Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2016.02.28 - A tavasz hírnökei





             A rövid januári tél után, februárban szokatlanul enyhe volt az időjárás, a hó csak a hegyekben maradt meg, 6-án az 1000 méteren levő Havasrekettyei vízesésnél téli táj fogadott, havas, csúszos  útak, hóval borított fehér fák juttatták eszünkbe, hogy februárban vagyunk, a Stanciu völgy szikláin jégcsapok csillogtak és megbámulhattuk a bejegesedett sziklafalon az extrém sportok kedvelőinek, a jégmászoknak a mutatványait. De a hegyek lábánál nyoma sem volt a télnek, bár kevés napsütést láttunk februárban, gyakori volt az esős, borús idő, de a hőmérséklet jóval ennek az időszaknak az átlaga felett alakult.  



            Február 28-án Kajántó környékén kirándultuk. Ez egy hagyományos téli túra, melyet Vlád Pali túratársunk szervez minden évben, többször mentünk csikorgó hidegben, havat taposva a Kajántói fenyvesbe. Most hó nem volt, csak a Vlegyásza teteje fehérlett messze a távolban. Az erre járó kiránduló felfedezhette az évszakok változásaival elénk táruló, egyedi, semmihez sem hasonlító kolozsvárkörnyéki tájat. A tavasz itt van, a növények megérzik ezt. A fűzfélék bolyhos, gömbölyded füzérvirágzata, amiket barkaként ismerünk már "megpattant", azaz a rügypikkely már lehullott róla, az erdőkbe előbújtak az első tavaszi virágok.
            Kajántó Kalotaszeg peremén, Kolozsvártól 13 kilométernyire északra, a kajántói tóból eredő Kajántópataka völgyében terül el. A falu végén levő tótól kezdtük gyalogtúránkat, az M39-es autóbusz végállomásától. Elindultunk a tetőn levő mobiltelefon-erősítőtornyok irányába, majd  Kajántó és Nádaskóród közötti, erdő borítota gerincen haladtunk déli irányba, vagyis vissza Kolozsvár felé. Ez a Lőrinc tető (669 m), lombhullató erdők borítják, de van egy fenyves erdőrész is, ez a Kajántói fenyves. A gerincről eleinte Kajántót láttuk lent a völgyben,  központjában a négy templomtoronnyal, majd Nádaskóród falút, tőle nyugatra a Bácsi erdőt.
 Az erdő nyugati szélén haladtunk, a még száraz fű  között tavaszi hérics bontogatta szirmait.Vaskos szárát levelek borítják. Virágai magányosan nyílnak a szár végén. Nagy számú, fénylő, sárga sziromból áll, amelyek a virágzás előrehaladtával megfakulnak, elvesztik fényüket. Tavasszal, ahol nagy tömegben virágzik, aranylóvá varázsolja a lejtőket. Tavaszi hérics latin neve Adonis vernalis, a görög mitológia legszebb férfiát idézi, aki tavasszal visszatér az alvilágból szerelmeséhez, Aphroditéhez . Teáját „vízkórság” ellen fogyasztották, de erősen mérgező hatása miatt ma már kizárólag a gyógyszeripar dolgozza fel.
            Átvágtunk az erdőn a másik oldalra, ismét a Kajántó patak völgyét láttuk a keleti  oldalon és a Tekintőt. Újabb virágokra bukkantunk, a vörös hunyor nemzetség tagjaira. Virágzáskor csak vaskos, hengeres, húsos szára látható. Csúcsán egy vagy két virág fejlődik. A csészelevelek zöldes-piros színűek, számuk öt. A virág felett néhány lándzsás levélkére osztott gallérlevél ül. Márciusban kezd virágozni, ekkor még elég napfény jut a talajra, de úgy látszik az időjárás kedvezett most februárban is.
            Egy újabb szín a fakó, száraz levelek között egy lilás színű kis virág, ez a kakasmandikó. Népies nevén tavaszi ciklámennek is hívják, mert liláspiros lepellevelei és márványozott, foltos tőlevelei az erdei ciklámenre emlékeztetnek, de azzal semmilyen rokonságban nem áll. Az élénkzöld vagy hamvas szürke leveleket szabálytalan alakú barna foltok tarkítják; virágzás idején a foltok fokozatosan kifakulnak. Virága harang alakúak. A nyílás kezdetén előrenéznek, majd hátrahajlanak, láthatóvá téve a fehér foltos torkot és a virágból kiálló kékes porzókat a bibével. Hívták még Szent György virágának, vagy kutyafoggyökérnek is; ez utóbbiból ered tudományos neve is: dens canis, azaz kutyafog.
            Nemsokára élénkpiros, csészeforma nővényre figyelünk fel. Ez is virág volna, nem virág, hanem piros csészegomba, bár ehető, mégse szedjük, mert ritkasága miatt kíméletre szorul. Fák maradványain, fenyvesben, és akácosban szereti. Álltalában könnyű megtalálni, szép piros, ami jól elüt a környezet színétől, a konyhaművészetben tányérdíszként is használják.
            Ismét a nyugati erdőszélen folytattuk útunkat, nemsokára Nádaspapfalva látszott alattunk a völgyben, balra tértünk egy ösvényen az erdő fái közt, a Lombi tetőre (682 m) értünk, átvágtunk a legelőn  a Lombi-erdő irányában és megpihentünk az Asszú patak völgyében levő erdészház mellett, innen a Kerekdomb negyed felé indultunk haza.
            A februári tavaszt elég zord, borongós márciús követte. Sokan arra vágynak, hogy érezhessék a tavasz fuvallatát, a lenyírt fű és a frissen felásott föld jellegzetes illatát. De ott leselkedik egy ijesztő gondolat: a februári tavasz után vajon jön-e a márciusi tél. De nem jött, bár a meteorologusok még havasesőket jósolnak. Március 12-én Csucsára kirándultunk, Pál István túrájára, reméltük, hogy szép napos időnk lesz, de sajnos reggel esőben indultunk a vonatállomásra, esőben érkeztünk a csucsai EKE-házhoz is. Elindultunk  a Hârşu tetőre (684 m) a Piscoieşti tanya  és a Calea Lată felé vezető úton, az  eső közben elállt, szép kilátásunk volt a Meszes gerincre, a Rézhegységre és a szilágysági dombvidékre. Elszort házak, kaszálók és erdős részek közt jutottunk fel a tetőre. Itt-ott hóvirág, tőzike és sáfrány (crocus) virágzott, kicsit feljebb a tavaszi kankalin (primula veris). Kulcsocska illetve Szent Péter kulcsa néven is ismert virág, utóbbi nevét állítólag arról kapta, hogy a virágok úgy nyílnak, mintha kulcsok lennének egy kulcscsomóban. A tetőről szép a körpanoráma. Alattunk  a Sebes-Körös völgye, Csucsa és Feketetó,  déli irányban a Királyerdő hegység, délkeletre a Vlegyásza, de most felhőbe burkolozott. Lefelé jövet a kivirágzott sombokroktól sárga volt az oldal. A tavasz itt van és mennénk eléje, ahogy Áprily Lajos írta csodálatos  verssoraiban: „Csak arcom érzi még, nem sejti más, / varázs van benne, keltető varázs. / Ahol jársz, néma éberség fogad, / keresed a rügyes sombokrokat, / hogy langyosságoddal rájuk lehelj / s kipattanjon a sárga kis kehely.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése