2015.04.18-Tavaszi kirándulás a Berettyó forrásához

Tavaszi kedvenc kirándulóhelyeink közé tartozik a szilágymegyei Tuszatelke (Tusa) közelében levő Berettyó forrás. A Berettyó a Réz-hegység (Munții Plopiș vagy Șes) Ponor nevű csúcsa alatt ered több forrásból. A legnagyobb a Nagy-karsztforrás, amely a Toplica patakot táplálja. A forrás környéke természetvédelmi rezerváció. Ezen a szakaszon a Berettyó (Barcău) meredek hegyoldalak közt tör előre, gyors hegyi patak jellege van, majd sik területeken folytatja útját és Magyarország területén ömlik a Sebes Körösbe. Neve ősi magyar szó, jelentése: berekkel szegélyezett folyó. 1476-ban találkozunk először a Berettyó névvel.

            Réz-hegység lapos tetői és hátai sehol sem érik el az 1000 métert, legmagasabb csúcsa a 918 méter magasságú Magura. A hét-nyolcszáz méter magasra emelt triász kori rétegek sekély, tálszerű mélyedéseibe beszivárgó vizek változatos karsztformákat alakítottak ki. .A  901 m-es Cornu csúcs a lábánál elhelyezkedő karsztplató bővelkedik karsztalakzatokban. A felszíne alatt összegyűlt víz részben a  Sebes-Körös  vízrendszeréhez tartozó Seredos-völgyi karsztforrást, részben pedig a Berettyő forrásait táplálja.  A Berettyó forrása egy vízkitörés (karsztforrás) a vidék északi oldalán, de nem az egyedüli forrása a Berettyónak. A folyó a kisebb forráságak, az Ökrös-, Toplica-, Tusza- és Ponor-patakok egyesülése után Tuszatelke (Tusa) község alatt kapja a Berettyó nevet. Fő táplálója a Fekete-ponori-karsztfennsík északi peremén fakadó két karsztforrás (Izbucul Mare és Izbucul  Mic). A Berettyó fő ága a Toplica a Nagy-forrástól (Izbucul Mare) indul.

Ebben az évben április 18-án a Hajdú-Bihar Megyei – Debrecen Városi Természetjáró Szövetség tagjaival szervezett közös kiránduláson kerestük fel a Berettyó forrásvidékét. A kirándulást Kovács D. Zsuzsa szervezte, a túrát Vlád Pál és Mezei Elemér vezették. A Királyhágó (Pasul Piatra Craiului) tetején, az itt levő parkolóban találkoztunk a határon túlról érkező túratársainkkal. Mi, kolozsvári  EKÉ-sek egy mikrobusszal és egy kiskocsival érkeztünk, vendégeink egy autobusszal, egy mikrobusszal és néhány kiskocsival. Csaknem 100-an vettünk részt a kiránduláson. Kocsikkal indultunk tovább, a Váradot Kolozsvárral összekötő főútról északkelet felé térő köves úton, 3 km után elértük az épülő ortodox  kolostortemplomot és a mellette levő TV-relét. Innen gyalog vágtunk neki az útnak, hosszú, kanyarós sorban egymás után. Az út egyre keskenyebb, inkább szekérút és tovább emelkedett, szép kilátás nyílt a Sebeskörös völgyére, majd a Cornu csúcs ( 903 m) volt látható. Elhaladtunk egy tőzikerét mellett. A tőzike a  hóvirágnál nagyobb, harangocska formájú, kedves kora tavaszi virág . Virágot már nem láttunk, a tőzikék hamarabb nyilnak, majdnem egyidőben a hóvirágokkal, legtöbbször március végén vagy április első hetében borítják itt virágba az erdő talaját.

Nemsokára elértük a Bihar, Kolozs és Szilágy megye találkozási pontját, ez a 882 m-en levő Almácska (Vf. Merişorul) tetőt. Előttünk már Szilágy megye és a Tuszatelkéről jövő aszfaltos út, letértünk balra, füves oldalon ereszkedtünk, míg elértük a Berettyó forrását ( 615 m), az ösvényt nemrég túristajelzéssel is ellátták. A forrás egy erős, bővízű, kristálytiszta karszforrás. A Ponor tető víznyelőrendszerében felgyűlt víz tör itt a felszínre, majd több ágra szakadva, kisebb vízeséseket alkotva halad előre. Követtük a kis patakocskákat és a forrás vize egy meredek részen lezúdulva a mohás kövek között vízesést hoz létre. A mohával benőtt mésztufa dombon több ágra szakadva zuhan alá, főleg esős időszakban, csodálatba ejti a látogatókat. A vízesés kb.10-12 m. Percekig álltunk és nem tudtuk levenni szemünket a természet csodálatos alkotásáról. Déli 13 órakor értük el  a Berettyó forrást, kicsit elfáradtunk és meg is éheztünk. Megpihentünk a vízesés alatti tisztáson, elfogyasztottuk útravalónkat, majd elindultunk visszafelé a kicsit hosszabb, de kényelmesebb tuszatelki kacskaringós szerpentinen, míg el nem értük a Királyhágó felé vezető útat. Onnan már a délelőtről ismert úton tértünk vissza a kocsikhoz, a 18 km gyalogtúra megtétele után.

            A Berettyó forrás több útvonalon is megközelíthető. Igy a Királyhágó (Bucea) faluból, a Fogadó völgyön keresztül vagy a Feketetó (Negreni) feletti tanyavilágon keresztül (Dealul Burdeasca) is kijuthatunk a Ponor rétre, onnan tovább a Berettyó forráshoz. Ez jövet-menet egy egész napos, 22-24 km-es gyalogtúrát jelent. Aki nem akar gyalogolni , az jöhet Kraszna, illetve Zilah irányából és Tuszatelke felől (Tusa) a karsztforrás kocsival is megközelíthető, 15 percre van az úttól. Kocsival vagy kerékpárral Csucsáról is eljuthatunk egy 20 km-es makadámúton. A vízeséstől is szép gyalogtúrát tehetünk, ha követjük a Berettyó útját, egy szűkebb szoroson, aztán egy szép völgyön  át, ahol betonból  öntött kis gátak törik meg a víz folyását, mesterséges  vizeséseket alkotva. Oldalról több kis patak víze növeli az itt még Toplica nevet viselő folyócska vízhozamát, el lehet jutni egy pisztrángosig, onnan tovább Füzespaptelekre (Preoteasa), majd ismét egy szükebb völgyön, a folyó kanyarulatait  követve Valkóváraljáig (Subcetate). A távolság a forrástól kb.12 km lehet, nem túl hosszú, de nehezen járható az út. A vad patakvölgy csodálatos ezen a szakaszon, három szoroson halad át, úttalan utakon, köveken, vizen gázolva, követhető a Berettyó, a fáradságot a táj szépsége kárpótolja.

            A Berettyó forrás megközelítése akár a Sebeskörös völgyéből, akár Zilah felől elég nehéz. Ez magyarázatot ad kevésbé ismert voltára. Igy a természet megőrizhette eredeti természetességét és részben vadságát, ami külön varázsa a tájnak. 

            A Berettyó forrás vízesésének a vízhozama ezen a tavaszon kevesebb volt mint általában. A hűvös, borongós idő ellenére, úgy látszik mégis a lehullott csapadékmennyiség kevesebb lehetett mint más években. De a megtett út, a táj szépsége, maga a vízesés látványa, kellemes emlékeket hagyott minden résztvevő lelkében és reméljük, hogy a már több éve szervezett közös kirándulásoknak a jövőben is lesz még folytatása.

2015.03.14-Márciusi túra az Őzek völgyébe

Kolozsvár egyik geológiai érdekessége a Feleki-hegy déli oldalában megfigyelhető homokkő gömbök, Györgyfalvától Szelicséig mindenütt tele van szórva óriási kugligolyókhoz hasonló képződményekkel, a „feleki gömbökkel", ahogyan dr. Koch Antal geológus professzor nevezte őket. A homokkőgömbök a hajdani tengerfenék homokjából jöttek létre, a tenger áramlásának görgetése következtében a homokszemek lerakodtak egy központi mag köré, öklömnyi nagyságtól kezdve több mázsányi súlyú gömbnagyságig növekedtek. A legszebb gömbkövek az Őzek völgyében voltak láthatók, ezért vált ez a csendes, a világtól elzárt völgy a kolozsvári természetjárók egyik kedvenc kirándulóhelyévé. Ehhez a különleges völgyhöz a Feleki-tetőről, a csillagvizsgáló mellett elhaladó útról juthatunk a völgy felső részébe, vagy Erdőfelekről az országút tordai lejtőjén jobbra kanyarodnunk és innen a völgy alsó részéhez érünk. A völgy bejáratánál egy tábla áll, amely jól látható az országútról, a „Valea Căprioarelor” felírattal. A völgynek ez a része mind jobban beépül. Az Őzek-völgye, Kolozsvár környékének térképe szerint a Medve-árok folytatásaként, a Malom-patak felső harmadát képezi.

A különleges kövekről a kutatók csak a 19. század második felében tettek először említést, bár a vidék lakói már jóval régebben tudtak létezésükről. Nagy regényírónk, Jókai Mór is megcsodálta ezeket a köveket, az Erdélyi képek című beszámolójában így írt róluk: "Kolozsvárt elhagyva Feleken vitt keresztül az út, melynek hegyein teremnek azok az óriási kőgombócok, minek keletkezéséről nincsenek tisztában tudósaink."

Március 14-án az Őzek völgyébe kirándultunk, a túrát Szőcs János vezette, 13-an vettünk részt. Az idő tavaszias, enyhe, kicsit felhős, ködös volt. A 40-es autóbusz megállójában találkoztunk ezen a szombati napon , pontosan 9 órakor indult a buszunk a Bükki-telep felé. A végállomásánál, a Sunny Hill hotel mellett szoktunk leszállni és innen indulunk gyalogtúráinkra. Már készülődtünk a leszálláshoz, mikor a buszunk elszáguldott az említett hotel előtt és Szelicse felé folytatta útját. Első meglepetésünkben, szóhoz sem jutottunk, de végül megkérdeztük, hogy mégis merre tart és hol fog minket letenni. Sikerült tisztázni a dolgot, a sofőrnek sajnos fogalma sem volt hol a megálló, nem szokott járni ezen a vonalon és udvariasan felajánlotta, hogy visszavisz minket és jóvá teszi a tévedését. Mi erre tiltakoztunk és ragaszkodtunk, hogy ott helyben tegyen le, mert úgy is gyalogtúrára indultunk, nem számít az a kis távolság és leszálltunk az autóbuszról. A Bükki telep nyugati szélén voltunk, ott ahol az aszfaltos út eléri az erdőt. Túravezetőnk ötletesen átgondolta az útitervet és rögtön egy javaslattal jött. Eltérve az eredeti tervtől, egy másik útvonalat javasolt az Őzek völgyéig, egy körtúrát csinálunk, kicsit hosszabb, de látványosabb lesz mint az eredeti terv. Természetesen, helyeseltük az elképzelést. Elindultunk a szelicsei úton, majd a FĂGET táblánál letértünk egy erdei útra. Az ösvénynek jelzése is volt, bár kicsit szokatlan, a fákra festett fehér béka kalauzolt az erdőben. A különös jelzésre hamarosan megkaptuk a magyarázatot. Egy tanösvényen jártunk, amely itt indul és valahol a feleki gerincen, a csillagvizsgálló közelében ér véget, hat ismeretterjesztő táblán mutatja be a Bükk-erdő állat- és nővényvilágát, valamint a hely egyik különlegességét, a homokkő gömböket.

 Az erdei út felfelé vezet, a Majláth kút közelében elértük a kék sáv jelzést, balkéz felé tértünk és ezen az úton haladtunk egy darabig, majd a piros sávon a Mikesi házakhoz értünk ki. Itt az Erdőfelekről jövő úton mentünk tovább, míg elértük az elágazást. Jobb kéz felé az Árpád csúcsra lehet jutni, balra a piros sáv a gerincen a Tordai hasadék felé vezet. Az elágazástól nem messze található az elmúlt évben létesítet kalandparc. Itt még folyik a munka, készül egy szép faépület is, ahol valószínüleg élelmiszereket és üdítőket fognak árusítani. Elhagytuk a kalandparkot, tovább haladtunk a gerincúton, majd balra letértünk egy ösvényen. Az erdőben a vadboroszlán kellemes illata fogadott, megcsodálhattuk a kivirágzott ágacskákat. A vadboroszlán (farkasbroszlán) jellegzetes tavaszi cserjénk. Apró rózsaszínes virágai már lombfakadás előtt megjelennek, általában kora tavasszal. Elhagytuk az ösvényt és egy meredek oldalon a Mikesi házak mögött húzódó völgybe ereszkedtünk, innen még átmásztuk a szemben levő erdős dombot és beereszkedtünk az Őzek völgyébe. Most már a megszokott úton haladunk a tisztásig. Közben az ég is kitisztult és melegen sütött a nap.

A tisztáson egy befejezetlen faépítmény van, a régi erdészház helyén, a patak két ága által közrefogott teraszon, az erdő alatt. Az elhagyott faépület mellett asztal, pad és tűzhely, itt tartunk ebédszünetet, egyesek szalonnát sütöttek, mások szendvicseiket fogyasztják el. Elsétáltunk a patakig és megcsodáltuk a gömbköveket. A patak vize fák és bokrok között kanyarogva halad a völgyben. Még kora tavasz van, minden kopár és színtelen. Pár hét múlva az erdő kizöldül, a tisztást tarka mezei virágok borítják el. Érdekes a völgy növényvilága, egyik nevezetessége a pázsitliliom mely nemcsak nálunk, hanem egész Európában egy ritka növény. Talán több figyelmet érdemelne ez a kis völgy, jobban kellene védeni az itt lévő különleges növényeket és kőzeteket. Sokan talán nem is tudnak róluk.

“A Malomvölgy közel 500 páfrány és virágos növényfajával hozzájárul Kolozsvár környékének rendkívül gazdag, 1654 fajt számláló flórájának különleges, ritka növényekkel való gyarapításához. ... A bükkösök gyepszintje rejteget olyan fajokat is, amelyek az Erdélyi Szigethegység 1000 m feletti bükköseiben és fenyveseiben élnek és Kolozsvár környékén nagyon ritkák, vagy kizárólagosan csak itt a Malomvölgyben fordulnak elő. ... Helyenként a bükkösök alatt és a Malomvölgy felső harmadának, az Ôzek völgyének patakmenti sík vagy enyhe lejtésű térségeit rendkívül érdekes - több jégkori reliktumot őrző - terjedelmes mocsarak tarkítják. ... Ezek a mocsarak biztosítottak menedéket és megfelelő létfeltételeket a Malomvölgy ritka kincseinek, jégkori reliktumainak. Ilyenek a két csáté faj mellett a szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica), a gyásztárnics (Swertia perennis), a pázsitliliom (Tofieldia calyculata), a szibériai pompás zörgőfű (Crepis sibirica) és az orchideák közül a mocsári hagymaburok (Liparis loeseli).” – írja Csűrös István és Csűrös László „A kolozsvári Malomvölgy növényvilágáról” című cikkeben (Erdélyi Gyopár 1995/4 számában).

 Az idő gyorsan telik, nyugat felől sötét esőfelhők gyülekeznek, csomagolunk és indulunk a völgyből a Feleki tető felé vezető úton. Elered az eső, hideg szél indul, már nem is eső, hanem apró jégdarabok, dara esik, kopog az esőköpenyeken a feleki tetőn, míg áthaladunk a legelőn. Egy sáros erdei úton ereszkedünk le a Bükki telepre a szemerkélő esőben, onnan a Páter úton érkezünk meg a Monostor negyedbe.

A feleki tetőn a lefutó vizektől el nem hordott homokrétegek mélyében talán ma is képződnek a homokkő gömbök. Sajnálatos tény, hogy a gömbkövek egy részét lakások díszítésre és házakat vagy kerteket burkoló homokkő lapokként használják, mint természetes díszítőelemet, ezért számuk sajnos évről-évre csökken.

2015.03.29-Ködben, esőben a Pilis tetőn

Kolozsvárról egynapos autóbuszos vagy kiskocsis túrával könnyen elérhető a Torockótól délre, Remete község közelében található Pilis csúcs (Varful Pleşii), 1250 m-es magasságával és jellegzetes gúla alakjával uralja a Bedellői-havasok panorámáját. Fentről minden irányban csodálatos a kilátás, többek között Torockó is jól kivehető a Székelykővel, Torockó-Szentgyörgy  a várral, odébb a Kőköz látszik, a Bután-kő, ahova az Inzel patak, majd a Drăgoi patak völgyéből juthatunk, délfelé pedig a Remetei-szoros szikláiban gyönyörködhetünk. A Pilis csúcs az enyedi Bethlen Kollégium hajdani diákjainak kedvenc kirándulóhelye volt, Enyedtől a tetőig gyalog tették meg az utat, tanáraik kíséretével.

A csúcs aránylag könnyen megközelíhető Nagyenyedről, az autóút a Szabaderdő menedékházig aszfaltozott, ettől fennebb és a Bedellő karsztfennsíkján kövezett. Turistajelzés ezen az útszakaszon nincs, de a tévétoronytól nyílt terepen a telefonpóznák irányába a Pilis csúcsa minden nehézség nélkül megmászható, 2 km a távolság és 250 m-es a szintkülönbség. Ha a Valea Inzelului falun keresztül, az Inzel pataka mentén megyünk, akkor Nyírmezőtől, 15 km, 600 m szintkülönbséggel, enyhén emelkedő szekérúton.

Március utolsó vasárnapján ide kirándultunk, a túra szervezője Vlád Pál volt. Reggel 7 órakor gyülekeztünk kicsit álmosan, mert ezen a napon tértünk át a nyári időszámításra, így az éjszakánk a szokottnál rövidebb volt. Ködös, esős időben indultunk útnak, reméltük hogy közben kiderül, de hiába. Mikrobuszunk a Flip elől indult Magyarlónán (Luna de Sus), Szentlászlón (Săvădisla) és Járabányán (Iara) keresztül értük el az Aranyos völgyét, majd Borévnél (Buru) átmentünk az Aranyos hídján Torockó (Rimetea) felé. Itt tartottuk az első megállót a falu központjában, a csorgó mellett. Kávét ebben a korai órában nem kaptunk, esett az eső is, így a remélt “kétszer kel fel a nap” is elmaradt, felkelt ugyan, de a sötét felhőktől nem láthattuk. Tovább mentünk Torockószentgyörgyre (Colţeşti), onnan a Kőközi-szorosba (Cheile Vălişoarei). Az eső közben elállt. A Kastély panziótól a piros pontos jelzésen felkapaszkodtunk a Nyirmezőre (Poiana Aiudului) néző kilátópontig. A szél el-el fújta a felhőket, így egész jó rálátásunk volt a szoros sziklafalaira, majd újabb ködfelhőket sodort felénk szél és eltakart mindent, mindha bújocskázott volna velünk. Lefelé jövet három kirándulóval találkoztunk, kiskocsival érkeztek szintén Kolozsvárról – kicsi a világ – ismerősök, köztük EKE-elnökünk, Ambrus Tibi. Visszatértünk a mikrobuszhoz és indultuk tovább úticélunk, a Pilis felé. A Pilis tető az enyediek időjárás-mutatója: ha a csúcs ködben van, elromlik az idő, ez egy nagy igazság, most a saját börünkön tapasztaltuk.

 Elhagytuk a Kőközi-szorost, áthaladtunk Nyirmezőn (Poiana Aiudului), jobbkéz felé, az Inzel patak völgye, itt  többször is jártunk. Az Enyed-patak mentén haladtunk tovább Muzsnaházán (Magina) keresztül Felenyedig, ott jobbra kanyarodtunk és a Szabaderdőn aszfaltúton haladtunk mintegy 12 km-t felfelé a szerpentinen, elhaladtunk az 550 t.sz.f. levő egykori menedékház rozsaszínű épülete mellett, nagyon elhagyatottnak látszott, valószínüleg már nem működik, régen látogatott volt és 14 embert tudott elszállásolni éjszakára és autóbusz járat is volt Nagyenyedről.  Tovább földút következett, nem a legjobb minőségű, de személyautóval vagy mikrobusszal még járható. Az út nagy kanyarokat leírva halad felfelé az erdőben, egyre magasabban vagyunk, 900 m t.sz.f. véget ér az erdő és a Torockói hegyek legszebb gerincútján haladunk tovább, amelyen Remete (Râmeţ) község központján keresztül Brădeşti, majd Ponor falvakon keresztül egészen Mogosig, onnan pedig Abrudbányára vezet, vagy Brădeşti településtől jobbra térve, Valea Poienii elszort házai közt a Ponor, Poeni és Seaca patakok víznyelőjéhez (Vânătările Ponorului) érünk, innen még egy rövid szakasz köves út, majd aszfaltozott kanyargós úton beereszkedünk az Aranyos völgyi Szolcsva (Sălciua) községbe, csak olyan járművel szabad elindulni, amely birja a nehéz, hegyi útakat.

Elhagyjuk a Szabaderdőt, már látható lenne messziről a csúcs, de itt fenn mind sűrűbb a köd, nem is köd, hanem felhő ami a Pilis tetőt körülveszi, körülöttünk minden tejfehér, nem látunk semmit a tájból. Még reménykedünk, hogy délig talán felemelkedik a köd. Az út enyhén emelkedik a Bedellő karsztfennsíkján  a tévétoronyig, itt már 1000 m-en vagyunk. Kiszállunk a mikrobuszból, jellegzetes móc házakat látunk, elindulunk a Pilis csúcs felé. A kopasz csúcsra jelzetlen ösvényen kapaszkodhatunk fel, kb. 1 óra alatt. A köd kitartóan marad, már semmi remény arra, hogy bár kis időre kiderüljön, alig látunk pár méterre, a csúcs se látszik, de ha már itt vagyunk, nekiindulunk. Többen már jártunk itt, aki nem, az nem tudja, mit veszít a rossz idő miatt. Tiszta időben az útról szép kilátás nyílik a Remetei-szorosra, látható az 1079 m-es Kecskekőre, az 1233 m-es Csáklyakőre, az 1156 m-es Detonáta, az 1129 m-es Székelykő, továbbá Torockó, Torockószentgyörgy, Torda, Tövis és Nagyenyed is. De sajnos a mai kirándulás nem erről szól, a jó időt nem lehet előre megrendelni, ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, különben is rossz idő nincs csak rossz turista! Czárán Gyula "Regulái"-i is így bíztatnak: “...A legnagyobb zápor is /Mi kárt tehet benned? / Legfeljebb, hogy megáztat. / S más ruhát kell venned. / Ha kétes az idő reggel, / Menj csak bátran útra! / -Ha nem mégysz el, és kiderül.../ Megüthet a guta!” – hogy mennyire igaz, csak az tudja, aki szereti a természetjárást.  Füves legelőn haladunk felfelé, elmaradnak a villanypoznák, még egy utolsó kapaszkodó és fenn vagyunk a csúcsot jelző két keresztnél. Itt fenn még havat is találuk és a bokrok közt sok-sok hóvirágot. A természet mindig tartogat valami meglepetést  – ezúttal a virágvasárnapi hóvirágokat. Előkapjuk fenyképezőgépeinket és fotózzuk a vízcseppektől csillogó kis virágokat.  Ebédszünetet tartunk, majd csúcsfotót is készítünk a csoportról. Visszatértünk a TV-toronyhoz, a csúcsot megmásztuk, a csodálatos panoráma marad egy másik kirándulásra.

Útunkat folytatjuk most már a gazdag történelmi múltal rendelkező Nagyenyedre . A 270 m magasságban elhelyezkedik el,  központjában városfalakkal bekerített, toronybástyás várában XV. századi gótikus stílusban épült református templom található. A XV. században épült a híres Bethlen Gábor kollégiumot. Nagyenyed, a szőlődombokkal övezett kisváros elsõ osztályú, minõségi borairól is ismert, amit meg is kostoltunk és vásároltunk a közeledő husvéti ünnepekre.

A Pilis tetőre reméljük eljutunk még ragyogó napsütésben is egy másik kiránduláson ...