2015.11.15-Búcsú az ősztől – a Sebes-Körös szurdokvölgye, sziklatornyokkal, szivárvánnyal és lengőhidakkal

            Az idei ősz szép hosszú volt,  több kiránduláson is megcsodálhattuk az erdők őszi színpompáját, még november közepén is meleg, enyhe volt az idő. Ki akartuk használni minden percet, hiszen bármelyik nap beköszönthet a zord, hideg tél. A Vársonkolyosi szoros egyik  kedvelt kirándulóhelyünk, ide szerveztünk vonatos kirándulást november 15-én. A Sebes-Körös szurdokvölgye Sebesvár és Rév helységek között húzódik, de természetvédelmi területnek csak egy 3 km-nyi részt nyilvánították 1955-től. A rezervátum leglátványosabb természeti értékei: a helyenként vadvízként hömpölygő Körös, a magas, hófehér mészkőfalak, és a lépten-nyomon előbukkanó barlangok, a területen közel 70 barlang található.

A tervezett útvonal  nem volt hosszú, 10 km, de látványos és kényelmesen bejárható a vonat érkezése és indulása közötti idő alatt. Hosszabbra nem is tervezhettük, mert délután 5 óra után már novemberben sötét van. Szombat reggel 7.45 órakor indultunk a kolozsvári vonatállomásról, huszonhaton gyűltünk össze erre a kirándulásra. Az előrejelzések szerint felhős időre számíthatunk, enyhe esővel délutánra. Egyelőre a vonat ablakából csodáltuk a kék eget és a reggeli napsütést, nagyon bizakodtunk hogy így marad egész nap, de nem egészen így történt. Bánffyhunyad körül felhők gyűltek össze, Csucsán már egész jól esett az eső. Közben közeledtünk utunk céljához és 10.18-kor megérkeztünk a körösbánlakai (Bălnaca) megállóba. 

             Szemerkélő esőben szálltunk  le a vonatról. Előszedtük az esőköpenyeket és elindultunk, a falu házai közt a Mezőtelegd felé vezető úton, nemsokára balra letértünk egy útra, majd jobbra felkapaszkodtunk egy ösvényen a dombtetőn levő fenyők irányába. Mögöttünk a Sebes-Körös völgye és a falu szétszórt házai. Füves emelkedőn haladtunk tovább, balfelől a fenyves, jobbra a házak és a templomtorony látszottak, mikor elértük a dombtetőt, egy bozótos következett, ahol fenyők, fehér törzsű fiatal nyírfák, szúrós vadrózsa ágak és szeder indák fonódtak egymásba, meg-megakadtunk a tüskés ágakban, elhaladtunk egy kis tó mellett és egy járhatóbb ösvényt követve kijutottunk egy füves domboldalra. November közepe volt, de a nyírfák élénksárga és barnás színben játszó leveleit még nem hullottak le, kivirítottak a fenyők örökzöld tűlevelei között. A Simon dombon (465 m) voltunk, amelyet a Körösbánlakát Vársonkolyossal összekötő vasútvonal alagútja vág át, a Sebes-Körös pedig egy hatalmas kanyart leírva megkerül, miközben egy sziklákkal szegélyezett szoroson vágja át magát, ez a Vársonkolyosi szoros. Pár percre megálltunk megcsodálni a tájat. Az eső közben elállt, a szürke felhők mögött kivehető volt halványan a nap kerek korongja. Nyugatra tőlünk Vársonkolyos látszott lent a völgyben, mögötte távolabb a Révi-szoros. Szemben velünk egy hegygerinc, melyet erdő szegélyez, fokozatosan lejt a folyókanyar görbülete felé, ezen a gerincen folytatjuk utunkat,  a Körösön túl Királyerdő hegység erdővel borított hegyoldalai, keletre tőlünk a Csucsa, Körösfeketetó és Barátka.     

            Elindultunk lefelé, követve a gerinc vonalát,  átmentünk a Bánlakáról jövő szekéruton, egy fűvel benőtt ösvényen haladtunk tovább, míg elértünk egy kilátó pontig. Itt épp az alagút feletti sziklákon  voltunk, alattunk Vársonkolyost látjuk. Tovább mentünk a gerincen, a következő kilátóig. A fenyőerdő szélén, egy sziklafal tetejéről csodálatos kilátás nyílt a Sebes-Körös völgyére, a lengőhidakra, a szoros sziklafalaira, a Méhsed (Mişid) völgyére. Ez a hely, a meredeken kiálló, magányos sziklaszirt kiváló kilátóhelyként szolgál, ha a szorost a hegygerincen haladó úton járjuk be. Innen az egész szurdok jól belátható.

            A nap is előbújt a felhők közül és a visszatükröződő fénysugarakból csodálatos szivárvánnyal koszorúzta meg az égboltot. Arany János gyönyörű leírása illik e jelenségre - “Egy sugár a nap szeméből/ Büszke diadal mosoly,/ Mely a sírva futó felhőn megtörik, de nincs sehol.” A festőien szép táj és a különleges jelenség felejthetetlen élmény volt mindenkinek, megpróbáltuk lencsevégre kapni ezt a nem mindennapi képet. Miután kibámészkodtuk magunkat, tovább indultunk, az ösvény most már meredekebben ereszkedett lefelé, figyelmesen léptünk, nehogy elcsússzunk a köveken, elhaladtunk egy víznyelő mellett, majd jobbra még egy meredekebb ereszkedő következett és a Körös partjára érünk, szemben a Nagy Magyar-barlanggal (Peştera Unguru Mare). A parton kis faházikok, kempingező hely, asztalok, padok, a Zenobia menedékház, ahonnan lengőhidon lehet a barlangba jutni. A barlang előzetes bejelentkezés nélkül is bármikor megtekinthető, látogatása viszont csak a barlanggal szemközti házikokban megtalálható vezetővel lehetséges. Körbejárása fél órát vesz igénybe. Nagyobb csoport összegyűlését nem kell megvárni, már néhány fős társaságot is szívesen körbevezetnek.

            Ebédszünetet tartunk, mert már déli egy óra volt, majd a barlangot szerettük volna tekinteni. Nem találjuk a vezetőt, de nemsokára előkerült, a csoport egy része el is indultunk vele megnézni a barlangot. Kísérőnk, egy kedves fiatal hölgy, végigvezetett a barlangon és türelmesen magyarázott. Megtudtuk, hogy a Nagy Magyar-barlang a bihari karsztvidék egyik legnagyobb bejárati nyílással rendelkező barlangja (magassága 27, szélessége 42 méter), hossza 250 méter, falait fehér mészkő alkotja. A hely már az őskorban is lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált kőedények, szerszámok, varrótűk és az egykori tűzrakások maradványai, a hamu 15 cm vastag és legalább 2000 éves. A barlangban  barlangi medve, róka, farkas, denevér csontokat is találtak. A denevérek különösen hasznos állatok, mert sötétedéskor és éjszaka vadásznak. Így olyan rovarokat  falnak fel, amelyeket más rovarevők nem képesek elcsípni. A barlangban denevékolónia található, ebben az időszakban fejjel lefelé csüngve már téli álmukat alusszák, a benti hőmérséklet 8 C fok télen is. A denevérek a téli, táplálékszegény időszakot úgy vészelik át, hogy a kedvezőtlen időszakra hibernálják magukat, védett helyre húzódnak, ahol anyagcseréjük jelentős mértékű csökkentésével téli álmot alszanak, amely a tél folyamán többször is megszakadhat, ilyenkor helyváltoztatás is történhet, a téli álom időszaka a legtöbb faj esetében októbertől áprilisig tart.  A villanyvilágítás halvány, jól fogott a néhány elemlámpa, amit magunkkal hoztunk. Kifelé jövet kísérőnk egy tiszta, iható vizű forrást mutatott, melynek vize vörösre színeződik az alján levő homoktól, ha felzavarják.

A többiek a Méhsed (Mişid) völgy elejét tekintették meg, az egykori kisvasút felszámolása után a völgy visszakapta vadságát és régi varázsát. A Körös partján az úton haladunk tovább  Vársonkolyosra, menet közben még megtekintettük a Szelek barlangjának (Peştera Vîntului) lezárt bejáratát. Vársonkolyos környékén található nagyszámú barlang közül a legismertebb a Szelek-barlangja. Járatainak hossza eléri az 50 kilométert, ezzel Közép-Európa egyik leghosszabb barlangja. 1957-ben a kolozsvári barlangász, Bagaméri Béla fedezte fel, a vidék a természetjárók mellett a barlangászok egyik fő célpontja lett. A Körös-szoros feletti sziklán ifj. Zichy Ödön építtette azt a vadászkastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis faházakkal (Castelul Şuncuiuş).

            Innen már a falu házai közt vezet az út Vársonkolyos központjába, közben számtalan elhagyott, romos emlékét láthatjuk az egykor szebb napokat látott iparnak. Az állomásra érünk, nemsokára jött a vonatunk és indultunk haza Kolozsvárra. Reméljük ez a kirándulás kellemes befejezése az idei szép ősznek és sokszor visszatérünk még ezekre a csodálatos helyekre.

2015.09.26-Ady Endre emléktúra Csucsán

Csucsa és környéke kevésbé ismert a természetjárok számára. A vidék nagyon szép, de jelzett túraútak nincsenek. A Sebes-Körös jobb oldalán a Meszes és  a Rézhegység, a másik oldalon a Vlegyásza előhegyei határolják. Az előbbiek nem haladják meg az 1000 m magasságot, a Poicu patak völgye választja el a két hegyvonulatot egymástól. A Sebes-Körös bal oldalán a Nagy-hegy (Dealul Mare)  1076 m. Erdő borította oldalak, füves legelők, mély patakvölgyek jellemzik ezt a vidéket.

Szeptember utolsó szombatján  Csucsára utaztunk. Reggel 7.15 órakor találkoztunk a vonatállomás várótermében. Az EKE-programban meghirdetett  Ady Endre emléktúrákon a következő útvonalakból lehetett választani, szombaton a Réz-hegységben egy 12 km-es túra, vezető Tatár Ferenc,  két hosszabb és nehezebb túra, vezető  Kiss János, szombaton  a Vigyázó-hegységben (25 km és 1000 m szintkülönbség) , vasárnap a Réz-hegységben, a Fekete Ponor-tető három vizkeletéhez ( 25 km, 900 m szintkülönbség). Az emléktúra és a jövőben egy lehetséges teljesítménytúra gondolata Kiss Jánostól származik, aki alaposan bejárta és feltérképezte a környéket. 

 

Miért Ady Endre emléktúra? Csucsán, félúton Kolozsvár és Nagyvárad között, az országút jobboldalán egy kastély látható a falu fölé emelkedő domboldalon. Alatta, az út másik oldalán a Sebes-Körös kanyarog. Itt egykor Ady Endre léptei koptatták a vasútállomás peronját, az utcák köveit és a kastélyhoz felvezető lépcsőket. Ady Endre és felesége, Boncza Berta, kit verseiben Csinszkának nevezett az egykori Boncza-kastély udvarán álló „fehér házban” vészelte át az első világháborút.A Boncza-kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, Török Bertának, aki kilenc nappal gyermeke, Boncza Berta születése után, meghalt. Felesége halálát követően Boncza Miklós visszaköltözött Budapestre és bezárta a kastélyt, 1914-ben, amikor Ady feleségül vette Csinszkát, a csucsai kastélyban éltek, az emlékkiállítás helyszínéül szolgáló fehér házban, amely 1968 óta Ady emlékház. A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot az első világháború után Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi miniszterelnök vásárolta meg, ma Goga-múzeum működik itt. Az Ady kiállítást két szobában rendezték be. A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatóak, amelyeket Ady Csucsán írt. Az emléktúrára kitűző is készült Ady arcképével.

            Sajnos az időjárás egyáltalán nem kedvezett, egész éjjel ömlött az eső, egy kellemes, szép, szeptember végi nap helyett, zord, esős, hideg idő fogadott, komor, fekete felhők tornyosodtak az égen. Még a vonat ablakát is verte az eső. Csucsára érve az eső elállt, de köd  ereszkedett a tájra, eltakarva mindent, hegyeket, házakat, embereket, minden eltűnt a fehér semmiben, mintha a föld nyelte volna el.

Megérkeztünk az EKE-házhoz, ahol Tatár Feri elszavalta Ady Endre “Szeretném, ha szeretnének ...” című versét. Dacolva az időjárás szeszélyeivel, hárman indultak a 25 km-es túrára,  Kiss János, Tréger Éva és Szőllősi Jenő. A többiek, az idősebbek Tatár Feri rövidebb túrájára készülődtünk, bevártunk még három túratársat, kik a következő vonattal jöttek, de útközben a mozdonyuk meghibásodott, így több mint egy órát késtek. Végre elindulhattunk, közben felszállt a köd és a nap is kisütött, szinte hihetetlen volt ez a nem remélt változás. Elcsomagoltuk az esőköpenyeket és elindultunk felfelé a ház előtt haladó úton, melyet az elmúlt évben a temető bejáratáig leaszfaltoztak, tovább egy kanyargós szekérúton kapaszkodtunk felfelé. Egész a tetőig elszórt házak, gyümölcsös kertek, gazdaságok. Minél feljebb jutottunk, annál jobban belátszott a Sebes-Körös völgye, a település házai és a környező hegyek, melyekből a kiadós eső után fehér pára szállt az ég felé, különös varázst kölcsönözve a tájnak. Házak, kaszálók mellett haladtunk el, egy erdős részen keresztül eljutottunk a romos házhoz, innen már pár perc volt a Hârşu tető (684 m). Itt csúcsfotót készítettünk, majd megcsodáltuk a körpanorámát – keletre tőlünk a Meszes hegység, a Greben tető (970 m), Dosul Fildului csúcs (965 m), kicsit távolabb a piramis alakú Perjei Magura csúcs (vf.Magura Prie) 996 m, észak felé a Calea Lată település házai, azon túl szilágysági dombvidék. Északnyugat irányban a Rézhegység alacsonyabb hegyhátai, a Ponor hegy (Dealu Ponor) 801 m, a Cornu csúcs (vf.Cornului) 901 m, az Almácska tető (vf.Merişorului) 882 m, tőlük nyugatra az Erdős-tető (vf.Măgura Mare) 918 m, a másik oldalon a Királyerdő hegység, délnyugat irányba a Vlegyásza lett volna látható, de sötét felhők takarták. Ismét felhők verődtek össze, borúsabb lett az ég, de eső több nem esett a nap folyamán. Alattunk körben erdő borítja hegyoldalak, az egyenes tetőn füves kaszáló, itt-ott lovak legeltek. A fű között szegfűgombát, az erdő szélen őzláb gombát találtunk.  Egy bokor alatt, egy különleges, ritka gombára bukkantunk, egy tintahal gombára. Ez egy bizarr formájú, nem hagyományos megjelenésű gomba, kifejlett állapotban vöröskarú tengeri polipra emlékeztet, a szömörcsögfélék családjába tartozik. Nyugat felé haladtunk egy enyhén lejtő szekérúton, elértük az erdő szélét, itt már egy alig követhető keskeny ösvény vezetett egy gerincen és egyre meredekebben ereszkedett a fák között, a Sebes-Körös  és a Ghermin völgy találkozásához. A vásárairól híres Körösfeketó (Negreni) első házaihoz értünk. 

Átmentünk a váradi országúton, majd egy vasúti átjárón. Nemsokára egy híd következett, a Sebes-Körös másik oldalára jutottunk. Az itt haladó szekérút füves rétek között egyenesen Csucsára vezetett, bezárva így körtúránkat a csucsai EKE-háznál. Itt elfogyasztottuk  ebédünket. Nemsokára megérkezett a csapat a hosszú túráról is. Elmeséltük egymásnak élményeinket, majd az állomásra indultunk a délutáni vonathoz.

2015.06.01-Kirándulás a szászsebesi Vörös-szakadékhoz

            Szászsebes  (Şebes Alba) felé haladva, északkeletre egy vöröses színű, erodált felületű domboldal tűnik fel. Ez a Vörös-szakadék, a Küküllő fensíkjának egyik legérdekesebb természeti képződménye.  A 800 m szélességű és 80-100 m magas vörös színű szakadékot a talajerózió formálta. Különös színét a vörösagyag, a szürke, vörös és fehér homokkő, illetve a vörös és téglaszű márga és fehér márgás mészkő adja. A 10 hektáros területet 1950-ben geológiai és florisztikai természetvédelmi területté nyilvánították, 300–425 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.

            Régi vágyunk teljesült, amikor június 1-én sikerült összehozni egy kirándulást a sokszor emlegetett Vörös-szakadékhoz vagy ahogy még nevezik Vörös-árokhoz  (románul Râpa Roşie, németül Rote Berg). Két kiskocsival, összesen heten indultunk útnak. Szép nyári nap volt, tiszta égbolt és kellemes napsütés. Kolozsvárról Tordán, Nagyenyeden, Gyulafehérváron keresztül jutottunk el Szászsebesre. Már Lámkerék (Lancrăm) helységtől látható messziről a szakadék, az útról észrevehető balra egy vöröses színezetű domboldal,.bár ilyen távolságról, sokan talán figyelembe sem veszik. Pedig ezt a látványos és egyben érdekes geológiai képződményt kár kihagyni, rövid sétával bejárható és biztosan maradandó emléket hagy ez a kis kirándulás. A probléma ebben az esetben csak a domb aljához vezető út megtalálása marad.

              Beérünk a városba, ott megkeressük a Daia Româna felé vezető útat, ezen megyünk tovább, míg elérjük az autópályát. Itt már  tábla is jelzi az irányt. Az aszfaltozott útról balkéz felé térünk egy elég rossz minöségű földúton haladunk egy darabig még párhuzamosan az autópályával -  ez gyakorlatilag a sztráda szervizútja - , majd balra fordulunk, átmegyünk a Székás (Secaş)-patak hídján és megállunk egy füves legelőn, szemben a Vörös-szakadékkal. Kocsikat látunk és néhány sátrat, vannak akik itt töltötték a hétvéget. A képződmény lábánál  vagyunk és megkezdjük felfedező utunkat. Előttünk a Vörös-szakadék, körbe dombok, mögöttünk 3 km távolságra Szászsebes látszik. Elhaladunk egy esztena mellett, juhok legelnek, látszólag nem zavarja őket a jelenlétünk, valószinűleg hozzászoktak a kirándulókhoz. Egy erdős, inkább bozótos rész választ el a vörös domboldaltól, több ösvény is indul a bokrok között. Elindulunk találomra az egyiken. Az ösvény lefelé megy, keresztül egy árkon, majd felfelé kapaszkodunk, helyenként elég csúszos a talaj, szerencsénkre az ösvény száraz, nincs sár, különben nehezen boldogulnánk. Kijutunk a bozótból, most már fűves részen kapaszkodunk felfelé egészen a vörös alakzatok lábáig. Minél közelebb jutunk annál hatalmasabbnak tünnek a különleges formációk. Egy hatalmas fal, szinte függőleges, egy óriás méretű orgona benyomását kelti,  bizarr oszlopok és többszintű piramisok tömege, elválasztva kisebb árkokkal.

            Az ide látogató természetjárót egy különös világ fogadja; mindenfelé tornyok, piramisok, oszlopok, ember- és állatformájú tömbök láthatók nagy összevisszaságban. Ha feltekintünk szédít a magasság, alattunk riaszt a mélység. A földkéreg különös alkotásai ezek,  méretei, színei és változatos formavilága magával ragadja a laikus természetszeretőt is.  A csupasz lejtőket hamar elkezdték koptatni lefolyó esővízek, télen a jég, mély árkokat ástak,  ennek nyomán kialakultak a ma is látható barázdált, legömbölyített formák, oszlopok keletkeztek az árkok között, fent kisebbek, lefelé szélesebbek, több sorban, egymás tetejére állítva. A lejtőn hiányzik a növényzet, víz lefolyása nem ütközik akadályba. Az itt keletkezet tornyok, oszlopok, obeliszkek, piramisok piros és lilás színezetüek, különleges látványt nyújtanak. Sok  helyen a sziklák tetejétől egészen az aljáig lehet követni a lefolyó víz útját. A kis erecskék nyomvonalainak a  találkozásánál  nagyobb folyócskák keletkeztek, amelyek még jobban megdolgozták a puha kőzetet. A vízszintes sávozást az üledékrétegek eltérő ásványianyag tartalma adja. Előveszük fényképezőgépeinket és próbáljuk megörökíteni ezt a különleges tájat.

            A Vörös-árok egy törmelékes-üledékes kőzetrétegben alakult ki, valószínűleg egy hatalmas földcsuszamlás következtében. Erdély legérdekesebb felszíni eróziós jelensége. A területre egy sajátos mikroklíma is jellemző, a növényzet a sztyeppéhez hasonló. Védett növényei közé tartozik a csikófark, a fekete fodorka, a gyászoló imola, a kései szegfű, a piros madárbirs és a sugaras fejvirág.

            A Vörös-szakadék, mint turisztikai látványosság, egyedülálló Erdélyben. Bár a  beszivárgó vizek hatására egyes dombvidékek lejtőin a különböző rétegek érdekes természeti formákat hoztak létre, a Vörös-árok nem hasonlit egyikhez sem. Ilyenek Kolozsvár közelében a feleki gömbköveknek nevezett homokkő konkréciók, hasonló toronyképződmények alakultak ki a Szilágy megyei Sárkányok kertjében (Gradina Zmeilor), Zsibótól mindössze 9 km-re, Almásgalgó (Gâlgaul Almasului) határában vagy a Bucsecs hegység gomba-sziklái, a „Babele”, ha keletkezési körülményei nem is egyeznek teljesen meg.

            Nem sikerül minden részét bejárnuk ennek a különös tájnak, talán egy nap nem is volna elegendő. Visszatérünk az ösvényen és felkapaszlodunk balkéz felől egy dombtetőre, innen szép rálátásunk van a szakadékra és Szászsebesre is.

            Dél már elmúlt, indulunk vissza Szászsebes felé, ott megnézzük a város nevezetességeit: az evangélikus templomot, amely 12 – 13 század fordulóján épült,  az egykori szász evangélikus  gimnáziumot, a várfal maradványait a meglevő bástyákkal. A városközpont szép, tiszta, barátságos. Elhagytuk Szászsebest, az országútról a délutáni napfényben még látszik a Vörös-szakadék, búcsút intünk neki azzal az elhatározással, hogy még felkeressük ...

2015.06.14-Új utakon az EKE forráshoz

            A Gorbó patak felső szakaszán levő erdőben, a Szelicsei Magura (Kismagura) alatt van egy bővizű, hideg, tiszta forrás az erdő egyik elrejtett tisztásán. A forrás a kolozsvári EKÉ-sek egyik kedvenc kiránduló helye volt hosszú időn keresztül, EKE forrásnak nevezték el. Kolozsvárról a Monostor negyedből több útvonalon el lehetett jutni. A táj szép,  füves legelők, ligetes erdők, vadvirágos rétek. Felette a Havas bükke – Recea tető ( 759 m),  gyönyörű kilátás nyílik onnan nyugat felé a Gyalui havasokra,  keleten a Bükk környéki részeket látjuk, északra a Kis-Szamos völgyén túl  kivehető a Szent Pál tető és a Csigadomb. Alattunk a völgyben Tótfalu (Tăuţi), azon túl a szászfenesi Leányvár. A Gorbó patak felső szakasza kevésbé ismert és járt része a Bükknek.  A szelicsei úttól északra, a Bivalyosnak nevezett legelő alatt meredek, vad patakvölgyektől szabdalt erdős terület  található, az itt eredő patakocskák összefolyásából jön létre a Gorgó pataka. Ebben a vadregényes katlanban, a  Gorbó patak nyugati ágán egy szép vízesés is található.

Az utóbbi években, az EKE forráshoz mind kevesebb kirándulás szerepel a túratervekben. Ehhez valószinüleg hozzájárul az is, hogy telnek az évek és nehezen ismerjük el, de ritkábban vállalunk be egy 20 km-es gyalogtúrát. De miért nem jönnek a fiatalabbak? Talán azért, mert a Bükk erdő már nem az a vonzó kirándulóhely, ami volt számunkra húsz évvel ezelőtt. A Gorbó völgye is már magánterület és beépült, házak, kerítések, elzárt utak mindenütt. A Gorbó völgy felett, a völggyel párhuzamosan haladó gerincen, bár nagyon  szép a kilátás minden irányban, lépten-nyomon juhnyájakat találunk és kutyák támadnak az arra járó kirándulókra. Ezért inkább elkerüljük  ezt az útvonalat.

         Igy született meg az ötlet, Csorba Anikó kezdeményezésére, hogy új úton közelítsük meg az EKE forrást, olyan úton, amely szép is, de nyugodtan és biztonságosan kirándulhatunk. A június 14-re szervezett túrára 9-en indultunk, a csapatot Anikó vezette. A Monostor negyedben a Bucium utcai megállóban gyülekeztünk a szászfenesi Leányvár negyedbe induló M21-es autóbuszra vártunk.  Az erdővel borított Leányvár nevű domb alatt épült és a róla elnevezett lakónegyed végállomásáig utaztunk. A Leányvár egyik csúcsán valamikor vár volt, egykori tornyának csekély maradványa ma is megtalálható a Várdombon. Építési idejének és nevének eredete a múltba vész, feltehetően fából épült, a tatárjárás után kőből épült újra,  a  püspökség birtokában volt. Pusztulása az 1437. évi, Budai Nagy Antal által vezetett erdélyi jobbágyfelkelés idejére tehető, szerepét Gyalu vára vette át. Szászfenes mai lakossága nagyon keveset tud a határában lévő várromról.

            Az autóbusz megállótól nyugati irányba indultunk a Szászfenes (Floreşţi) és  Magyarfenes (Vlaha) között levő erdővel borított domboldal felé. Már 10 órakor nagy volt a meleg, szerencsénkre az út nagy részét hűvös, árnyékos erdei úton tesszük meg. Elindultunk az erdőben, nemsokára előbukkantak az első gombák, galambgombát, vargányát, kerserűgombát, piruló galocát találtunk, a szerencsésebbek sárga rókagombát is szedtek. A gombászással csak az a gond, hogyha nem vagyunk figyelmesek, könnyen elbódoroghatunk az erdőben. A túra útvonala több helyen szalaggal volt megjelölve,  Csorba Anikó és Fazakas Feri lejárták előre és megjelölték a fontosabb pontokat, különben nehéz lett volna eligazodni az egymást keresztező ösvények labirintusában a kevésbe ismert terepen. Nemsokára kiértünk az erdőszélre, egy darabig itt vezetett az út, jobbkéz felől erdő, balra füves, virágos rét, szép kilátás nyílt a Leányvár kettős csúcsára, a Gorbó gerincre, a hágóra ahol a Tótfaluba vezető út halad. Nemsokára ismét az erdőben folytatódott az út, enyhe emelkedő, majd egyenes, széles, kényelmes ösvényen haladtunk egy gerincen.  Kilátni a fák között nem lehetett  sem Tótfalu, sem  Magyarfenes felé. Elhagytunk egy elágazást, ahol balról bejött egy narancssárga és fehérrel jelölt kerékpáros útjelzés, ezt követtük tovább.  Kolozsvár környékének térképén ez az erdőrész a Medve hegy (Creasta Ursilor) néven  szerepel. Az erdő árnyas lombjai alatt fogalmunk sem volt, hogy  a napon a hőmérséklet jóval meghaladja a 30 fokot. Két óra út után (kb. 8 km) az ösvény balra kanyaródott,  átléptünk egy kis patakon, kis ideig még az  erdő fái közt haladt az ösvény, majd kiértünk az EKE forrás feletti legelőre. Innen már a meredek füves oldalon, tűző napon jutottunk fel a Havas bükkének nevezett ( 759 m) tetőre.  Itt levő nagy egyenes területet észak felől a tótfalusi erdő,  nyugatról a Rákos patak völgye határolja, déli irányban Szelicse falú házai, felette a Kismagura (826 m) csúcs, keletre a Gorbó völgy felső felét borító erdőrész, amelyben az EKE forrás van.  Déli egy óra volt, visszafordultunk és beereszkedtünk a két erdőrészt elválasztó füves oldalon és egy pár perces erdei úton eljutottunk az EKE forráshoz.

Mit kell tudnunk a forrásról: majdnem 100 éves története a múlt század elejére nyúlik vissza. A vízfeltörést a Kolozsvári EKE Osztály foglalta, kiépítették és elnevezték EKE forrásnak, régi térképeken ilyen néven látható. A rendszerváltás után, az 1991-ben újraalakult kolozsvári EKE-ben 1993-ban valóságos mozgalom indult a forrás rendbetételére.  Kiépítették, emléktáblával díszítették, forrásavatást szerveztek, ökumenikus Istentisztelettel.  A munkálatok irányítását Tóthpál Tamás vállalta. A forrásavatás szeptember 26-án volt. Sok meghívott volt jelen, az EKE tagok mellett részt vettek a közeli falvak (Szelicse, Tótfalu) lakói is, mindenki jól érezte magát. Sajnos, a forrásfal előterét díszítő bronzlapot, nemsokkal az ünnepség után ismeretlen személyek lefeszítették és eltulajdonították, a tábla többet soha nem került elő.

Ezután, minden év szeptemberében emléktúra volt szervezve a forráshoz. Idővel a forrás megrongálódott, a tisztás elhanyagolt lett, asztal, padok eltűntek. Ezért 2008 nyarán, a 15. évfordulóra újra rendbe tettük a forrást és környékét, ismét pad és asztal készült, kitakarítottuk a tisztást. Sokan vettek részt a munkákban, jöttek jó ötletekkel. Kialakult egy nagyszerű csapatmunka. A szervező Szakács Éva volt, a forrásnál a  munkálatokat Lőriczi István vezette, a túrák vezetésével és a plakátok készítésével   Tóthpál Tamás foglalkozott.

            Ennyi röviden a forrás története, de milyen most az EKE forrás? Körbenéztünk a kis tisztáson, rég nem jártunk erre. A látvány elég lehangoló,  a tisztás szemetes, az asztalnak, padnak nyoma sem maradt, a forrás  működik, elég bő a vízhozama - így  felfrissítettük ivóvízkészletünket - de a felette levő betonlapon sem a felírat, se a rárajzolt gyopár nem kivehető. Ebédszünetet tartottunk, fél órát pihentünk majd elindultunk az erdőn keresztül a Gorbó völgye felé a régi megszokott utunkon, egy darabig még az árnyékos erdőben, majd tovább  a hosszú  Gorbó völgyi  poros úton,  a tűző napon 34 fok melegben. A völgy egyre jobban beépül, kerítések, kutyák, tiltakozó táblák  utasítják ki, az oda kiránduló városlakókat.  Mit is keresnek a Gorbó völgyében, hiszen ott van az egykori lőtér piknikező helynek, elég az egy akkora városnak mint Kolozsvár. Áthaladtunk a lőtér területén és körbenézünk  a  “piknikező”  helyen, kocsik, emberek, zene, por,  zaj és meleg. Ilyen volna a szabadban töltött hétvége, amire vágyunk ...

A Gorbó és a Plecska patakok összefolyásához értünk, hogy elkerüljük az aszfaltos útat, kicsit visszafordultunk a Szent János-kút irányában. Nemsokára balra egy ösvény felvezet az oldalba a fenyőfák közt, eleinte kicsit meredek, majd párhuzamosan halad az aszfaltos úttal. Délután 5 órára értünk a Monostor negyedi végállomásra, 18 km és 500 m szintkülönbség megtétele után.

2015.04.18-Tavaszi kirándulás a Berettyó forrásához

Tavaszi kedvenc kirándulóhelyeink közé tartozik a szilágymegyei Tuszatelke (Tusa) közelében levő Berettyó forrás. A Berettyó a Réz-hegység (Munții Plopiș vagy Șes) Ponor nevű csúcsa alatt ered több forrásból. A legnagyobb a Nagy-karsztforrás, amely a Toplica patakot táplálja. A forrás környéke természetvédelmi rezerváció. Ezen a szakaszon a Berettyó (Barcău) meredek hegyoldalak közt tör előre, gyors hegyi patak jellege van, majd sik területeken folytatja útját és Magyarország területén ömlik a Sebes Körösbe. Neve ősi magyar szó, jelentése: berekkel szegélyezett folyó. 1476-ban találkozunk először a Berettyó névvel.

            Réz-hegység lapos tetői és hátai sehol sem érik el az 1000 métert, legmagasabb csúcsa a 918 méter magasságú Magura. A hét-nyolcszáz méter magasra emelt triász kori rétegek sekély, tálszerű mélyedéseibe beszivárgó vizek változatos karsztformákat alakítottak ki. .A  901 m-es Cornu csúcs a lábánál elhelyezkedő karsztplató bővelkedik karsztalakzatokban. A felszíne alatt összegyűlt víz részben a  Sebes-Körös  vízrendszeréhez tartozó Seredos-völgyi karsztforrást, részben pedig a Berettyő forrásait táplálja.  A Berettyó forrása egy vízkitörés (karsztforrás) a vidék északi oldalán, de nem az egyedüli forrása a Berettyónak. A folyó a kisebb forráságak, az Ökrös-, Toplica-, Tusza- és Ponor-patakok egyesülése után Tuszatelke (Tusa) község alatt kapja a Berettyó nevet. Fő táplálója a Fekete-ponori-karsztfennsík északi peremén fakadó két karsztforrás (Izbucul Mare és Izbucul  Mic). A Berettyó fő ága a Toplica a Nagy-forrástól (Izbucul Mare) indul.

Ebben az évben április 18-án a Hajdú-Bihar Megyei – Debrecen Városi Természetjáró Szövetség tagjaival szervezett közös kiránduláson kerestük fel a Berettyó forrásvidékét. A kirándulást Kovács D. Zsuzsa szervezte, a túrát Vlád Pál és Mezei Elemér vezették. A Királyhágó (Pasul Piatra Craiului) tetején, az itt levő parkolóban találkoztunk a határon túlról érkező túratársainkkal. Mi, kolozsvári  EKÉ-sek egy mikrobusszal és egy kiskocsival érkeztünk, vendégeink egy autobusszal, egy mikrobusszal és néhány kiskocsival. Csaknem 100-an vettünk részt a kiránduláson. Kocsikkal indultunk tovább, a Váradot Kolozsvárral összekötő főútról északkelet felé térő köves úton, 3 km után elértük az épülő ortodox  kolostortemplomot és a mellette levő TV-relét. Innen gyalog vágtunk neki az útnak, hosszú, kanyarós sorban egymás után. Az út egyre keskenyebb, inkább szekérút és tovább emelkedett, szép kilátás nyílt a Sebeskörös völgyére, majd a Cornu csúcs ( 903 m) volt látható. Elhaladtunk egy tőzikerét mellett. A tőzike a  hóvirágnál nagyobb, harangocska formájú, kedves kora tavaszi virág . Virágot már nem láttunk, a tőzikék hamarabb nyilnak, majdnem egyidőben a hóvirágokkal, legtöbbször március végén vagy április első hetében borítják itt virágba az erdő talaját.

Nemsokára elértük a Bihar, Kolozs és Szilágy megye találkozási pontját, ez a 882 m-en levő Almácska (Vf. Merişorul) tetőt. Előttünk már Szilágy megye és a Tuszatelkéről jövő aszfaltos út, letértünk balra, füves oldalon ereszkedtünk, míg elértük a Berettyó forrását ( 615 m), az ösvényt nemrég túristajelzéssel is ellátták. A forrás egy erős, bővízű, kristálytiszta karszforrás. A Ponor tető víznyelőrendszerében felgyűlt víz tör itt a felszínre, majd több ágra szakadva, kisebb vízeséseket alkotva halad előre. Követtük a kis patakocskákat és a forrás vize egy meredek részen lezúdulva a mohás kövek között vízesést hoz létre. A mohával benőtt mésztufa dombon több ágra szakadva zuhan alá, főleg esős időszakban, csodálatba ejti a látogatókat. A vízesés kb.10-12 m. Percekig álltunk és nem tudtuk levenni szemünket a természet csodálatos alkotásáról. Déli 13 órakor értük el  a Berettyó forrást, kicsit elfáradtunk és meg is éheztünk. Megpihentünk a vízesés alatti tisztáson, elfogyasztottuk útravalónkat, majd elindultunk visszafelé a kicsit hosszabb, de kényelmesebb tuszatelki kacskaringós szerpentinen, míg el nem értük a Királyhágó felé vezető útat. Onnan már a délelőtről ismert úton tértünk vissza a kocsikhoz, a 18 km gyalogtúra megtétele után.

            A Berettyó forrás több útvonalon is megközelíthető. Igy a Királyhágó (Bucea) faluból, a Fogadó völgyön keresztül vagy a Feketetó (Negreni) feletti tanyavilágon keresztül (Dealul Burdeasca) is kijuthatunk a Ponor rétre, onnan tovább a Berettyó forráshoz. Ez jövet-menet egy egész napos, 22-24 km-es gyalogtúrát jelent. Aki nem akar gyalogolni , az jöhet Kraszna, illetve Zilah irányából és Tuszatelke felől (Tusa) a karsztforrás kocsival is megközelíthető, 15 percre van az úttól. Kocsival vagy kerékpárral Csucsáról is eljuthatunk egy 20 km-es makadámúton. A vízeséstől is szép gyalogtúrát tehetünk, ha követjük a Berettyó útját, egy szűkebb szoroson, aztán egy szép völgyön  át, ahol betonból  öntött kis gátak törik meg a víz folyását, mesterséges  vizeséseket alkotva. Oldalról több kis patak víze növeli az itt még Toplica nevet viselő folyócska vízhozamát, el lehet jutni egy pisztrángosig, onnan tovább Füzespaptelekre (Preoteasa), majd ismét egy szükebb völgyön, a folyó kanyarulatait  követve Valkóváraljáig (Subcetate). A távolság a forrástól kb.12 km lehet, nem túl hosszú, de nehezen járható az út. A vad patakvölgy csodálatos ezen a szakaszon, három szoroson halad át, úttalan utakon, köveken, vizen gázolva, követhető a Berettyó, a fáradságot a táj szépsége kárpótolja.

            A Berettyó forrás megközelítése akár a Sebeskörös völgyéből, akár Zilah felől elég nehéz. Ez magyarázatot ad kevésbé ismert voltára. Igy a természet megőrizhette eredeti természetességét és részben vadságát, ami külön varázsa a tájnak. 

            A Berettyó forrás vízesésének a vízhozama ezen a tavaszon kevesebb volt mint általában. A hűvös, borongós idő ellenére, úgy látszik mégis a lehullott csapadékmennyiség kevesebb lehetett mint más években. De a megtett út, a táj szépsége, maga a vízesés látványa, kellemes emlékeket hagyott minden résztvevő lelkében és reméljük, hogy a már több éve szervezett közös kirándulásoknak a jövőben is lesz még folytatása.