Szászsebes (Şebes Alba) felé haladva, északkeletre egy
vöröses színű, erodált felületű domboldal tűnik fel. Ez a Vörös-szakadék, a
Küküllő fensíkjának egyik legérdekesebb természeti képződménye. A 800 m
szélességű és 80-100 m
magas vörös színű szakadékot a talajerózió formálta. Különös színét a
vörösagyag, a szürke, vörös és fehér homokkő, illetve a vörös és téglaszű márga
és fehér márgás mészkő adja. A 10 hektáros területet 1950-ben geológiai és
florisztikai természetvédelmi területté nyilvánították, 300–425 méteres
tengerszint feletti magasságban fekszik.
Régi
vágyunk teljesült, amikor június 1-én sikerült összehozni egy kirándulást a
sokszor emlegetett Vörös-szakadékhoz vagy ahogy még nevezik Vörös-árokhoz (románul Râpa Roşie, németül Rote Berg). Két
kiskocsival, összesen heten indultunk útnak. Szép nyári nap volt, tiszta égbolt
és kellemes napsütés. Kolozsvárról Tordán, Nagyenyeden, Gyulafehérváron
keresztül jutottunk el Szászsebesre. Már Lámkerék (Lancrăm) helységtől látható
messziről a szakadék, az útról észrevehető balra egy vöröses színezetű
domboldal,.bár ilyen távolságról, sokan talán figyelembe sem veszik. Pedig ezt
a látványos és egyben érdekes geológiai képződményt kár kihagyni, rövid sétával
bejárható és biztosan maradandó emléket hagy ez a kis kirándulás. A probléma
ebben az esetben csak a domb aljához vezető út megtalálása marad.
Beérünk
a városba, ott megkeressük a Daia Româna felé vezető útat, ezen megyünk tovább,
míg elérjük az autópályát. Itt már tábla
is jelzi az irányt. Az aszfaltozott útról balkéz felé térünk egy elég rossz
minöségű földúton haladunk egy darabig még párhuzamosan az autópályával - ez gyakorlatilag a sztráda szervizútja - ,
majd balra fordulunk, átmegyünk a Székás (Secaş)-patak hídján és megállunk egy
füves legelőn, szemben a Vörös-szakadékkal. Kocsikat látunk és néhány sátrat, vannak
akik itt töltötték a hétvéget. A képződmény lábánál vagyunk és megkezdjük felfedező utunkat. Előttünk
a Vörös-szakadék, körbe dombok, mögöttünk 3
km távolságra Szászsebes látszik. Elhaladunk egy esztena
mellett, juhok legelnek, látszólag nem zavarja őket a jelenlétünk, valószinűleg
hozzászoktak a kirándulókhoz. Egy erdős, inkább bozótos rész választ el a vörös
domboldaltól, több ösvény is indul a bokrok között. Elindulunk találomra az
egyiken. Az ösvény lefelé megy, keresztül egy árkon, majd felfelé kapaszkodunk,
helyenként elég csúszos a talaj, szerencsénkre az ösvény száraz, nincs sár, különben nehezen
boldogulnánk. Kijutunk a bozótból, most már fűves részen kapaszkodunk felfelé
egészen a vörös alakzatok lábáig. Minél közelebb jutunk annál hatalmasabbnak
tünnek a különleges formációk. Egy hatalmas fal, szinte függőleges, egy óriás
méretű orgona benyomását kelti, bizarr
oszlopok és többszintű piramisok tömege, elválasztva kisebb árkokkal.
Az ide
látogató természetjárót egy különös világ fogadja; mindenfelé tornyok,
piramisok, oszlopok, ember- és állatformájú tömbök láthatók nagy
összevisszaságban. Ha feltekintünk szédít a magasság, alattunk riaszt a mélység.
A földkéreg különös alkotásai ezek,
méretei, színei és változatos formavilága magával ragadja a laikus
természetszeretőt is. A csupasz lejtőket hamar elkezdték koptatni lefolyó
esővízek, télen a jég, mély árkokat ástak, ennek nyomán kialakultak a ma is látható
barázdált, legömbölyített formák, oszlopok keletkeztek az árkok között, fent
kisebbek, lefelé szélesebbek, több sorban, egymás tetejére állítva. A lejtőn
hiányzik a növényzet, víz lefolyása nem ütközik akadályba. Az itt keletkezet tornyok,
oszlopok, obeliszkek, piramisok piros és lilás színezetüek, különleges látványt
nyújtanak. Sok helyen a sziklák
tetejétől egészen az aljáig lehet követni a lefolyó víz útját. A kis erecskék nyomvonalainak
a találkozásánál nagyobb folyócskák keletkeztek, amelyek még
jobban megdolgozták a puha kőzetet. A vízszintes sávozást az üledékrétegek
eltérő ásványianyag tartalma adja. Előveszük fényképezőgépeinket és próbáljuk
megörökíteni ezt a különleges tájat.
A
Vörös-árok egy törmelékes-üledékes kőzetrétegben alakult ki, valószínűleg egy
hatalmas földcsuszamlás következtében. Erdély legérdekesebb felszíni eróziós
jelensége. A területre egy sajátos mikroklíma is jellemző, a növényzet a
sztyeppéhez hasonló. Védett növényei közé tartozik a csikófark, a fekete
fodorka, a gyászoló imola, a kései szegfű, a piros madárbirs és a sugaras
fejvirág.
A
Vörös-szakadék, mint turisztikai látványosság, egyedülálló Erdélyben. Bár a beszivárgó vizek hatására egyes dombvidékek
lejtőin a különböző rétegek érdekes természeti formákat hoztak létre, a
Vörös-árok nem hasonlit egyikhez sem. Ilyenek Kolozsvár közelében a feleki
gömbköveknek nevezett homokkő konkréciók, hasonló toronyképződmények alakultak
ki a Szilágy megyei Sárkányok kertjében (Gradina Zmeilor), Zsibótól mindössze 9
km-re, Almásgalgó (Gâlgaul Almasului) határában vagy a Bucsecs hegység gomba-sziklái,
a „Babele”, ha keletkezési körülményei nem is egyeznek teljesen meg.
Nem sikerül
minden részét bejárnuk ennek a különös tájnak, talán egy nap nem is volna
elegendő. Visszatérünk az ösvényen és felkapaszlodunk balkéz felől egy dombtetőre,
innen szép rálátásunk van a szakadékra és Szászsebesre is.
Dél már
elmúlt, indulunk vissza Szászsebes felé, ott megnézzük a város nevezetességeit:
az evangélikus templomot, amely 12
– 13 század fordulóján épült, az egykori
szász evangélikus gimnáziumot, a várfal maradványait a meglevő
bástyákkal. A városközpont szép, tiszta, barátságos. Elhagytuk Szászsebest, az
országútról a délutáni napfényben még látszik a Vörös-szakadék, búcsút intünk
neki azzal az elhatározással, hogy még felkeressük ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése