A rövid januári tél után, februárban
szokatlanul enyhe volt az időjárás, a hó csak a hegyekben maradt meg, 6-án az 1000
méteren levő Havasrekettyei vízesésnél téli táj fogadott, havas, csúszos útak, hóval borított fehér fák juttatták
eszünkbe, hogy februárban vagyunk, a Stanciu völgy szikláin jégcsapok
csillogtak és megbámulhattuk a bejegesedett sziklafalon az extrém sportok
kedvelőinek, a jégmászoknak a mutatványait. De a hegyek lábánál nyoma sem volt
a télnek, bár kevés napsütést láttunk februárban, gyakori volt az esős, borús
idő, de a hőmérséklet jóval ennek az időszaknak az átlaga felett alakult.
Február 28-án Kajántó környékén
kirándultuk. Ez egy hagyományos téli túra, melyet Vlád Pali túratársunk szervez
minden évben, többször mentünk csikorgó hidegben, havat taposva a Kajántói
fenyvesbe. Most hó nem volt, csak a Vlegyásza teteje fehérlett messze a
távolban. Az erre járó kiránduló felfedezhette az évszakok változásaival elénk
táruló, egyedi, semmihez sem hasonlító kolozsvárkörnyéki tájat. A tavasz itt
van, a növények megérzik ezt. A fűzfélék bolyhos, gömbölyded füzérvirágzata,
amiket barkaként ismerünk már "megpattant", azaz a rügypikkely már
lehullott róla, az erdőkbe előbújtak az első tavaszi virágok.
Kajántó Kalotaszeg peremén,
Kolozsvártól 13 kilométernyire északra, a kajántói tóból eredő Kajántópataka
völgyében terül el. A falu végén levő tótól kezdtük gyalogtúránkat, az M39-es
autóbusz végállomásától. Elindultunk a tetőn levő mobiltelefon-erősítőtornyok
irányába, majd Kajántó és Nádaskóród
közötti, erdő borítota gerincen haladtunk déli irányba, vagyis vissza Kolozsvár
felé. Ez a Lőrinc tető (669 m), lombhullató erdők borítják, de van egy fenyves erdőrész
is, ez a Kajántói fenyves. A gerincről eleinte Kajántót láttuk lent a völgyben,
központjában a négy templomtoronnyal, majd
Nádaskóród falút, tőle nyugatra a Bácsi erdőt.
Az erdő nyugati szélén
haladtunk, a még száraz fű között tavaszi
hérics bontogatta szirmait.Vaskos szárát levelek borítják. Virágai magányosan
nyílnak a szár végén. Nagy számú, fénylő, sárga sziromból áll, amelyek a
virágzás előrehaladtával megfakulnak, elvesztik fényüket. Tavasszal, ahol nagy
tömegben virágzik, aranylóvá varázsolja a lejtőket. Tavaszi hérics latin neve
Adonis vernalis, a görög mitológia legszebb férfiát idézi, aki tavasszal
visszatér az alvilágból szerelmeséhez, Aphroditéhez . Teáját „vízkórság” ellen
fogyasztották, de erősen mérgező hatása miatt ma már kizárólag a gyógyszeripar
dolgozza fel.
Átvágtunk az erdőn a másik oldalra,
ismét a Kajántó patak völgyét láttuk a keleti
oldalon és a Tekintőt. Újabb virágokra bukkantunk, a vörös hunyor
nemzetség tagjaira. Virágzáskor csak vaskos, hengeres, húsos szára látható.
Csúcsán egy vagy két virág fejlődik. A csészelevelek zöldes-piros színűek,
számuk öt. A virág felett néhány lándzsás levélkére osztott gallérlevél ül.
Márciusban kezd virágozni, ekkor még elég napfény jut a talajra, de úgy látszik
az időjárás kedvezett most februárban is.
Egy újabb szín a fakó, száraz
levelek között egy lilás színű kis virág, ez a kakasmandikó. Népies nevén
tavaszi ciklámennek is hívják, mert liláspiros lepellevelei és márványozott,
foltos tőlevelei az erdei ciklámenre emlékeztetnek, de azzal semmilyen rokonságban
nem áll. Az élénkzöld vagy hamvas szürke leveleket szabálytalan alakú barna
foltok tarkítják; virágzás idején a foltok fokozatosan kifakulnak. Virága
harang alakúak. A nyílás kezdetén előrenéznek, majd hátrahajlanak, láthatóvá
téve a fehér foltos torkot és a virágból kiálló kékes porzókat a bibével.
Hívták még Szent György virágának, vagy kutyafoggyökérnek is; ez utóbbiból ered
tudományos neve is: dens canis, azaz kutyafog.
Nemsokára élénkpiros, csészeforma
nővényre figyelünk fel. Ez is virág volna, nem virág, hanem piros
csészegomba, bár ehető, mégse szedjük, mert ritkasága miatt kíméletre
szorul. Fák maradványain, fenyvesben, és akácosban szereti. Álltalában könnyű
megtalálni, szép piros, ami jól elüt a környezet színétől,
a konyhaművészetben tányérdíszként is használják.
Ismét a nyugati erdőszélen
folytattuk útunkat, nemsokára Nádaspapfalva látszott alattunk a völgyben, balra
tértünk egy ösvényen az erdő fái közt, a Lombi tetőre (682 m) értünk, átvágtunk
a legelőn a Lombi-erdő irányában és megpihentünk
az Asszú patak völgyében levő erdészház mellett, innen a Kerekdomb negyed felé
indultunk haza.
A februári tavaszt elég zord,
borongós márciús követte. Sokan arra vágynak, hogy érezhessék a tavasz
fuvallatát, a lenyírt fű és a frissen felásott föld jellegzetes illatát. De ott
leselkedik egy ijesztő gondolat: a februári tavasz után vajon jön-e a márciusi
tél. De nem jött, bár a meteorologusok még havasesőket jósolnak. Március 12-én
Csucsára kirándultunk, Pál István túrájára, reméltük, hogy szép napos időnk lesz, de sajnos reggel
esőben indultunk a vonatállomásra, esőben érkeztünk a csucsai EKE-házhoz is.
Elindultunk a Hârşu tetőre (684 m) a
Piscoieşti tanya és a Calea Lată felé
vezető úton, az eső közben elállt, szép
kilátásunk volt a Meszes gerincre, a Rézhegységre és a szilágysági dombvidékre.
Elszort házak, kaszálók és erdős részek közt jutottunk fel a tetőre. Itt-ott hóvirág,
tőzike és sáfrány (crocus) virágzott, kicsit feljebb a
tavaszi kankalin (primula veris). Kulcsocska illetve Szent Péter kulcsa néven
is ismert virág, utóbbi nevét állítólag arról kapta, hogy a virágok úgy
nyílnak, mintha kulcsok lennének egy kulcscsomóban. A tetőről szép a
körpanoráma. Alattunk a Sebes-Körös
völgye, Csucsa és Feketetó, déli
irányban a Királyerdő hegység, délkeletre a Vlegyásza, de most felhőbe
burkolozott. Lefelé jövet a kivirágzott sombokroktól sárga volt az oldal. A
tavasz itt van és mennénk eléje, ahogy Áprily Lajos írta csodálatos verssoraiban: „Csak arcom érzi még, nem sejti
más, / varázs van benne, keltető varázs. / Ahol jársz, néma éberség fogad, /
keresed a rügyes sombokrokat, / hogy langyosságoddal rájuk lehelj / s
kipattanjon a sárga kis kehely.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése