Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2013.05.18.-Kirándulás az Almási várhoz





     Többszáz vár, várkastély és templomvár, erődtemplom létezik Erdélyben, ezek nagy része csodálatos környezetben található, alig ismert romok, csekély vármaradványok, sokat közölük csak a régészek ismernek. Vannak, amelyeket kalandos túrák alkalmával kirándulók keresnek fel.  Az idő vasfoga kegyetlenül pusztitja őket, köveiket egy részét elhordták, történetük mind jobban az idők homályába vész.

   
      Egy ilyen romos, régi várat kerestünk fel május 18-án, a Váralmás melletti Almási várat, vagy ahogy még nevezik, Dezső várat. A túrát Szőcs János vezette, több mint 20-an vettünk részt. Reggel a 8 órás vonattal indultunk Kolozsvárról, egy óra az út Sztánáig. A vidék szép, erdővel borított dombok, füves legelők, igazi kalotaszegi táj. Leszállunk a vonatról, balra az állomás épülete. Nyugati irányába indultunk szépen a sinek mellett, egészen az alagútig. Faragott jelzőtábla igazit útba: Sztána, Kispetri, Kós villák, „100 éves somliget”, Csigadomb. Itt 1900-tól kialakult egy nyaralótelep, ahol főként módos kolozsvári polgárok építtettek villákat. Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly (1919-1996) háza, az eredetileg hétvégi háznak tervezett, mesebeli kastélyra emlékeztető Varjúvár, amely az ismert tervező, grafkus, néprajzkutató, Kalotaszeg kitűnő ismerője, író és politikus alkotómühelye lett. A környezet csodaszép, nem véletlenül választotta magának Kós Károly ezt a helyet. A falu maga 3 km-re van vasútállomástól a vasút túloldalán .
     Meleg, szép, nyárias idő volt ezen májusi napon, az ösvényt akácvirágtól roskadó bokrok szegélyezték, az alagúttól északra térünk, azon az úton, amely Sztána faluba vezet. Egy rövid emelkedő után a távolban előbukkant a Vlegyásza. Mögöttünk, déli irányban, a Riszeg tető emelkedett. A Riszeg tető Kalotaszeg legmagassabb pontja (748 m), a tetőről szép a kilátás, tavasszal a henye boroszlán (riszeg virág) borítja el a tetőt, édes illatta elbódítja az arra járókat, innen a neve is, Riszeg tető. Észak felé hosszan látszik a Sztána patak völgye, ha tiszta az idő, a távolban egy dombtetőn megpillanthatjuk útunk célpontját, az Almási várat. Előttünk nemsokára felbukkantak Sztána házai. Régi EKE-társunk, Osváth Lajos kalotaszegi tájházát és gyűjteményét  tekintettük meg, ahol a kalotaszegi festett bútortól, szines kannák és tányérok mellett, sok érdekes, hagyományos és hasznos haztartási kelléket láttunk. Beírtuk látogatásunkat a vendégkönyvbe és elindultunk a református templom felé. Sztána alacsony kőfallal körülvett református temploma a falu központjában fekszik. Építésének idejét nem ismerik biztosan, első ismert átépítése 1640-ben történt. 1836-1838 között bővítették, átalakították, tornya 1876-ból való. Tornya háromszintes, menyezete, mint általában a kalotaszegi templomoké, kazettás.
     Elhagyva a falut, a sztánai szőlősdomb felé vettük az irányt. Elértük az erdőt. Itt hamarosan ráálltunk arra az ösvényre, amelyen az elmult évben újitották fel a turista jelzéseket a kolozsvári EKÉ-sek a hagyományos Kós Károly telyesíménytúra útvonalán, amely minden év augusztusában van megrendezve. Szép erdei úton haladtunk egy darabig, majd balfelől legelő következik, elhagytunk egy villámsúlytotta fát, balkézfelé a távolban a Meszes gerinc látszott. Majd ismét erdő következik és nemsokára felbukkan az előttünk az Almási vár megmaradt tornya. Egy régi szekérúton jutottunk fel a várhoz egy kis sziklaszoroson keresztül, onnan tovább egy kanyargós ösvény vezet az egykori várudvarra. Körbejárjuk a megmaradt romokat, megcsodáljuk az idővel dacoló vastag kőfalakat és a magas tornyot. A növényzet sok helyen sűrűn benött mindent.
    A vár a sztánai vasúti állomástól csak 8 km van, Váralmás falutól keletre húzódó Várhegyen helyezkedik el, újabbkori írásokban Dezsővár, a régi oklevelek pedig Almásvára néven emlegetik. A torony magassága 20—22 m melyben emeletenként 4 rend szoba látható. A torony déli oldala le van rombolva, ellenben a másik 3 oldala ma is zárt. A község felöli falának szélessége 10 m és falvastagsága 3 m. Belvilága 3.65 m széles. A torony hátulsó oldala 18 m széles. Egy felső és egy alsó várból állott melyeket kőfal kerített körül. A ma is meglevő torony a felső vár egyik bástyája. Az alsó vár egészen el van hordva. A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet.
   A vár keletkezésének előzményét az Almásmonostori apátság képezi, melyet a szt. Benedek rendiek alapítottak, már 1238-ban szerepelt. Almásmonostor az 1242-iki tatárjárás áldozatául esett. A vár építésének ideje ismeretlen, de már 1370-ben Nagy Lajos király Bebek Györgynek adományozza. Egy 1434-ben Bázelben kelt okmány említi Dezsőfalvát.
Visszafelé a Sztána patak völgyén jöttünk Kispetri felé. A dombok között megbújó kis falucskába vezető földút elég gyenge minőségű, de a falu fekvése, a gyönyörű parasztházak, a csend és nyugalom igazi jelképe lehetne. A hajdan népes Kispetri lakosága ma már kétszázra apadt. Kispetri hogyan lett hétvégi falu, azt kevesen tudják. Talán azért, mert vannak emberek akik a várostól távoli csendet keresik, hétvégi otthonokra vágynak, házakat vesznek, és oda járnak pihenni. 


    Kispetritől 3 kilométer útat tettünk meg Sztána faluig és újabb 3 km-t a sztánai állomásig, az itt levő forrásból friss hideg vízzel olthatjuk szomjúságunkat a meleg nap után. Délután 6 óra van, még mindig melegen sűt a nap, 30 perc múlva érkezik a vonatunk, amellyel hazatérünk Kolozsvárra. A kellemesen eltöltött nap élményei Szentimrei Jenő sztánai versének sorait jutatják eszünkbe: „Nagyon nyílt kék az ég itt,/ Dombok és tölgyesek,/ S a tölgyek dombos lombján,/ Harsány szajkó fecseg / Fű közt kéken csilingel/ Millió kis harang,/ Imát hadar a csöndben/ Az ér a sás alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése