TÜNDÉRSZÉP TÁJAKON: 2009.09.04-07 Torockói napok

Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre hívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorító
és elnyomorító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és szívével."

(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

A borévi letérő.

A Várkő szikla.

Torockó.

Székelykő; a település mellett magasodó hegy.

Van valahol Erdélyben egy kis falu, 24 kilóméterre Nagyenyedtől és 7 kilóméterre Borrévtől, egyforma fehér házak, békés hangulat, vendégszerető emberek, égig érő sziklák, fenyvesek, titokzatos várromok és rég elhagyott vas, réz és aranybányák veszik köröl. Egy különös vidék, mindha minden más térben és időben volna, aki egyszer ott jár, mindig visszavágyik. Jókai Mór “holdszigete” ez a táj, melyről így ír:

“…és azon a szigeten minden olyan sajátszerű, mintha egy idegen csillagról származott volna oda. A térképen „Torockó” névvel van e hely megjelölve. Egy sziklavölgy, melybe csak egy szűk folyamparton s egy bérchasadékon át lehet eljutni. Ez a két sziklakapu a völgy természetadta erőssége. Az északi bércoldalt egy őserdő borítja, a délre néző egy óriási kopár szirttömeg, messze fehérlő sziklagerinc, melyen egész a völgy lejtőjéig egy bokor sem látszik, itt-ott tátongó odúktól megszaggatva. E meztelen fehér szikla adja az egész völgynek azt a holdtájképi mélaságot. Székelykőnek híják. Valaha vár volt rajta, romjai most is láthatók, s benne magyar alvajda lakott. Hanem a kopár hegy lejtőjén aztán elkezdődnek, mint egy római színkör egymásra emelt sorozatai, a szántóföldek. Minden egyes lépcső megannyi karzat, ahol emberkéz földet teremtett a sziklából, s kényszeríté a bércfalat századról századra hátrálni lőtte, és helyet adni az ő ekevasának. Ezek a lépcsők az ott épült városnak a századait számlálják.” (Jókai:Egy az Isten)

Torockó (valamikor város volt, lakói vasat bányásztak), ez a név két részből áll, egyik az alapszó: troszk, ami vaskövet, vassalakot jelent; másik a szláv -ov képző, mely a magyar -i vagy -s képzőnek felel meg és azt jelenti, hogy "valamiből való".

1257-ben Toroczko néven említik először. Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 m-es nyugati Várkő nevű csúcsán állott, ma csak csekély alapfalai láthatók. Helyén egykor római castrum állott. A várat a tatárjárás előtt az Ákos nembeli Toroczkai család építette. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. Mivel az ostrom alól kézdi székelyek mentették fel, a király 1257 és 1272 között a várat nekik adta. 1285-ben a kijavított várat sikeresen védték meg a tatárok ellen. 1514-ben a parasztsereg elfoglalta. Őrtornya 1864-ben még ép, de 1874-ben már rom, azóta pusztul. A hegy oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott.

Torockón a Nap kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, a Székelykötől balra, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak késöbb emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ezt különös jelenséget az 1130 méteres észak-dél vonulatú Székelyko sajátos alakja okozza. Reggel a Nap a Székelykő Kiskőnek nevezett oldala mögül kél, de hamarosan el is bújik, a falut a hegy árnyéka takarja. A második, „igazi" napkelte akkor van, amikor a nap látszólagos útján már a Nagyárok felett jár.