Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2016.03.20 - Vad völgyek, barlangok, hóvirág és tőzike rétek - a Misid völgye és az Erdődámos-Ponoraș karsztfennsík




Március 20-án, a tavasz és tél határát jelző napon a Királyerdő hegység északi részén, a Vársonkolyos közelében levő Misid-völgybe kirándultunk, a túrát Vlád Pál szervezte. Ez az időszak, a csillagászati tavasz és a tavaszi napéjegyenlőség ideje, ilyenkor emelkedik az átlaghőmérséklet, hosszabbodni kezdenek a nappalok, felélénkül az élet, virágba borulnak a növények, kizöldellnek az erdők és a mezők.



A Misid-völgy egy vadregényes szoros, és a benne folyó patak, a Kisbarátka (Bratcuţa) és a Jád-patakoz hasonlóan a Sebes-Körös mellékvize. A Nagy Magyar-barlang mellől indultunk és egy függőhídon átkeltünk a Sebes-Körösön. A Misid-völgy igazi turisztikai élményt jelent a természet szerelmeseinek. Az egykori erdőkitermelő kisvasút felszámolása után, a völgy visszanyerte eredeti szépségét, megőrizte vadregényességét. A Misid-patak beömlése a 465 m magas Simon-dombot félkörben megkerülő Sebes-Körös és az alatta átszelt vasúti alagútnál, a híres Szelek-barlangjánál (P.Vantului) és a Nagy Magyar-barlang (P.Ungurului) közelében van. A sodronykötélből készült lengőhídon való átkelés máris próbára tette a túrázók bátorságát. De az igazi kaland csak ezután kezdődött, következtek a gyalogos patakátkelések. Erre gumicsizmákkal készültünk fel, de a sebes sodrású vízen még így sem volt könnyű az átkelés. Lépkedtünk is nagy óvatosan, hogy elkerüljünk egy kellemetlen hideg fürdőt a patakban, de végül megúsztuk szárazon az átkeléseket. A völgy maga csodálatosan szép, kár hogy a szoros vége felé egy lecsupaszított hegyoldal bontotta meg a völgy öszhangját, ott kivágták a fákat, pár évvel ezelőtt még erdő borította azt a részt is.
A patak baloldali mellékágának, a Bükkös (Făgeţel) beömlésénél befejeződik a tulajdonképpeni szoros. Az időjárás kedvező, szép tavaszias volt ezen a napon. Talán a természet is bizonyítani akarta, hogy kilépett a télből, és tavaszi virágokkal díszítette a völgyet. Hóvirágok, primulák, kék jácintok, erdei sáfrány virítottak lépten-nyomon, nem győztük csodálni és fényképezni őket, meg a tiszta, kék eget és a csobogó patakot, amely kis zuhatagokat képezve igyekezett lefelé a völgyön.
Elértünk egy sziklaképződmény tövébe, ahol mohás kövek közt több ágra szakadt patakocska csordogált. Köves ösvényen kapaszkodtunk tovább, és hamarosan feljutottunk a Bíró Lajos-barlang (Peştera Moanei) kettős kapujához, 500 m t.sz.f. magasságban, amelynek vízfolyásos járatában az első 100 m különösebb felszerelés nélkül, gumicsizmával is járható. A barlangban denevéreket láttunk, ilyenkor még hibernálnak. A barlang felett 30 m-rel, ennek a felső, száraz járata található, melyhez egy meredek erdei kaptatón jutottunk fel, az ágakba, gyökerekbe kapaszkodva a csúszós oldalon. A szűk barlangszájat széles járat követi, itt sokkal szebb cseppkő képződményeket láthattunk, mint az alsóban. A felső barlang (Peştera Lesiana) 128 m hosszú. A barlangok megtekintése után felkapaszkodtunk a felette levő platóra, a 729 m-es Hapatag hegy oldalában.
A tetőn, a kellemes napsütésben ebédszünetet tartottunk, kicsit megpihentünk, lecseréltük bakancsra a gumicsizmákat, majd folytattuk utunkat. Elhaladtunk egy gazdaság mellett, ahol teheneket neveltek. Füves réteken, és nyírfa erdőkön haladtunk tovább a fennsíkon. Egy mélyedésben (dolina) a nedvesebb talajon tőzikékre bukkantunk, egy kicsit távolabb egy egész hóvirágszőnyegben gyönyörködhettünk. Nemsokára, úgy ¾ óra járásnyira a Ponoraş-barlanghoz jutottunk. Eleinte csak egy völgyet láttunk, mely keresztezte utunkat, az oldalban sűrű bozót, melyen nehéz lett volna keresztül jutni, ezért megpróbáltuk balról megkerülni. Nem is völgy, volt, hanem egy víznyelő, melynek egyik oldala meredek sziklafal, ennek aljában levő szűk nyíláson tűnik el az itt összegyűlő víz. A térkép szerint a Ponoraş nyelőnél voltunk, amely egy hatalmas barlangot rejt maga alatt, a Ponoraş barlangot, amely egyike a legszebb cseppkőbarlangoknak. A barlang védett, nem látogatható. A Királyerdő-hegység északi részén, keletről a Barátka, nyugatról a Misid-völgye által határolt karsztkomplexum a Ponoraş-Damiş plató. E karsztfennsík két egymástól jól elhatárolt részre osztható, melyek sajátos vízhálózattal rendelkeznek. Első, aToaia-barlang-Dămişenilor karsztforrás, második a Ponoraş barlang-Brătcanilor forrás. Egy, öt nyelőből álló nyelőrendszer alakult ki, melyből kettő állandó és három időszakos jellegű. Ezekben tűnt ,és tűnik el a medence vízállománya, amely kialakította a Ponoraş barlangot. A barlang bejáratát, a nyelő tövében, Csoltkó Lajos által vezetett több bontó túra alkalmával, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub fedezte fel 1978-ban. A barlang neve a „ponor” délszláv eredetű szóból származik, ami nyelőt jelent, és a hozzá csatlakoztatott „-ás” kicsinyítő képzővel, nyelőkét, kicsi nyelőt jelent. A ponorási karsztfennsíkon bontással bejutottak a 3851 m hosszú Ponorás (Ponoraş) barlangba, amely hazánk egyik legszebb barlangja. Képződményeinek szépsége és formai gazdagsága a Vârfuraş-barlanghoz hasonló. A kutatások nem álltak meg itt, tovább folytak éveken keresztül, addig ismeretlen járatokat fedeztek fel, összhosszra 6 km körül van. Sikerült elérni, hogy védett barlanggá nyilvánítsák. A balang védelme céljából a K.A.B.K. két vaskaput helyezett el. A Ponoraş nyelőbarlang a felszíni vizeket gyűjti össze, hidrológiai jelentősége nagy, vizét szivattyúházakba gyűjtik, majd a Barátka község vízellátására használják. 



Megkerültük a hatalmas víznyelőt, és Erdődámos felé folytattuk utunkat, erdőkben, erdő széleken és réteken keresztül, hosszú kilométereken át, míg elértük Erdődámos elszórt házait és megpillantottuk a völgyben a Barátkát Belényessel (Beiuş) összekötő aszfaltos utat, 20 km-t tettünk meg 600 m szintkülönbséggel. Szép túra volt.
 A Királyerdő hegységben nagyszámban találhatók karsztképződmények. A létrejött felszíni és mélységi karsztos formák (karrmezők, víznyelők, dolinák, uvalák, vakvölgyek, szárazvölgyek, szurdokok, szorosok, szétágazó, többszintes barlangrendszerek) a hegység fő értékei és kiemelik ezt a hegységet Erdély hegyei közül. Megismeréséhez az erdélyi barlangászat és turizmus olyan úttörői járultak hozzá mint Emil Racoviță, Bagaméri Béla, Czárán Gyula, Handl Károly és Xantusz János.

2016.02.28 - A tavasz hírnökei





             A rövid januári tél után, februárban szokatlanul enyhe volt az időjárás, a hó csak a hegyekben maradt meg, 6-án az 1000 méteren levő Havasrekettyei vízesésnél téli táj fogadott, havas, csúszos  útak, hóval borított fehér fák juttatták eszünkbe, hogy februárban vagyunk, a Stanciu völgy szikláin jégcsapok csillogtak és megbámulhattuk a bejegesedett sziklafalon az extrém sportok kedvelőinek, a jégmászoknak a mutatványait. De a hegyek lábánál nyoma sem volt a télnek, bár kevés napsütést láttunk februárban, gyakori volt az esős, borús idő, de a hőmérséklet jóval ennek az időszaknak az átlaga felett alakult.  



            Február 28-án Kajántó környékén kirándultuk. Ez egy hagyományos téli túra, melyet Vlád Pali túratársunk szervez minden évben, többször mentünk csikorgó hidegben, havat taposva a Kajántói fenyvesbe. Most hó nem volt, csak a Vlegyásza teteje fehérlett messze a távolban. Az erre járó kiránduló felfedezhette az évszakok változásaival elénk táruló, egyedi, semmihez sem hasonlító kolozsvárkörnyéki tájat. A tavasz itt van, a növények megérzik ezt. A fűzfélék bolyhos, gömbölyded füzérvirágzata, amiket barkaként ismerünk már "megpattant", azaz a rügypikkely már lehullott róla, az erdőkbe előbújtak az első tavaszi virágok.
            Kajántó Kalotaszeg peremén, Kolozsvártól 13 kilométernyire északra, a kajántói tóból eredő Kajántópataka völgyében terül el. A falu végén levő tótól kezdtük gyalogtúránkat, az M39-es autóbusz végállomásától. Elindultunk a tetőn levő mobiltelefon-erősítőtornyok irányába, majd  Kajántó és Nádaskóród közötti, erdő borítota gerincen haladtunk déli irányba, vagyis vissza Kolozsvár felé. Ez a Lőrinc tető (669 m), lombhullató erdők borítják, de van egy fenyves erdőrész is, ez a Kajántói fenyves. A gerincről eleinte Kajántót láttuk lent a völgyben,  központjában a négy templomtoronnyal, majd Nádaskóród falút, tőle nyugatra a Bácsi erdőt.
 Az erdő nyugati szélén haladtunk, a még száraz fű  között tavaszi hérics bontogatta szirmait.Vaskos szárát levelek borítják. Virágai magányosan nyílnak a szár végén. Nagy számú, fénylő, sárga sziromból áll, amelyek a virágzás előrehaladtával megfakulnak, elvesztik fényüket. Tavasszal, ahol nagy tömegben virágzik, aranylóvá varázsolja a lejtőket. Tavaszi hérics latin neve Adonis vernalis, a görög mitológia legszebb férfiát idézi, aki tavasszal visszatér az alvilágból szerelmeséhez, Aphroditéhez . Teáját „vízkórság” ellen fogyasztották, de erősen mérgező hatása miatt ma már kizárólag a gyógyszeripar dolgozza fel.
            Átvágtunk az erdőn a másik oldalra, ismét a Kajántó patak völgyét láttuk a keleti  oldalon és a Tekintőt. Újabb virágokra bukkantunk, a vörös hunyor nemzetség tagjaira. Virágzáskor csak vaskos, hengeres, húsos szára látható. Csúcsán egy vagy két virág fejlődik. A csészelevelek zöldes-piros színűek, számuk öt. A virág felett néhány lándzsás levélkére osztott gallérlevél ül. Márciusban kezd virágozni, ekkor még elég napfény jut a talajra, de úgy látszik az időjárás kedvezett most februárban is.
            Egy újabb szín a fakó, száraz levelek között egy lilás színű kis virág, ez a kakasmandikó. Népies nevén tavaszi ciklámennek is hívják, mert liláspiros lepellevelei és márványozott, foltos tőlevelei az erdei ciklámenre emlékeztetnek, de azzal semmilyen rokonságban nem áll. Az élénkzöld vagy hamvas szürke leveleket szabálytalan alakú barna foltok tarkítják; virágzás idején a foltok fokozatosan kifakulnak. Virága harang alakúak. A nyílás kezdetén előrenéznek, majd hátrahajlanak, láthatóvá téve a fehér foltos torkot és a virágból kiálló kékes porzókat a bibével. Hívták még Szent György virágának, vagy kutyafoggyökérnek is; ez utóbbiból ered tudományos neve is: dens canis, azaz kutyafog.
            Nemsokára élénkpiros, csészeforma nővényre figyelünk fel. Ez is virág volna, nem virág, hanem piros csészegomba, bár ehető, mégse szedjük, mert ritkasága miatt kíméletre szorul. Fák maradványain, fenyvesben, és akácosban szereti. Álltalában könnyű megtalálni, szép piros, ami jól elüt a környezet színétől, a konyhaművészetben tányérdíszként is használják.
            Ismét a nyugati erdőszélen folytattuk útunkat, nemsokára Nádaspapfalva látszott alattunk a völgyben, balra tértünk egy ösvényen az erdő fái közt, a Lombi tetőre (682 m) értünk, átvágtunk a legelőn  a Lombi-erdő irányában és megpihentünk az Asszú patak völgyében levő erdészház mellett, innen a Kerekdomb negyed felé indultunk haza.
            A februári tavaszt elég zord, borongós márciús követte. Sokan arra vágynak, hogy érezhessék a tavasz fuvallatát, a lenyírt fű és a frissen felásott föld jellegzetes illatát. De ott leselkedik egy ijesztő gondolat: a februári tavasz után vajon jön-e a márciusi tél. De nem jött, bár a meteorologusok még havasesőket jósolnak. Március 12-én Csucsára kirándultunk, Pál István túrájára, reméltük, hogy szép napos időnk lesz, de sajnos reggel esőben indultunk a vonatállomásra, esőben érkeztünk a csucsai EKE-házhoz is. Elindultunk  a Hârşu tetőre (684 m) a Piscoieşti tanya  és a Calea Lată felé vezető úton, az  eső közben elállt, szép kilátásunk volt a Meszes gerincre, a Rézhegységre és a szilágysági dombvidékre. Elszort házak, kaszálók és erdős részek közt jutottunk fel a tetőre. Itt-ott hóvirág, tőzike és sáfrány (crocus) virágzott, kicsit feljebb a tavaszi kankalin (primula veris). Kulcsocska illetve Szent Péter kulcsa néven is ismert virág, utóbbi nevét állítólag arról kapta, hogy a virágok úgy nyílnak, mintha kulcsok lennének egy kulcscsomóban. A tetőről szép a körpanoráma. Alattunk  a Sebes-Körös völgye, Csucsa és Feketetó,  déli irányban a Királyerdő hegység, délkeletre a Vlegyásza, de most felhőbe burkolozott. Lefelé jövet a kivirágzott sombokroktól sárga volt az oldal. A tavasz itt van és mennénk eléje, ahogy Áprily Lajos írta csodálatos  verssoraiban: „Csak arcom érzi még, nem sejti más, / varázs van benne, keltető varázs. / Ahol jársz, néma éberség fogad, / keresed a rügyes sombokrokat, / hogy langyosságoddal rájuk lehelj / s kipattanjon a sárga kis kehely.”


2015.12.13-Decemberi hagyományos évzáró túrák – Mikulással, forralt borral, hegymászásassal és enyedi borkóstolóval






            December a hagyományos évzáró túrák hónapja. Hó nem volt még az idén, az időjárás egész tavaszias, a Mikulás sem ülhetett szánkára, gyalogosan érkezett a Cérna forrás tisztására. A Cérna-forrás a kolozsvári Bükki-erdőben, a Papok-rétje alatt ered a Hideg-patak medrének a közelében. A forrás neve állítólag onnan származik, hogy a vízhozama annyira kicsi, hogy csupán cérnaszálnyi erecske csordogál a forrás csövéből. A réten hó helyett kék májvirágot találtunk a fű között decemberben 5-én.
            Kedves gyermekkori emlékeink közé tartozik a Mikulás nap, amire felnőttként is szívesen gondolunk vissza.  Ilyenkor este, mikor elcsendesedtek az utcák, az ablakba kitettük a tisztára pucolt cipőket, melyek reggelre tele voltak ajándékokkal. Az ekés Mikulás az erdőben osztja szét az ajándékokat, ez úgy történik, hogy minden résztvevő egy kis csomaggal érkezik, amiket a Mikulás, aki most Bagaméri Tibor volt, segédjeivel gondosan összegyűjtött és számot akasztott rájuk, majd minden résztvevőnek kiosztottak egy-egy számot, ugyanannyit ahány csomag volt. Sajnos a cipőink  nagyon sárosak lettek, hiába takarítottuk ki őket gondosan otthon, az utak a tisztásig sárosak, csúszósak voltak Így hát, a Mikulás nem a cipőkbe tette, hanem a kezünkbe adta a csomagot. A kirándulás kellemes hangulatban telt, örvendtünk az ajándéknak és a kellemes napsütésnek. Indulás előtt Tatár Feri humoros kis előadással szórakoztatta a társaságot. A Mikulás-túrán 40-en vettünk részt.
            Egy héttel később, december 12-én került sor a hagyományos borforraló túrára a Bácsi-torok egyik tisztásán. A túrát ebben az  évben Tóth István szervezte, 39-en gyűltünk össze, volt aki a Törökvágás tetejéről jött, keresztül a Hója erdőn, mások a 31-es autóbusz végállomásától, a Bácsi torkon keresztül jutottak el a borforralás tisztására. A rendezvény a megszokott módon zajlott, mindenki hozott forralni való bort, cukrot, fűszereket, a szervező az üstben megforralta a bort. Mikor elkészült szépen, rendben sorba álltunk a poharainkkal, csuprainkkal, kinek mi volt. Közben a parázson nyárson szalonnát pirítottunk. A nap kellemesen telt, a tavaszias, enyhe idő feledtette velünk a sáros utat, amelyen idáig jöttünk. Hazafelé a csoport egy része a Bácsi torkon keresztül a 31-es autóbusz megállójába  indult, a másik része a Szent Pál tetőn keresztül, a Donáth út felé.


            December 13-án, vasárnap a szintén hagyományossá vált nagyenyedi borkostolóra mentünk, szervező Vlád Pál volt, húszan vettünk részt. Persze, a borkostoló csak a túra befejezése, előtte egy szép utat jártunk be. Első megálló Torockó volt, itt a reggeli nap fényében megcsodáltuk a Székelykőt, az Ordaskőt, a falu csorgóját és a hófehér, egyforma házakat. Jól ismert képek, sokszor láttuk, mégis mindig lenyűgöz a látvány. Torockón nem lehet átutazni úgy, hogy meg ne álljunk egy keveset, aki egyszer itt járt, az örökre a szívébe zárja ezt a csodálatos tájat. Fél órát töltöttünk itt, a Gondűzőben elfogyasztottuk a reggeli kávénkat, majd tovább indultunk Torockógyertyánosra (Vălişoara). Az enyedi útról letértünk balkéz felé, egy mellékúton parkoltunk. Innen gyalogosan indulunk az előttünk álló sziklatömb irányában. Ez a Dáta szikla ( 884 m), amely a Székelykő és a Kőközi-szoros közötti magányos sziklatömb. Elindultunk egy ösvényen, amely elég meredeken indult neki a hegynek. A táj itt hasonlít a Székelykő alatt levő füves, teraszos területhez, talán itt is gazdálkodtak valamikor, ezen a sziklás, termőtalajban szegény vidéken. Több kis, mesterséges tavat láttunk, valószínűleg pisztrángot tenyésztenek. Ahogy felfelé haladtunk, mind többet láttunk a tájból, nemsokára elértük a sziklák alját. Innen még meredekebb emelkedő következett, füves, sziklás talaj, jobbra és balra meredek sziklafalak. Balra kanyarodtunk, hogy megkerüljük a nagyobbik sziklatömböt, majd erdős-bokros oldalon haladtunk tovább felfelé.
            Egy megriadt őz menekült előlünk egy bokorból, feljebb pár darab fürj száll fel ijedten, előbukkant egy kutya is, valószinüleg rájuk vadászott, de látva minket odébb állt. Egy tövises vadrózsa bokor ágán egy kis gyík csüngött tövissel  átszúrva. Furcsa, hogyan kerülhetett oda? De erre is megkerült a magyarázat. A nálunk is honos tövisszúró gébics tartalék eledele lehetett, ősszel elvándorolt és ott felejtette. Ez a verébnél kicsivel nagyobb madár, fakó vörhenyesbarna, hasa és oldalai krémszínüek, félhold alakú barnás foltokkal, szívesen ül tüskés bokrok csúcsán, főleg nagyobb rovarokat és apró hüllőket is fog, zsákmánya feleslegét gyakran tövisre tűzi. 


            Kiértünk a fák közül remélve, hogy a tetőn vagyunk, de korai volt az öröm, hátra volt még egy meredek kaptató. Kicsit kifújtuk magunkat, nekivágtunk a még hátralévő emelkedőnek és nemsokára fent voltunk a tetőn, 400 m színtkülönbséget másztunk ki. A csodálatos panoráma kárpótolt a fáradságért. Alattunk Torockógyertyános házai, távolabb, nyugat felé a Bedellő vonulata, tetején hó van, kicsit előbbre jól kivehető a Bután kő kettős csúcsa, délnyugat irányban a piramis alakú Pilis (1250 m) hegyes csúcsa emelkedik ki. Északnyugat felé Bedellő falu (Izvoarele) házai és a Plaiului szoros, látható Torockó- Szentgyörgy és a vár. Torockó felé a kilátást fák takarták el. Dél felé a Kőközi-szorost (Cheile Aiudului) láttuk ködfátyolon keresztül és az Enyed felé vezető utat. Felettünk gyönyörő kék ég és csodálatos napsütés, ritka ilyen szép idő decemberben, melegen sütött a nap. Déli irányba mindent vastag, fehér felhőtakaró borított, csak egy-egy hegyhát emelkedett ki a fehér tengerből. Valahol távol, a látóhatár szélén jól látható volt a Fogarasi havasok hóval borított sziklás gerince. Tiszta az idő és jók a látási viszonyok Sikerült fotókon is megörökíteni ezt a csodálatos látványt. A piros ponttal jelzett turista ösvényen tértünk vissza Gyertyánosra, a Dáta szikla keleti oldalán ereszkedtünk le. Rövid megállót tartottunk még a Kőközi-szorosban, onnan Nagyenyedre mentünk bort vásárolni a közeledő ünnepekre.
            Nemsokára véget ér a 2015-ös esztendő. Köszönjük mindazoknak az eketársaknak az önzetlen munkáját, akik hozzájárultak a kirándulások megszervezéséhez, melyeken sok szép tájat bejártunk és kellemes napokat töltöttünk, teljesítmény túrák voltak szervezve, fotókiállítások, vetítések, kiadványok szerkesztve, a csucsai kulcsosháznál közmunkákon vettek részt, vagy valamilyen formában hozzájárultak az egyesület tevékenységéhez. Nemsokára kezdődik egy új esztendő. Szánjunk szabadidőnkből minél többet a természetjárásra. Turistáskodni annyi, mint járni a szabad természetet, felkeresni, bebarangolni a hegyeket, gyakorlását nem korlátozza az évszakok változása, sem az életkor haladása.  Dr.Zsitvay Tibor szavait idézve: “Tüdőt és lelket tisztít. Visszavezet a Természethez, az örök megújhodás forrásához. Felemel a sár, a por, a gyárak füstje, a hétköznapi gondok fölé. Nagy távolságokon repül végig a turista tekintete és lelke, mint a dalos madár; száll a magasságokba, hódolatra a csodálatosan szép és harmonikus Természet Örök Alkotója elé.”

2015.11.15-Búcsú az ősztől – a Sebes-Körös szurdokvölgye, sziklatornyokkal, szivárvánnyal és lengőhidakkal





            Az idei ősz szép hosszú volt,  több kiránduláson is megcsodálhattuk az erdők őszi színpompáját, még november közepén is meleg, enyhe volt az idő. Ki akartuk használni minden percet, hiszen bármelyik nap beköszönthet a zord, hideg tél. A Vársonkolyosi szoros egyik  kedvelt kirándulóhelyünk, ide szerveztünk vonatos kirándulást november 15-én. A Sebes-Körös szurdokvölgye Sebesvár és Rév helységek között húzódik, de természetvédelmi területnek csak egy 3 km-nyi részt nyilvánították 1955-től. A rezervátum leglátványosabb természeti értékei: a helyenként vadvízként hömpölygő Körös, a magas, hófehér mészkőfalak, és a lépten-nyomon előbukkanó barlangok, a területen közel 70 barlang található.



A tervezett útvonal  nem volt hosszú, 10 km, de látványos és kényelmesen bejárható a vonat érkezése és indulása közötti idő alatt. Hosszabbra nem is tervezhettük, mert délután 5 óra után már novemberben sötét van. Szombat reggel 7.45 órakor indultunk a kolozsvári vonatállomásról, huszonhaton gyűltünk össze erre a kirándulásra. Az előrejelzések szerint felhős időre számíthatunk, enyhe esővel délutánra. Egyelőre a vonat ablakából csodáltuk a kék eget és a reggeli napsütést, nagyon bizakodtunk hogy így marad egész nap, de nem egészen így történt. Bánffyhunyad körül felhők gyűltek össze, Csucsán már egész jól esett az eső. Közben közeledtünk utunk céljához és 10.18-kor megérkeztünk a körösbánlakai (Bălnaca) megállóba. 
             Szemerkélő esőben szálltunk  le a vonatról. Előszedtük az esőköpenyeket és elindultunk, a falu házai közt a Mezőtelegd felé vezető úton, nemsokára balra letértünk egy útra, majd jobbra felkapaszkodtunk egy ösvényen a dombtetőn levő fenyők irányába. Mögöttünk a Sebes-Körös völgye és a falu szétszórt házai. Füves emelkedőn haladtunk tovább, balfelől a fenyves, jobbra a házak és a templomtorony látszottak, mikor elértük a dombtetőt, egy bozótos következett, ahol fenyők, fehér törzsű fiatal nyírfák, szúrós vadrózsa ágak és szeder indák fonódtak egymásba, meg-megakadtunk a tüskés ágakban, elhaladtunk egy kis tó mellett és egy járhatóbb ösvényt követve kijutottunk egy füves domboldalra. November közepe volt, de a nyírfák élénksárga és barnás színben játszó leveleit még nem hullottak le, kivirítottak a fenyők örökzöld tűlevelei között. A Simon dombon (465 m) voltunk, amelyet a Körösbánlakát Vársonkolyossal összekötő vasútvonal alagútja vág át, a Sebes-Körös pedig egy hatalmas kanyart leírva megkerül, miközben egy sziklákkal szegélyezett szoroson vágja át magát, ez a Vársonkolyosi szoros. Pár percre megálltunk megcsodálni a tájat. Az eső közben elállt, a szürke felhők mögött kivehető volt halványan a nap kerek korongja. Nyugatra tőlünk Vársonkolyos látszott lent a völgyben, mögötte távolabb a Révi-szoros. Szemben velünk egy hegygerinc, melyet erdő szegélyez, fokozatosan lejt a folyókanyar görbülete felé, ezen a gerincen folytatjuk utunkat,  a Körösön túl Királyerdő hegység erdővel borított hegyoldalai, keletre tőlünk a Csucsa, Körösfeketetó és Barátka.     
            Elindultunk lefelé, követve a gerinc vonalát,  átmentünk a Bánlakáról jövő szekéruton, egy fűvel benőtt ösvényen haladtunk tovább, míg elértünk egy kilátó pontig. Itt épp az alagút feletti sziklákon  voltunk, alattunk Vársonkolyost látjuk. Tovább mentünk a gerincen, a következő kilátóig. A fenyőerdő szélén, egy sziklafal tetejéről csodálatos kilátás nyílt a Sebes-Körös völgyére, a lengőhidakra, a szoros sziklafalaira, a Méhsed (Mişid) völgyére. Ez a hely, a meredeken kiálló, magányos sziklaszirt kiváló kilátóhelyként szolgál, ha a szorost a hegygerincen haladó úton járjuk be. Innen az egész szurdok jól belátható.
            A nap is előbújt a felhők közül és a visszatükröződő fénysugarakból csodálatos szivárvánnyal koszorúzta meg az égboltot. Arany János gyönyörű leírása illik e jelenségre - “Egy sugár a nap szeméből/ Büszke diadal mosoly,/ Mely a sírva futó felhőn megtörik, de nincs sehol.” A festőien szép táj és a különleges jelenség felejthetetlen élmény volt mindenkinek, megpróbáltuk lencsevégre kapni ezt a nem mindennapi képet. Miután kibámészkodtuk magunkat, tovább indultunk, az ösvény most már meredekebben ereszkedett lefelé, figyelmesen léptünk, nehogy elcsússzunk a köveken, elhaladtunk egy víznyelő mellett, majd jobbra még egy meredekebb ereszkedő következett és a Körös partjára érünk, szemben a Nagy Magyar-barlanggal (Peştera Unguru Mare). A parton kis faházikok, kempingező hely, asztalok, padok, a Zenobia menedékház, ahonnan lengőhidon lehet a barlangba jutni. A barlang előzetes bejelentkezés nélkül is bármikor megtekinthető, látogatása viszont csak a barlanggal szemközti házikokban megtalálható vezetővel lehetséges. Körbejárása fél órát vesz igénybe. Nagyobb csoport összegyűlését nem kell megvárni, már néhány fős társaságot is szívesen körbevezetnek.



            Ebédszünetet tartunk, mert már déli egy óra volt, majd a barlangot szerettük volna tekinteni. Nem találjuk a vezetőt, de nemsokára előkerült, a csoport egy része el is indultunk vele megnézni a barlangot. Kísérőnk, egy kedves fiatal hölgy, végigvezetett a barlangon és türelmesen magyarázott. Megtudtuk, hogy a Nagy Magyar-barlang a bihari karsztvidék egyik legnagyobb bejárati nyílással rendelkező barlangja (magassága 27, szélessége 42 méter), hossza 250 méter, falait fehér mészkő alkotja. A hely már az őskorban is lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált kőedények, szerszámok, varrótűk és az egykori tűzrakások maradványai, a hamu 15 cm vastag és legalább 2000 éves. A barlangban  barlangi medve, róka, farkas, denevér csontokat is találtak. A denevérek különösen hasznos állatok, mert sötétedéskor és éjszaka vadásznak. Így olyan rovarokat  falnak fel, amelyeket más rovarevők nem képesek elcsípni. A barlangban denevékolónia található, ebben az időszakban fejjel lefelé csüngve már téli álmukat alusszák, a benti hőmérséklet 8 C fok télen is. A denevérek a téli, táplálékszegény időszakot úgy vészelik át, hogy a kedvezőtlen időszakra hibernálják magukat, védett helyre húzódnak, ahol anyagcseréjük jelentős mértékű csökkentésével téli álmot alszanak, amely a tél folyamán többször is megszakadhat, ilyenkor helyváltoztatás is történhet, a téli álom időszaka a legtöbb faj esetében októbertől áprilisig tart.  A villanyvilágítás halvány, jól fogott a néhány elemlámpa, amit magunkkal hoztunk. Kifelé jövet kísérőnk egy tiszta, iható vizű forrást mutatott, melynek vize vörösre színeződik az alján levő homoktól, ha felzavarják.



A többiek a Méhsed (Mişid) völgy elejét tekintették meg, az egykori kisvasút felszámolása után a völgy visszakapta vadságát és régi varázsát. A Körös partján az úton haladunk tovább  Vársonkolyosra, menet közben még megtekintettük a Szelek barlangjának (Peştera Vîntului) lezárt bejáratát. Vársonkolyos környékén található nagyszámú barlang közül a legismertebb a Szelek-barlangja. Járatainak hossza eléri az 50 kilométert, ezzel Közép-Európa egyik leghosszabb barlangja. 1957-ben a kolozsvári barlangász, Bagaméri Béla fedezte fel, a vidék a természetjárók mellett a barlangászok egyik fő célpontja lett. A Körös-szoros feletti sziklán ifj. Zichy Ödön építtette azt a vadászkastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis faházakkal (Castelul Şuncuiuş).
            Innen már a falu házai közt vezet az út Vársonkolyos központjába, közben számtalan elhagyott, romos emlékét láthatjuk az egykor szebb napokat látott iparnak. Az állomásra érünk, nemsokára jött a vonatunk és indultunk haza Kolozsvárra. Reméljük ez a kirándulás kellemes befejezése az idei szép ősznek és sokszor visszatérünk még ezekre a csodálatos helyekre.

2015.09.26-Ady Endre emléktúra Csucsán





Csucsa és környéke kevésbé ismert a természetjárok számára. A vidék nagyon szép, de jelzett túraútak nincsenek. A Sebes-Körös jobb oldalán a Meszes és  a Rézhegység, a másik oldalon a Vlegyásza előhegyei határolják. Az előbbiek nem haladják meg az 1000 m magasságot, a Poicu patak völgye választja el a két hegyvonulatot egymástól. A Sebes-Körös bal oldalán a Nagy-hegy (Dealul Mare)  1076 m. Erdő borította oldalak, füves legelők, mély patakvölgyek jellemzik ezt a vidéket.
Szeptember utolsó szombatján  Csucsára utaztunk. Reggel 7.15 órakor találkoztunk a vonatállomás várótermében. Az EKE-programban meghirdetett  Ady Endre emléktúrákon a következő útvonalakból lehetett választani, szombaton a Réz-hegységben egy 12 km-es túra, vezető Tatár Ferenc,  két hosszabb és nehezebb túra, vezető  Kiss János, szombaton  a Vigyázó-hegységben (25 km és 1000 m szintkülönbség) , vasárnap a Réz-hegységben, a Fekete Ponor-tető három vizkeletéhez ( 25 km, 900 m szintkülönbség). Az emléktúra és a jövőben egy lehetséges teljesítménytúra gondolata Kiss Jánostól származik, aki alaposan bejárta és feltérképezte a környéket. 


 
Miért Ady Endre emléktúra? Csucsán, félúton Kolozsvár és Nagyvárad között, az országút jobboldalán egy kastély látható a falu fölé emelkedő domboldalon. Alatta, az út másik oldalán a Sebes-Körös kanyarog. Itt egykor Ady Endre léptei koptatták a vasútállomás peronját, az utcák köveit és a kastélyhoz felvezető lépcsőket. Ady Endre és felesége, Boncza Berta, kit verseiben Csinszkának nevezett az egykori Boncza-kastély udvarán álló „fehér házban” vészelte át az első világháborút.A Boncza-kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, Török Bertának, aki kilenc nappal gyermeke, Boncza Berta születése után, meghalt. Felesége halálát követően Boncza Miklós visszaköltözött Budapestre és bezárta a kastélyt, 1914-ben, amikor Ady feleségül vette Csinszkát, a csucsai kastélyban éltek, az emlékkiállítás helyszínéül szolgáló fehér házban, amely 1968 óta Ady emlékház. A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot az első világháború után Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi miniszterelnök vásárolta meg, ma Goga-múzeum működik itt. Az Ady kiállítást két szobában rendezték be. A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatóak, amelyeket Ady Csucsán írt. Az emléktúrára kitűző is készült Ady arcképével.
            Sajnos az időjárás egyáltalán nem kedvezett, egész éjjel ömlött az eső, egy kellemes, szép, szeptember végi nap helyett, zord, esős, hideg idő fogadott, komor, fekete felhők tornyosodtak az égen. Még a vonat ablakát is verte az eső. Csucsára érve az eső elállt, de köd  ereszkedett a tájra, eltakarva mindent, hegyeket, házakat, embereket, minden eltűnt a fehér semmiben, mintha a föld nyelte volna el.
Megérkeztünk az EKE-házhoz, ahol Tatár Feri elszavalta Ady Endre “Szeretném, ha szeretnének ...” című versét. Dacolva az időjárás szeszélyeivel, hárman indultak a 25 km-es túrára,  Kiss János, Tréger Éva és Szőllősi Jenő. A többiek, az idősebbek Tatár Feri rövidebb túrájára készülődtünk, bevártunk még három túratársat, kik a következő vonattal jöttek, de útközben a mozdonyuk meghibásodott, így több mint egy órát késtek. Végre elindulhattunk, közben felszállt a köd és a nap is kisütött, szinte hihetetlen volt ez a nem remélt változás. Elcsomagoltuk az esőköpenyeket és elindultunk felfelé a ház előtt haladó úton, melyet az elmúlt évben a temető bejáratáig leaszfaltoztak, tovább egy kanyargós szekérúton kapaszkodtunk felfelé. Egész a tetőig elszórt házak, gyümölcsös kertek, gazdaságok. Minél feljebb jutottunk, annál jobban belátszott a Sebes-Körös völgye, a település házai és a környező hegyek, melyekből a kiadós eső után fehér pára szállt az ég felé, különös varázst kölcsönözve a tájnak. Házak, kaszálók mellett haladtunk el, egy erdős részen keresztül eljutottunk a romos házhoz, innen már pár perc volt a Hârşu tető (684 m). Itt csúcsfotót készítettünk, majd megcsodáltuk a körpanorámát – keletre tőlünk a Meszes hegység, a Greben tető (970 m), Dosul Fildului csúcs (965 m), kicsit távolabb a piramis alakú Perjei Magura csúcs (vf.Magura Prie) 996 m, észak felé a Calea Lată település házai, azon túl szilágysági dombvidék. Északnyugat irányban a Rézhegység alacsonyabb hegyhátai, a Ponor hegy (Dealu Ponor) 801 m, a Cornu csúcs (vf.Cornului) 901 m, az Almácska tető (vf.Merişorului) 882 m, tőlük nyugatra az Erdős-tető (vf.Măgura Mare) 918 m, a másik oldalon a Királyerdő hegység, délnyugat irányba a Vlegyásza lett volna látható, de sötét felhők takarták. Ismét felhők verődtek össze, borúsabb lett az ég, de eső több nem esett a nap folyamán. Alattunk körben erdő borítja hegyoldalak, az egyenes tetőn füves kaszáló, itt-ott lovak legeltek. A fű között szegfűgombát, az erdő szélen őzláb gombát találtunk.  Egy bokor alatt, egy különleges, ritka gombára bukkantunk, egy tintahal gombára. Ez egy bizarr formájú, nem hagyományos megjelenésű gomba, kifejlett állapotban vöröskarú tengeri polipra emlékeztet, a szömörcsögfélék családjába tartozik. Nyugat felé haladtunk egy enyhén lejtő szekérúton, elértük az erdő szélét, itt már egy alig követhető keskeny ösvény vezetett egy gerincen és egyre meredekebben ereszkedett a fák között, a Sebes-Körös  és a Ghermin völgy találkozásához. A vásárairól híres Körösfeketó (Negreni) első házaihoz értünk. 



Átmentünk a váradi országúton, majd egy vasúti átjárón. Nemsokára egy híd következett, a Sebes-Körös másik oldalára jutottunk. Az itt haladó szekérút füves rétek között egyenesen Csucsára vezetett, bezárva így körtúránkat a csucsai EKE-háznál. Itt elfogyasztottuk  ebédünket. Nemsokára megérkezett a csapat a hosszú túráról is. Elmeséltük egymásnak élményeinket, majd az állomásra indultunk a délutáni vonathoz.