Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2009.04.26-Az aranyosfői jégbarlang (Peştera Scărişoara)


A Szkerisórai jégbarlangban.
***


Április 26-án, EKE kiránduláson vettünk részt, Vlád Pali túravezetővel, a Szkerisórai jégbarlangban voltunk. Mikrobusszal az Aranyos völgyén Felsőgirda faluig mentünk.
Felsőgirda az Erdélyi Szigethegység központi völgyében az Aranyos folyó felső szakaszán található a Vértop hágó közelében, a Bihar hegység lábainál fekszik. A hegyvonulat legmagasabb csúcsa a Nagy-Bihar (Curcubata Mare) 1849 méter, a kellemes tavaszi időjárás ellenére, a hegygerincet hó borította.
A Szigethegység magasabb régióinak hagyományos település-formája: a házak szétszórtan helyezkednek el, háromtól tíz házig egy-egy tanyát alkotnak, míg tíz-tizenöt háztartás a hozzá tartozó tanyákkal falvakat képez. Felsőgirda - 18 falu közigazgatási központja - 8.211 hektáron terül el. Az Aranyos-parti község-központ az Erdélyi-szigethegység egyik turista-paradicsomának közepén található. Felsőgirdáról csillagtúrák keretében tekinthető meg: a Szkerisóra jégbarlang (6 km), Ionel kapuja (2 km), az Ördöngös szoros (3 km), valamint Románia legmagasabban fekvő települése Akol (Ocoale - 1270 méter tengerszint feletti magasságban). A környéken barlangok, vízesések, sziklaszirtek, kanyonok és egyébb látványosságok találhatók. Nyugati-Szigethegységben az állandóan lakott emberi települések gyakran a legmagasabb csúcsokig húzódnak. Az 1200 m-es magasságban, az Ocoale - Scărişoara fennsíkon található tanyák az ország legmagasabban elhelyezkedő települései közé tartoznak.

A mócok - a Nyugati-Szigethegység őslakosai - szorosan kötődnek szülőhelyükhöz. Annak ellenére, hogy a természet meglehetősen szűkmarkúan adagolta számukra a megélhetési lehetőségeket, ők megmaradnak szülőföldjükön és kihasználják azt a keveset, amit a természettől kaptak. A kis megművelhető területek mellett gombaszerűen nőnek ki az apró móc gazdaságok, és ez okozza a települések szétszóródottságát is. Az egyszerű móc ember számára természetesek a távolságok, és az sem megerőltető, ha a községközpontig 3- 4 órát kell gyalogolni. A mezőgazdálkodást kizárólag kézi erővel történik, ugyanis szinte lehetetlen bármilyen gépesítés. A zord éghajlat csak a burgonya termesztését teszi lehetővé, gyakran előfordul, hogy az elvetett búza vagy zab nem érik be az első dér leestéig.
A magas hegyormok dús legelőkben gazdagok, jól szolgálván a szarvasmarha- és birkatenyésztést. A megművelhetetlen területeket kaszálóként, szénagyűjtésre hasznosítják. A legnagyobb kincsük a lucfenyőerdők, a hordók, dézsák elkészítésének tudománya apáról fiúra öröklődik, a remekbe szabott havasi kürtök és fából készült használati tárgyak elkészítéséig. A hagyományos, kizárólag fából készült házak sajátos architektúrával rendelkeznek. A ház eleje verandaszerű, faragott oszlopokkal és árkádokkal díszített. Jellegzetes a csúcsos, magas zsindelytető. Az istáló épülete gerendákból kialakított, kocka alakú, magas, fenyőgallyakból készült tetővel ellátott építmény, melyre idővel vastag fű- és moharéteg telepszik. A házak belseje szegényes, de tiszta. A mócok nem vásárolják, hanem maguk készítik bútoraikat: asztal, szék, lóca, szétnyitható ágy minden háztartásban megtalálható, viszont a szekrényt általában különböző fogasokkal helyettesítik.

Felsőgirda (Gîrda de Sus) főterén, a templommal szemben észak felé indul egy betonút, mely egy patakvölgyben, a Gîrda patak völgyén vezet felfelé. Körülbelül 1 km után a völgy ketté válik, itt balra fordulunk, egy meredek kapaszkodón, a piros kereszt jelzésen, helyenkent kissebb lejtőkön jutunk el a település központjáig, ahol már tájékoztató tábla mutatta az utat az utolsó kapaszkodó felé a jégbarlang bejáratához. Hamarosan a barlangot rejtő katlan szélén álltunk. A jeges barlang 1165 m magasban található, mély üregrendszere hosszan húzódik a föld mélyében, de a jeges szakasz csak a felső termekre korlátozódik. Az alsó régiók cseppköves barlangját csak kötéltechnikával lehetne megközelíteni. A jeges barlangok kialakulásához sajátos feltételeknek kell meglenniük; szükséges az észak felé, magasban – 1000 m fölött – nyíló, mélybe vezető barlangszáj, ami nem teszi lehetővé, hogy télen a mélyebb rétegekben megrekedt hideg levegő nyáron kifelé áramoljon, s ezért a jég a legmelegebb hónapokban sem olvad el teljesen. Ehhez a következő hideg hónapokban újabb jégréteg rakódik a lecsöpögő, lefolyó vízből. A Szkerisórai-barlang jégtömbjének vastagsága 15-20 méter, térfogata – a számítások szerint – 73 000 köbméter. A jeget 3500 évesnek becsülik. Jégképződmények csak a bejárathoz közeli termekben vannak, látogatni is csak ezeket lehet. Egy végeláthatatlan lépcsősor vezet a mélybe, s egyre közelebbről érezni a mélység fagyos leheletét. Hatalmas katlan szélén tekeredik körbe a vaslépcső. A zsomboly alján az első teremben még a távolról beeső fény világítja meg a képződményeket. Van, aki hatalmas jégkunyhónak, más a tetején nyíló üreget félelmetes cápaszájnak, rojtosan lógó jégcsapjait fogaknak véli. Mellette a mennyezetről hatalmas jégnyelvek nyúlnak le. A beljebb vezető út a második terem korlátjáig visz, ahonnan gyönyörködhetünk a villanyfénnyel megvilágított alakzatok tömegében, és sárgás villanyfény színezi a fehér oszlopok erdejét. Nyáron csak a galéria korlátja mellől lehet megcsodálni a terem látnivalóit, hogy a kelleténél több hő ne érje a jégcsodákat. Az oszloperdő szélénél ereszkedik a mélybe a jégfal.


Felfelé sajnos ugyanannyi lépcső emelkedik. Bizony, szuszogva értünk fel a hűs világból az egyre melegebbé váló felszínre.

Visszafelé a kék kereszt jelzésen beereszkedtünk egy meredek oldalon az Ördöngös völgybe (Cheile Ordincuşei), és egy csodálatos sziklaszoroson áthaladva, mely legvadabb részén alig 2-3 m széles, eljutottunk egy hatalmas barlangszájhoz. Ebben a sziklaüregben, 20-25 ember kényelmesen elfér, a patakon híd ível át, a bejárat előtt padok vannak, s az út mentén ivóvizet is találunk, kb.50 méterrel arráb újabb híd áll, mely a János kapu barlanghoz (Pestera Poatra Lui Ionele) vezet, amely egy120 m hosszú barlang.


Képek a kirándulásról itt láthatók.


Innen még 2 km utat tettünk meg Felsőgirdáig, onnan pedig a mikrobusszal hazaindultunk Kolozsvárra.








video

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése