Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2009.11.14-Nagyenyed, Nyírmező, Dragoiu patak Bután csúcs

A Butánkő, ahogy a tavaly ősszel a Bedellőről láttuk.

A szép őszi napok, sokszor folytatodnak novemberben is, még akkor is, ha a fák most már többnyire elhullaták lombjukat. 2009.11.14-én a Bután kőre (1056 m) kirándultunk mikróbusszal és egy kiskocsival, a tervbe vett út kb.14 km, szintkülönbség 500 m, a túrát Vlád Pali vezette. Kolozsvárról indultunk reggel 7 órakkor, Nagyenyeden letértünk arra az útra, mely a Kőközön keresztül Torockóra vezet, Nyírmezőtől (Poiana Aiudului) az Inzel patak völgyén mentünk tovább, majd annak egy mellékágán, a Dragoiu patakon. Megálltunk egy szép vízesesnel, innen gyalog folytattuk az útat. Az út mellett levő meredek sziklafal tövében indul egy ösvény, amely egy fűves oldalon, kb.450-500 m-es emelkedővel felvisz a nyeregbe. Onnan már szép kilátás nyílik a Torockói völgyre és a Székelykőre

A Bután (1056 m) csúcs az Inzel völgyéből fotózva.

Igy látszik Bután csúcs a Dragoiu patak völgyéből.

Indulunk felfelé, hátul a Pilis (1250 m) csúcs.

A Székelykő.

A kissebbik csúcs.

A Butánkő kissebbik csúcsára kapaszkodunk fel, onnan még szebb panoráma fogad, a Székelykő és az Ordaskő észak-kelet irányban, nyugatra a Bedellő, dél-délkelet irányban a Pilis (1250 m) piramis alakú csúcsa emelkedik ki a környező hegyhátak közül. Fél órát pihenünk a csúcson, majd elindulunk vissza a nyeregbe. Fel szeretnénk menni a másik csúcsra is, de a sziklafalak túl meredekek. Körbejárjuk a csúcsot, de csak két fiatalabb túratársunknak sikerül kimenni a keresztig.


Fenn a tetőn.

Szép a kilátás a Torockói völgyre.


Elöttünk az Inzel patak völgye.

Beereszkedünk a völgybe, az oldalba egy elhagyott tanyán megyünk keresztül, néhány faház, forr
ás, gyümölcsös, almafák, rajtuk elég sok alma, valamikor itt állatokat tarthattak, de már évek óta nem használja őket senki, állatokat sem tartanak, nem legeltetnek, nem kaszál senki, ezért sok helyen a fű akkora hogy csak bukdácsolunk benne. Tartunk még egy uzsonnaszünetet, kihasználva a kellemes napsütést, majd beereszkedünk az útra a kocsikhoz, és indulunk vissza Enyed, illetve Kolozsvár felé.



A képek a kirándulásról megtekinthetők itt és itt .


video


***

2009.10.24-Őszi színek



"Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.
Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.
Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.
Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét."


( Áprily Lajos: Szeptemberi fák )



Talán senki sem írta ilyen szépen le az őszi erdő színeit mint Áprily Lajos, lehet hogy nem mindig a szeptemberi fákra illik rá ez a leírás, de októberben biztos találunk egy szép derült napot, amikor az erdő ezer színben tündőköl. Ez a színpompa nem tart, csak nehány napig, előtte még az erdőben, bár már sárgulnak a levelek, még a zöld szín dominál, késöbb már a levelek lehullnak, és csak a csúpasz ágakat látjuk.

- Vultureasa

Térkép.

Indulunk Alsóaklosról (Ocolis).

A Vultureasa.

Fényképezünk.



Meredek emelkedő után,
több szalmafedelű faházikó mellett haladunk el.

Őszi erdő.

A Vulturese oldalában.

Alattunk az Aranyos völgye.

Messze lent a völgyben látszik Alsóaklos falu.

Csodálatos kilátás nyílt a Bedellőre,
és az alattunk levő Zsidóvinára
.

Vihar okozta széldöntés.

A Muncelu gerincen vagyunk.

2009 október 24-én egy ilyen szép őszi kiránduláston vettünk részt, Torda felé indultunk a mikróbusszal, majd az Aranyos völgyén folytattuk az utat egészen Alsóaklos (Ocolis) faluig, innen gyalog indultunk a Vultureasa-Vulturese nevű sziklás rész felé (nevét valószínüleg onnan kapta, hogy alakja a repülő sas kitárt szárnyaihoz hasonló). A túrát Vlád Pali vezette. Elég meredek emelkedő után, mely füves oldalakon, kaszálokon vezetett, több szalmafedelű faházikó mellett, alattunk csodálatos kilátás nyílt az Aranyos völgyére, a Vidalykőre, a Bedellőre, és az alattunk levő Zsidóvinára (906 m), majd egy erdei ösvényen haladva tovább a Vultureasa és Vulturese közötti nyeregbe kapaszkodtunk fel, ezen a részen sok kidölt fatörzs hevert szanaszét, valószínüleg vihar okozta széldöntés lehetett, innen elértük a Muncelu gerincet. Egy nyirfaerdőn haladtunk keresztül, az út enyhén emelkedett, és nemsokára a fák között megpillantottuk a Szkerice-Bélavár (Scăriţa-Belioara) páratlanul szép sziklatornyait és az 1382 m t.sz.f. magasságú csúcsát.

- Bélavár

Látszik az Öreghavas.

Megpihenünk.

A Bélavár sziklái.

Elmegyünk a sziklák alatt.

Itt több jelzés keresztezi egymást.

Leereszkedünk a Pociovaliste patak völgyén.

Elértük a sziklaszorost.

Megpihentünk egy tisztáson, szemben a Bélavár szikláival, az idő szép, kellemesen sütött a nap, szépen látszott az Öreghavas (1826 m) kopár teteje, ott még megmaradt az október közepén esett korai hó. Ez a rész Gyalui-havasokhoz tartozik, magas hegyhátak, de ugyanakkor mélyre bevágódott völgyek jellemzik, sőt mészkőszurdokok (pl. a Podságai-, Pociovalistei- és a Runki-szorosok), barlangok és turisztikai szempontból csodás sziklaóriások (pl. a Bélavár), továbbá panorámákban gazdag lapos tetők teszik jellegzetessé és széppé. Visszafelé a Pociovalise szoros felé mentünk (a kék háromszög jelzésen), elhaladtunk a Bélavár sziklai alatt, majd a egy hosszú patakvölgyön leereszkedtünk a Pociovaliste szorosba, megcsodálva az őszi szinpompát és a szoros meredek sziklafalait, onnan pedig Aranyosrunkra érkeztünk, kb.22 km útat tettünk meg gyalog és 800 m szintkülönbséget másztunk meg.

A képek a kirándulásról megtekinthetők itt és itt .


2009.09.04-07 Torockói napok


A borévi letérő.

A Várkő szikla.

Torockó.

Székelykő; a település mellett magasodó hegy.




Van valahol Erdélyben egy kis falu, 24 kilóméterre Nagyenyedtől és 7 kilóméterre Borrévtől, egyforma fehér házak, békés hangulat, vendégszerető emberek, égig érő sziklák, fenyvesek, titokzatos várromok és rég elhagyott vas, réz és aranybányák veszik köröl. Egy különös vidék, mindha minden más térben és időben volna, aki egyszer ott jár, mindig visszavágyik. Jókai Mór “holdszigete” ez a táj, melyről így ír:

“…és azon a szigeten minden olyan sajátszerű, mintha egy idegen csillagról származott volna oda. A térképen „Torockó” névvel van e hely megjelölve. Egy sziklavölgy, melybe csak egy szűk folyamparton s egy bérchasadékon át lehet eljutni. Ez a két sziklakapu a völgy természetadta erőssége. Az északi bércoldalt egy őserdő borítja, a délre néző egy óriási kopár szirttömeg, messze fehérlő sziklagerinc, melyen egész a völgy lejtőjéig egy bokor sem látszik, itt-ott tátongó odúktól megszaggatva. E meztelen fehér szikla adja az egész völgynek azt a holdtájképi mélaságot. Székelykőnek híják. Valaha vár volt rajta, romjai most is láthatók, s benne magyar alvajda lakott. Hanem a kopár hegy lejtőjén aztán elkezdődnek, mint egy római színkör egymásra emelt sorozatai, a szántóföldek. Minden egyes lépcső megannyi karzat, ahol emberkéz földet teremtett a sziklából, s kényszeríté a bércfalat századról századra hátrálni lőtte, és helyet adni az ő ekevasának. Ezek a lépcsők az ott épült városnak a századait számlálják.” (Jókai:Egy az Isten)

Torockó (valamikor város volt, lakói vasat bányásztak), ez a név két részből áll, egyik az alapszó: troszk, ami vaskövet, vassalakot jelent; másik a szláv -ov képző, mely a magyar -i vagy -s képzőnek felel meg és azt jelenti, hogy "valamiből való".

1257-ben Toroczko néven említik először. Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 m-es nyugati Várkő nevű csúcsán állott, ma csak csekély alapfalai láthatók. Helyén egykor római castrum állott. A várat a tatárjárás előtt az Ákos nembeli Toroczkai család építette. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. Mivel az ostrom alól kézdi székelyek mentették fel, a király 1257 és 1272 között a várat nekik adta. 1285-ben a kijavított várat sikeresen védték meg a tatárok ellen. 1514-ben a parasztsereg elfoglalta. Őrtornya 1864-ben még ép, de 1874-ben már rom, azóta pusztul. A hegy oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott.

Torockón a Nap kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, a Székelykötől balra, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak késöbb emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ezt különös jelenséget az 1130 méteres észak-dél vonulatú Székelyko sajátos alakja okozza. Reggel a Nap a Székelykő Kiskőnek nevezett oldala mögül kél, de hamarosan el is bújik, a falut a hegy árnyéka takarja. A második, „igazi" napkelte akkor van, amikor a nap látszólagos útján már a Nagyárok felett jár.

- A Székelykő és Szentgyörgy vára

Ahol a Nap kétszer kel.

A Nagyárok.

A Kőlyuk.

Szentgyörgyi vár.

A megmaradt bástya.
A várfal egy része.

A Bedellő felhőben.

A Kőköz.

Torockó fölé a Székelykő (1171 m) emelkedik. Nevét a XIII században kapta, amikor a falu vezetői a székelyeket hívták segítségül a tatárok ellen. Jutalmul meg is kapták a sziklán álló várat. A sziklával szemben van Szentgyörgy vára (Cetatea Colteşti) amelyet 1296 táján Thoroczkay Venczel alvajda építtetett. 1470-ben a várat elvette Mátyás király, 1514-ben kifosztották Dózsa György emberei, 1713-ban pedig lerombolták az osztrákok. Torockó lakosságának ősei osztrák, magyar és német földről érkeztek a környék bányáiba dolgozni. Akkortájt itt vasat, aranyat, ezüstöt és rezet bányáztak. Jöttek és hozták a népszokásaikat is. Az 1870-es évek tűzvészének nyomán épültek ezek a bányászvidékekre jellemző, azóta is rendben tartott fehér házak. 1952-ben nyitották meg a néprajz múzeumot, ahol helyet kaptak a festett bútorok, népviseletek, keresztszemes kézimunkák.

- Torockó, hagyomány, viselet

Falunapi program.

18. századi unitárius erődített temploma.

A csorgó.

Az egyetlen megmaradt vízimalom, melynek

gerendáját 1723-ban készítették.


Keresztszemes kézimunkák.


Emléktárgyak.

A torockói lányok viselete.

A torockói lányok viselete, ahogy Jókai leírta:

“…szőkék-e, vagy barnák – azt nem tudni meg, mert hajuk gondosan el van rejtve a kihímzett patyolatkendő alá. Minden öltönyük hófehér, maga a finom báránybőrből készült ujjatlan ködmönke is; s aztán egy ilyen sor tündéri fehér rózsa között ott pompázik két három ragyogó virágszál. Ezek már menyasszonyok. Kiválnak a többiek közül. Fejükön a korona alakú párta, arasznyi széles aranycsipkéből, azalól széles selyemszalagok omlanak alá, vállaikat eltakarva. És vállfűzőjük, kötényük, viganójuk terhelve csipkékkel, mikért egy divathölgy irigy lehetne reájuk, öveik arannyal áttörve, s abba tûzve a földig csüggő selyem jegykendő.”

Torockó egyike azon ritka településeknek melyek megtartották évezredes szokásaikat és kulturájukat. 1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért.

"138 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttes kiváló helyreállításáért, mely szakmai körök kezdeményezésére, a legmagasabb müemlékvédelmi követelmények betartásával, határokon átnyúló támogatással és helyi elkötelezettés eredményeként valósult meg."

A szervezet 1980 óta ítéli oda az Europa Nostra-díjat azoknak az építészeknek, tervezőknek, üzemeltetőknek és megrendelőknek, akik tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak az európai kulturális és természeti örökség megóvásához.

Torockó lakósai különösen büszkék ezen díj elnyerésért, mely jelképezi a folytonos odaadásukat hogy megörizzék Torockó számos irodalmi és történelmi értékét.

A képek a kirándulásról megtekinthetők itt és itt .