűves részen kapaszkodunk felfelé egészen a vörös alakzatok lábáig. Minél közelebb jutunk annál hatalmasabbnak tünnek a különleges formációk. Egy hatalmas fal, szinte függőleges, egy óriás méretű orgona benyomását kelti,  bizarr oszlopok és többszintű piramisok tömege, elválasztva kisebb árkokkal.
            Az ide látogató természetjárót egy különös világ fogadja; mindenfelé tornyok, piramisok, oszlopok, ember- és állatformájú tömbök láthatók nagy összevisszaságban. Ha feltekintünk szédít a magasság, alattunk riaszt a mélység. A földkéreg különös alkotásai ezek,  méretei, színei és változatos formavilága magával ragadja a laikus természetszeretőt is.  A csupasz lejtőket hamar elkezdték koptatni lefolyó esővízek, télen a jég, mély árkokat ástak,  ennek nyomán kialakultak a ma is látható barázdált, legömbölyített formák, oszlopok keletkeztek az árkok között, fent kisebbek, lefelé szélesebbek, több sorban, egymás tetejére állítva. A lejtőn hiányzik a növényzet, víz lefolyása nem ütközik akadályba. Az itt keletkezet tornyok, oszlopok, obeliszkek, piramisok piros és lilás színezetüek, különleges látványt nyújtanak. Sok  helyen a sziklák tetejétől egészen az aljáig lehet követni a lefolyó víz útját. A kis erecskék nyomvonalainak a  találkozásánál  nagyobb folyócskák keletkeztek, amelyek még jobban megdolgozták a puha kőzetet. A vízszintes sávozást az üledékrétegek eltérő ásványianyag tartalma adja. Előveszük fényképezőgépeinket és próbáljuk megörökíteni ezt a különleges tájat.


            A Vörös-árok egy törmelékes-üledékes kőzetrétegben alakult ki, valószínűleg egy hatalmas földcsuszamlás következtében. Erdély legérdekesebb felszíni eróziós jelensége. A területre egy sajátos mikroklíma is jellemző, a növényzet a sztyeppéhez hasonló. Védett növényei közé tartozik a csikófark, a fekete fodorka, a gyászoló imola, a kései szegfű, a piros madárbirs és a sugaras fejvirág.
            A Vörös-szakadék, mint turisztikai látványosság, egyedülálló Erdélyben. Bár a  beszivárgó vizek hatására egyes dombvidékek lejtőin a különböző rétegek érdekes természeti formákat hoztak létre, a Vörös-árok nem hasonlit egyikhez sem. Ilyenek Kolozsvár közelében a feleki gömbköveknek nevezett homokkő konkréciók, hasonló toronyképződmények alakultak ki a Szilágy megyei Sárkányok kertjében (Gradina Zmeilor), Zsibótól mindössze 9 km-re, Almásgalgó (Gâlgaul Almasului) határában vagy a Bucsecs hegység gomba-sziklái, a „Babele”, ha keletkezési körülményei nem is egyeznek teljesen meg.
            Nem sikerül minden részét bejárnuk ennek a különös tájnak, talán egy nap nem is volna elegendő. Visszatérünk az ösvényen és felkapaszlodunk balkéz felől egy dombtetőre, innen szép rálátásunk van a szakadékra és Szászsebesre is.


            Dél már elmúlt, indulunk vissza Szászsebes felé, ott megnézzük a város nevezetességeit: az evangélikus templomot, amely 12 – 13 század fordulóján épült,  az egykori szász evangélikus  gimnáziumot, a várfal maradványait a meglevő bástyákkal. A városközpont szép, tiszta, barátságos. Elhagytuk Szászsebest, az országútról a délutáni napfényben még látszik a Vörös-szakadék, búcsút intünk neki azzal az elhatározással, hogy még felkeressük ...

2015.06.14-Új utakon az EKE forráshoz




            A Gorbó patak felső szakaszán levő erdőben, a Szelicsei Magura (Kismagura) alatt van egy bővizű, hideg, tiszta forrás az erdő egyik elrejtett tisztásán. A forrás a kolozsvári EKÉ-sek egyik kedvenc kiránduló helye volt hosszú időn keresztül, EKE forrásnak nevezték el. Kolozsvárról a Monostor negyedből több útvonalon el lehetett jutni. A táj szép,  füves legelők, ligetes erdők, vadvirágos rétek. Felette a Havas bükke – Recea tető ( 759 m),  gyönyörű kilátás nyílik onnan nyugat felé a Gyalui havasokra,  keleten a Bükk környéki részeket látjuk, északra a Kis-Szamos völgyén túl  kivehető a Szent Pál tető és a Csigadomb. Alattunk a völgyben Tótfalu (Tăuţi), azon túl a szászfenesi Leányvár. A Gorbó patak felső szakasza kevésbé ismert és járt része a Bükknek.  A szelicsei úttól északra, a Bivalyosnak nevezett legelő alatt meredek, vad patakvölgyektől szabdalt erdős terület  található, az itt eredő patakocskák összefolyásából jön létre a Gorgó pataka. Ebben a vadregényes katlanban, a  Gorbó patak nyugati ágán egy szép vízesés is található.


Az utóbbi években, az EKE forráshoz mind kevesebb kirándulás szerepel a túratervekben. Ehhez valószinüleg hozzájárul az is, hogy telnek az évek és nehezen ismerjük el, de ritkábban vállalunk be egy 20 km-es gyalogtúrát. De miért nem jönnek a fiatalabbak? Talán azért, mert a Bükk erdő már nem az a vonzó kirándulóhely, ami volt számunkra húsz évvel ezelőtt. A Gorbó völgye is már magánterület és beépült, házak, kerítések, elzárt utak mindenütt. A Gorbó völgy felett, a völggyel párhuzamosan haladó gerincen, bár nagyon  szép a kilátás minden irányban, lépten-nyomon juhnyájakat találunk és kutyák támadnak az arra járó kirándulókra. Ezért inkább elkerüljük  ezt az útvonalat.
         Igy született meg az ötlet, Csorba Anikó kezdeményezésére, hogy új úton közelítsük meg az EKE forrást, olyan úton, amely szép is, de nyugodtan és biztonságosan kirándulhatunk. A június 14-re szervezett túrára 9-en indultunk, a csapatot Anikó vezette. A Monostor negyedben a Bucium utcai megállóban gyülekeztünk a szászfenesi Leányvár negyedbe induló M21-es autóbuszra vártunk.  Az erdővel borított Leányvár nevű domb alatt épült és a róla elnevezett lakónegyed végállomásáig utaztunk. A Leányvár egyik csúcsán valamikor vár volt, egykori tornyának csekély maradványa ma is megtalálható a Várdombon. Építési idejének és nevének eredete a múltba vész, feltehetően fából épült, a tatárjárás után kőből épült újra,  a  püspökség birtokában volt. Pusztulása az 1437. évi, Budai Nagy Antal által vezetett erdélyi jobbágyfelkelés idejére tehető, szerepét Gyalu vára vette át. Szászfenes mai lakossága nagyon keveset tud a határában lévő várromról.
            Az autóbusz megállótól nyugati irányba indultunk a Szászfenes (Floreşţi) és  Magyarfenes (Vlaha) között levő erdővel borított domboldal felé. Már 10 órakor nagy volt a meleg, szerencsénkre az út nagy részét hűvös, árnyékos erdei úton tesszük meg. Elindultunk az erdőben, nemsokára előbukkantak az első gombák, galambgombát, vargányát, kerserűgombát, piruló galocát találtunk, a szerencsésebbek sárga rókagombát is szedtek. A gombászással csak az a gond, hogyha nem vagyunk figyelmesek, könnyen elbódoroghatunk az erdőben. A túra útvonala több helyen szalaggal volt megjelölve,  Csorba Anikó és Fazakas Feri lejárták előre és megjelölték a fontosabb pontokat, különben nehéz lett volna eligazodni az egymást keresztező ösvények labirintusában a kevésbe ismert terepen. Nemsokára kiértünk az erdőszélre, egy darabig itt vezetett az út, jobbkéz felől erdő, balra füves, virágos rét, szép kilátás nyílt a Leányvár kettős csúcsára, a Gorbó gerincre, a hágóra ahol a Tótfaluba vezető út halad. Nemsokára ismét az erdőben folytatódott az út, enyhe emelkedő, majd egyenes, széles, kényelmes ösvényen haladtunk egy gerincen.  Kilátni a fák között nem lehetett  sem Tótfalu, sem  Magyarfenes felé. Elhagytunk egy elágazást, ahol balról bejött egy narancssárga és fehérrel jelölt kerékpáros útjelzés, ezt követtük tovább.  Kolozsvár környékének térképén ez az erdőrész a Medve hegy (Creasta Ursilor) néven  szerepel. Az erdő árnyas lombjai alatt fogalmunk sem volt, hogy  a napon a hőmérséklet jóval meghaladja a 30 fokot. Két óra út után (kb. 8 km) az ösvény balra kanyaródott,  átléptünk egy kis patakon, kis ideig még az  erdő fái közt haladt az ösvény, majd kiértünk az EKE forrás feletti legelőre. Innen már a meredek füves oldalon, tűző napon jutottunk fel a Havas bükkének nevezett ( 759 m) tetőre.  Itt levő nagy egyenes területet észak felől a tótfalusi erdő,  nyugatról a Rákos patak völgye határolja, déli irányban Szelicse falú házai, felette a Kismagura (826 m) csúcs, keletre a Gorbó völgy felső felét borító erdőrész, amelyben az EKE forrás van.  Déli egy óra volt, visszafordultunk és beereszkedtünk a két erdőrészt elválasztó füves oldalon és egy pár perces erdei úton eljutottunk az EKE forráshoz.
Mit kell tudnunk a forrásról: majdnem 100 éves története a múlt század elejére nyúlik vissza. A vízfeltörést a Kolozsvári EKE Osztály foglalta, kiépítették és elnevezték EKE forrásnak, régi térképeken ilyen néven látható. A rendszerváltás után, az 1991-ben újraalakult kolozsvári EKE-ben 1993-ban valóságos mozgalom indult a forrás rendbetételére.  Kiépítették, emléktáblával díszítették, forrásavatást szerveztek, ökumenikus Istentisztelettel.  A munkálatok irányítását Tóthpál Tamás vállalta. A forrásavatás szeptember 26-án volt. Sok meghívott volt jelen, az EKE tagok mellett részt vettek a közeli falvak (Szelicse, Tótfalu) lakói is, mindenki jól érezte magát. Sajnos, a forrásfal előterét díszítő bronzlapot, nemsokkal az ünnepség után ismeretlen személyek lefeszítették és eltulajdonították, a tábla többet soha nem került elő.
Ezután, minden év szeptemberében emléktúra volt szervezve a forráshoz. Idővel a forrás megrongálódott, a tisztás elhanyagolt lett, asztal, padok eltűntek. Ezért 2008 nyarán, a 15. évfordulóra újra rendbe tettük a forrást és környékét, ismét pad és asztal készült, kitakarítottuk a tisztást. Sokan vettek részt a munkákban, jöttek jó ötletekkel. Kialakult egy nagyszerű csapatmunka. A szervező Szakács Éva volt, a forrásnál a  munkálatokat Lőriczi István vezette, a túrák vezetésével és a plakátok készítésével   Tóthpál Tamás foglalkozott.
            Ennyi röviden a forrás története, de milyen most az EKE forrás? Körbenéztünk a kis tisztáson, rég nem jártunk erre. A látvány elég lehangoló,  a tisztás szemetes, az asztalnak, padnak nyoma sem maradt, a forrás  működik, elég bő a vízhozama - így  felfrissítettük ivóvízkészletünket - de a felette levő betonlapon sem a felírat, se a rárajzolt gyopár nem kivehető. Ebédszünetet tartottunk, fél órát pihentünk majd elindultunk az erdőn keresztül a Gorbó völgye felé a régi megszokott utunkon, egy darabig még az árnyékos erdőben, majd tovább  a hosszú  Gorbó völgyi  poros úton,  a tűző napon 34 fok melegben. A völgy egyre jobban beépül, kerítések, kutyák, tiltakozó táblák  utasítják ki, az oda kiránduló városlakókat.  Mit is keresnek a Gorbó völgyében, hiszen ott van az egykori lőtér piknikező helynek, elég az egy akkora városnak mint Kolozsvár. Áthaladtunk a lőtér területén és körbenézünk  a  “piknikező”  helyen, kocsik, emberek, zene, por,  zaj és meleg. Ilyen volna a szabadban töltött hétvége, amire vágyunk ...
A Gorbó és a Plecska patakok összefolyásához értünk, hogy elkerüljük az aszfaltos útat, kicsit visszafordultunk a Szent János-kút irányában. Nemsokára balra egy ösvény felvezet az oldalba a fenyőfák közt, eleinte kicsit meredek, majd párhuzamosan halad az aszfaltos úttal. Délután 5 órára értünk a Monostor negyedi végállomásra, 18 km és 500 m szintkülönbség megtétele után.