Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2013.07.09-08.04-XXII. EKE Vándortábor - Szépvíz


Nagyon szép tábor volt. Köszönet a rendezőknek!





2013.06.16-07.03-Itt a nyár, merre kiránduljunk?




     Eljött végre nyár és a nyári túrák ideje, keressük a zöld erdők hűs levegőjét, a csobogó patakot, a virágos réteket, a kellemes nyári szellőt a hegytetőkön. Ilyenkor kisebb a hátizsák, könnyebben mozgunk a nyári öltözékben, de nem hiányozhat az esőköpeny, az időjárás kiszámíthatatlan. Vannak forró nyári napok, esők, zivatarok, de enyhébb, túráknak kedvező időjárás is. Túrák voltak szervezve a Remetei sziklaszorosba, több napos a Radnai havasokba, ezekre inkább a fiatalabbak vállalkoztak és voltak rövidebb kirándulások, melyeken a résztvevők általában az idősebb korosztály.

Sebesvár.

    Így június 16-én Feischmidt János Sebesvárra (Bologa) szervezett vonatos kirándulást. Megtekintettük a 160 éves vízimalmot és ványolót, a főúti jelzőtábla egyenesen a malomhoz vezet, ahol a Hencz patak vízének energiája hozza működésbe a malomkereket, és a ványolót, ami egy nagyszerű „automata mosogép”, amely villanyenergia nélkül hihetetlen erővel forgatja és mosószer nélkül mossa tisztára a nagydarab takarókat és szőnyegeket. A ruhákat is még mindig ebben mossák. Utunkat Tarányos (Tranişu) felé folytattuk tovább, a Scrind felé vezető útról, a kezműves műhely mellett, egy szekérút vezet a település felé szép erdei úton, amely egyre emelkedik, míg elértük a tetőn az iskola épületét. Innen tovább haladtunk a Visági-Magura (1097 m) irányába, az út a gerincen halad szép hegyi legelőkön, szép a kilátás a Dragán völgyére. Sétánkat egy nyári zivatar zavarta meg, hirtelen, váratlanul sötét felhők verődtek össze és elindult a zápor. Az eső hamar tovább is vonult és ismét kisütött a nap. Visszatértünk Sebesvárra és az egykori vár megmaradt romjait tekintettük meg. A vár egy dombtetőn áll a falu felett.Sebesvár első írásos említése 1319-ből maradt fenn. Nevét a Körösbe torkolló Sebes patakról kapta, nevezték Kalota illetve Hunyad várának is. A rómaiak idejében erődítmény állt itt. Eleinte királyi birtok volt, később az erdélyi vajdák felügyelete alá tartozott. 1399-ben Zsigmond király Mircea havasalföldi vajdának adományozta birtokul, de 1408-ban már ismét az erdélyi vajdáé. 1433-tól a Bánffy család birtoka, a török időkben végvár. A török kiűzése után habsburg katonaság szállta meg, tőlük Rákóczi fejedelem kurucai foglalták el 1701-ben.Valahogy elkerülte a habsburg várrombolást. Látványos várrom, falai magasan állnak. A faluból egy rövid sétával jutunk fel a várhoz, tábla jelzi a 5-10 perces utat.
A következő szombaton, június 22-én, a forró nyári meleg elől a városból a Bácsi erdő fáinak árnyékos lombjai alatt kerestünk menedéket, 24-en vettünk részt Feischmidt Jánosnak a Szentiváni-rétre meghirdetett “vadcseresznye” túráján. Gombásztunk, vadvirágot szedtünk, vadcseresznyét kóstolgattunk, kellemesen telt a nap. Délután most is esőt kaptunk, de ez sem rontotta el a jó hangulatot.

video

     Június utolsó vasárnapján a Királyerdő és a Vigyázó hegység találkozásánál, a Lesi gyűjtőtótól mindegy 4 km-re levő Jádremete-i szoros csodálatos sziklafalaihoz kirándultunk. A túrát Vlád Pál szervezte. Felkerestük a Tutajos barlangot, a Dajka-patak völgyében levő azonos nevű barlangot és a jádremetei vizesbarlangot. A Jád-patak egyik mellékágán, a Les völgyén mehetünk felfelé másfél km-t, a patak túloldalán egy mohás kőgörgeteg hívta fel a figyelmünket, hogy ott a barlang. A Tutajos barlang a Királyerdő egyik jelentős denevér lakóhelye. A bejáratot egy olyan rács védi, amelynek vízszintes rúdjai közt könnyűszerrel átrepülhetnek a denevérek, így nem zaklatják őket a látogatók. Feltárása idején a barlang előtt egy természetes gát volt, ami visszatartotta a járatokon átfolyó patak vizét. Első feljegyzett kutatást 1953 tavaszán végezték, amikor egy kolozsvári barlangászcsoport Bagaméri Béla vezetésével tutajt ácsolva küzdötte keresztül magát a barlang bejáratánál akkor még meglévő mély tavon, innen a Tutajos barlang elnevezés is. A barlang bejáratánál egy falra szerelt tábla emlékeztet a 2000 augusztusában elhunyt Ugron Gábor barlangász-operatőr halálos balesetére. A már megszokottá vált déli eső ezúttal sem maradhatott el, sőt most egy kiadósabb mennyiség érkezett belőle, és a Dajka-patak meredek oldalában ért bennünket, miközben egy Gabi nevű barlangot kerestünk. A sűrű esőben végül lemondtunk a barlang kereséséről, és a Dajka-barlang sziklái alatt kerestünk menedéket. A kirándulást egy pisztrángos uzsonnával zártuk a Jád völgyi Carpathia panzióban.

Eltört jelzőoszlop az Árpád csúcson.

    Július 13-án régi kedvenc Kolozsvár környéki kiránduló helyünkre, a Feleki gerinc legmagasabb pontjára, a 833 m-en levő Árpád (Peana) csúcsra indultunk. A túrát Pál István szervezte, 10-en vettünk részt. A Sáros-Bükkön keresztül értük el a Mikes tetőn levő rádiósházat és a Felek faluból jövő szekérúton haladtunk tovább. Az erdőben tömegesen nőtt a keserű gomba, de galambgomba, őzláb és vargánya is kapható volt, az utóbbiból 25 cm átmérőjű kalappal is találtunk. Sajnos a csúcs és környéke nem olyan látványt nyújt, mint amilyent egy kilátópont megérdemelne. Valamikor kilátótorony állott ezen a helyen, onnan lehetett megcsodálni a panorámát, tiszta időben szépen látszik a Székelykő, a Tordai hasadék, az Ordaskő, a Vidálykő, a Bedellő, a Bélavára, az Öreghavas. Télen, tiszta időben a Fogarasi havasok hóval borított bérceit is láttuk erről a helyről. A csúcs és környéke sajnos nincs nyilván tartva, mint turisztikai látványosság, legelőnek volt kiadva az utóbbi években olyan embereknek, akik juhokat neveltek. Most nem voltak juhok és kutyák, de a csúcs közelében állati csontokat dobáltak szét, amelyek kellemetlen szagot árasztanak, drótkerítések és az esztena maradványai csúfitják el a tájat. A csúcsot jelző táblát kitörve találtuk, ágakkal támasztotta meg valaki, hogy el ne dőljön. Sajnos, már csak emlékeinkben él az a hely, ahol egykor a fák lombjai alatt elhelyezett asztal és pad várta az elfáradt kirándulókat, a környék legmagasabb pontján. Álltunk pár percet és néztük a távolban a hegyek vonulatát, aztán tovább indultunk a Bivalyos felé. Ez a rét a nevét onnan kapta, hogy régebb bivalyokat legeltettek ott, több kis tavacska volt, melyek most már kiszáradtak, csak egy mesterségesen létrehozott bivalyusztató látható. Megálltunk itt is, bámultuk a tájat: Gyalui-havasok, a Kis-Magura, a Leanyvár kettős csúcsa, a Szamos-völgye. Nehéz volna összeszámolni, hányszor jártunk erre. Ismerjük a táj minden részletét. Vannak akik kicsinylően legyintenek, hogy nem is kirándulás ez a Bükk erdőben …Talán kevesen tudják, hogy itt olyan emberek jártak valamikor, mint Merza Gyula (1861-1943), aki a Bükkbe járásának 60 éves fordulójáig (1936. szeptember 15) a Kolozsvár melletti erdőkben 10.000 km-t gyalogolt,1047. bükki kirándulásán. Emlékét többek között egy kilátó őrzi a Bükkben.
    Hazafelé az erdőirtásoktól jócskán megcsonkított Dumbrava-gerincen, a kék kereszt jelzésen jöttünk, megpihentünk a Cérna-forrás tisztásán, majd folytatunk utunk túránk befező pontjáig,a Monostor negyedi végállomásig.

2013.05.18.-Kirándulás az Almási várhoz





     Többszáz vár, várkastély és templomvár, erődtemplom létezik Erdélyben, ezek nagy része csodálatos környezetben található, alig ismert romok, csekély vármaradványok, sokat közölük csak a régészek ismernek. Vannak, amelyeket kalandos túrák alkalmával kirándulók keresnek fel.  Az idő vasfoga kegyetlenül pusztitja őket, köveiket egy részét elhordták, történetük mind jobban az idők homályába vész.

   
      Egy ilyen romos, régi várat kerestünk fel május 18-án, a Váralmás melletti Almási várat, vagy ahogy még nevezik, Dezső várat. A túrát Szőcs János vezette, több mint 20-an vettünk részt. Reggel a 8 órás vonattal indultunk Kolozsvárról, egy óra az út Sztánáig. A vidék szép, erdővel borított dombok, füves legelők, igazi kalotaszegi táj. Leszállunk a vonatról, balra az állomás épülete. Nyugati irányába indultunk szépen a sinek mellett, egészen az alagútig. Faragott jelzőtábla igazit útba: Sztána, Kispetri, Kós villák, „100 éves somliget”, Csigadomb. Itt 1900-tól kialakult egy nyaralótelep, ahol főként módos kolozsvári polgárok építtettek villákat. Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly (1919-1996) háza, az eredetileg hétvégi háznak tervezett, mesebeli kastélyra emlékeztető Varjúvár, amely az ismert tervező, grafkus, néprajzkutató, Kalotaszeg kitűnő ismerője, író és politikus alkotómühelye lett. A környezet csodaszép, nem véletlenül választotta magának Kós Károly ezt a helyet. A falu maga 3 km-re van vasútállomástól a vasút túloldalán .
     Meleg, szép, nyárias idő volt ezen májusi napon, az ösvényt akácvirágtól roskadó bokrok szegélyezték, az alagúttól északra térünk, azon az úton, amely Sztána faluba vezet. Egy rövid emelkedő után a távolban előbukkant a Vlegyásza. Mögöttünk, déli irányban, a Riszeg tető emelkedett. A Riszeg tető Kalotaszeg legmagassabb pontja (748 m), a tetőről szép a kilátás, tavasszal a henye boroszlán (riszeg virág) borítja el a tetőt, édes illatta elbódítja az arra járókat, innen a neve is, Riszeg tető. Észak felé hosszan látszik a Sztána patak völgye, ha tiszta az idő, a távolban egy dombtetőn megpillanthatjuk útunk célpontját, az Almási várat. Előttünk nemsokára felbukkantak Sztána házai. Régi EKE-társunk, Osváth Lajos kalotaszegi tájházát és gyűjteményét  tekintettük meg, ahol a kalotaszegi festett bútortól, szines kannák és tányérok mellett, sok érdekes, hagyományos és hasznos haztartási kelléket láttunk. Beírtuk látogatásunkat a vendégkönyvbe és elindultunk a református templom felé. Sztána alacsony kőfallal körülvett református temploma a falu központjában fekszik. Építésének idejét nem ismerik biztosan, első ismert átépítése 1640-ben történt. 1836-1838 között bővítették, átalakították, tornya 1876-ból való. Tornya háromszintes, menyezete, mint általában a kalotaszegi templomoké, kazettás.
     Elhagyva a falut, a sztánai szőlősdomb felé vettük az irányt. Elértük az erdőt. Itt hamarosan ráálltunk arra az ösvényre, amelyen az elmult évben újitották fel a turista jelzéseket a kolozsvári EKÉ-sek a hagyományos Kós Károly telyesíménytúra útvonalán, amely minden év augusztusában van megrendezve. Szép erdei úton haladtunk egy darabig, majd balfelől legelő következik, elhagytunk egy villámsúlytotta fát, balkézfelé a távolban a Meszes gerinc látszott. Majd ismét erdő következik és nemsokára felbukkan az előttünk az Almási vár megmaradt tornya. Egy régi szekérúton jutottunk fel a várhoz egy kis sziklaszoroson keresztül, onnan tovább egy kanyargós ösvény vezet az egykori várudvarra. Körbejárjuk a megmaradt romokat, megcsodáljuk az idővel dacoló vastag kőfalakat és a magas tornyot. A növényzet sok helyen sűrűn benött mindent.
    A vár a sztánai vasúti állomástól csak 8 km van, Váralmás falutól keletre húzódó Várhegyen helyezkedik el, újabbkori írásokban Dezsővár, a régi oklevelek pedig Almásvára néven emlegetik. A torony magassága 20—22 m melyben emeletenként 4 rend szoba látható. A torony déli oldala le van rombolva, ellenben a másik 3 oldala ma is zárt. A község felöli falának szélessége 10 m és falvastagsága 3 m. Belvilága 3.65 m széles. A torony hátulsó oldala 18 m széles. Egy felső és egy alsó várból állott melyeket kőfal kerített körül. A ma is meglevő torony a felső vár egyik bástyája. Az alsó vár egészen el van hordva. A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet.
   A vár keletkezésének előzményét az Almásmonostori apátság képezi, melyet a szt. Benedek rendiek alapítottak, már 1238-ban szerepelt. Almásmonostor az 1242-iki tatárjárás áldozatául esett. A vár építésének ideje ismeretlen, de már 1370-ben Nagy Lajos király Bebek Györgynek adományozza. Egy 1434-ben Bázelben kelt okmány említi Dezsőfalvát.
Visszafelé a Sztána patak völgyén jöttünk Kispetri felé. A dombok között megbújó kis falucskába vezető földút elég gyenge minőségű, de a falu fekvése, a gyönyörű parasztházak, a csend és nyugalom igazi jelképe lehetne. A hajdan népes Kispetri lakosága ma már kétszázra apadt. Kispetri hogyan lett hétvégi falu, azt kevesen tudják. Talán azért, mert vannak emberek akik a várostól távoli csendet keresik, hétvégi otthonokra vágynak, házakat vesznek, és oda járnak pihenni. 


    Kispetritől 3 kilométer útat tettünk meg Sztána faluig és újabb 3 km-t a sztánai állomásig, az itt levő forrásból friss hideg vízzel olthatjuk szomjúságunkat a meleg nap után. Délután 6 óra van, még mindig melegen sűt a nap, 30 perc múlva érkezik a vonatunk, amellyel hazatérünk Kolozsvárra. A kellemesen eltöltött nap élményei Szentimrei Jenő sztánai versének sorait jutatják eszünkbe: „Nagyon nyílt kék az ég itt,/ Dombok és tölgyesek,/ S a tölgyek dombos lombján,/ Harsány szajkó fecseg / Fű közt kéken csilingel/ Millió kis harang,/ Imát hadar a csöndben/ Az ér a sás alatt.