Az idei ősz szép
hosszú volt, több kiránduláson is megcsodálhattuk
az erdők őszi színpompáját, még november közepén is meleg, enyhe volt az idő. Ki
akartuk használni minden percet, hiszen bármelyik nap beköszönthet a zord,
hideg tél. A Vársonkolyosi szoros egyik
kedvelt kirándulóhelyünk, ide szerveztünk vonatos kirándulást november
15-én. A Sebes-Körös szurdokvölgye Sebesvár és Rév helységek között húzódik, de
természetvédelmi területnek csak egy 3 km-nyi részt nyilvánították 1955-től. A
rezervátum leglátványosabb természeti értékei: a helyenként vadvízként
hömpölygő Körös, a magas, hófehér mészkőfalak, és a lépten-nyomon előbukkanó
barlangok, a területen közel 70 barlang található.
A tervezett útvonal nem volt hosszú, 10 km, de látványos és
kényelmesen bejárható a vonat érkezése és indulása közötti idő alatt. Hosszabbra
nem is tervezhettük, mert délután 5 óra után már novemberben sötét van. Szombat
reggel 7.45 órakor indultunk a kolozsvári vonatállomásról, huszonhaton gyűltünk
össze erre a kirándulásra. Az előrejelzések szerint felhős időre számíthatunk,
enyhe esővel délutánra. Egyelőre a vonat ablakából csodáltuk a kék eget és a
reggeli napsütést, nagyon bizakodtunk hogy így marad egész nap, de nem egészen
így történt. Bánffyhunyad körül felhők gyűltek össze, Csucsán már egész jól esett
az eső. Közben közeledtünk utunk céljához és 10.18-kor megérkeztünk a körösbánlakai
(Bălnaca) megállóba.
Szemerkélő
esőben szálltunk le a vonatról.
Előszedtük az esőköpenyeket és elindultunk, a falu házai közt a Mezőtelegd felé
vezető úton, nemsokára balra letértünk egy útra, majd jobbra felkapaszkodtunk
egy ösvényen a dombtetőn levő fenyők irányába. Mögöttünk a Sebes-Körös völgye
és a falu szétszórt házai. Füves emelkedőn haladtunk tovább, balfelől a
fenyves, jobbra a házak és a templomtorony látszottak, mikor elértük a dombtetőt,
egy bozótos következett, ahol fenyők, fehér törzsű fiatal nyírfák, szúrós
vadrózsa ágak és szeder indák fonódtak egymásba, meg-megakadtunk a tüskés
ágakban, elhaladtunk egy kis tó mellett és egy járhatóbb ösvényt követve
kijutottunk egy füves domboldalra. November közepe volt, de a nyírfák
élénksárga és barnás színben játszó leveleit még nem hullottak le, kivirítottak
a fenyők örökzöld tűlevelei között. A Simon dombon (465 m) voltunk, amelyet a
Körösbánlakát Vársonkolyossal összekötő vasútvonal alagútja vág át, a
Sebes-Körös pedig egy hatalmas kanyart leírva megkerül, miközben egy sziklákkal
szegélyezett szoroson vágja át magát, ez a Vársonkolyosi szoros. Pár percre
megálltunk megcsodálni a tájat. Az eső közben elállt, a szürke felhők mögött
kivehető volt halványan a nap kerek korongja. Nyugatra tőlünk Vársonkolyos látszott
lent a völgyben, mögötte távolabb a Révi-szoros. Szemben velünk egy hegygerinc,
melyet erdő szegélyez, fokozatosan lejt a folyókanyar görbülete felé, ezen a
gerincen folytatjuk utunkat, a Körösön
túl Királyerdő hegység erdővel borított hegyoldalai, keletre tőlünk a Csucsa,
Körösfeketetó és Barátka.
Elindultunk lefelé, követve a gerinc
vonalát, átmentünk a Bánlakáról jövő szekéruton,
egy fűvel benőtt ösvényen haladtunk tovább, míg elértünk egy kilátó pontig. Itt
épp az alagút feletti sziklákon voltunk,
alattunk Vársonkolyost látjuk. Tovább mentünk a gerincen, a következő kilátóig.
A fenyőerdő szélén, egy sziklafal tetejéről csodálatos kilátás nyílt a
Sebes-Körös völgyére, a lengőhidakra, a szoros sziklafalaira, a Méhsed (Mişid) völgyére.
Ez a hely, a meredeken kiálló, magányos sziklaszirt kiváló kilátóhelyként
szolgál, ha a szorost a hegygerincen haladó úton járjuk be. Innen az egész
szurdok jól belátható.
A nap is előbújt a felhők közül és a
visszatükröződő fénysugarakból csodálatos szivárvánnyal koszorúzta meg az
égboltot. Arany János gyönyörű leírása illik e jelenségre - “Egy sugár a nap
szeméből/ Büszke diadal mosoly,/ Mely a sírva futó felhőn megtörik, de nincs
sehol.” A festőien szép táj és a különleges jelenség felejthetetlen élmény volt
mindenkinek, megpróbáltuk lencsevégre kapni ezt a nem mindennapi képet. Miután
kibámészkodtuk magunkat, tovább indultunk, az ösvény most már meredekebben
ereszkedett lefelé, figyelmesen léptünk, nehogy elcsússzunk a köveken,
elhaladtunk egy víznyelő mellett, majd jobbra még egy meredekebb ereszkedő
következett és a Körös partjára érünk, szemben a Nagy Magyar-barlanggal (Peştera Unguru Mare). A parton kis faházikok, kempingező hely,
asztalok, padok, a Zenobia menedékház, ahonnan lengőhidon lehet a barlangba
jutni. A barlang előzetes bejelentkezés nélkül is bármikor megtekinthető,
látogatása viszont csak a barlanggal szemközti házikokban
megtalálható vezetővel lehetséges. Körbejárása fél órát vesz igénybe. Nagyobb
csoport összegyűlését nem kell megvárni, már néhány fős társaságot is szívesen
körbevezetnek.
Ebédszünetet tartunk, mert már déli
egy óra volt, majd a barlangot szerettük volna tekinteni. Nem találjuk a
vezetőt, de nemsokára előkerült, a csoport egy része el is indultunk vele
megnézni a barlangot. Kísérőnk, egy kedves fiatal hölgy, végigvezetett a
barlangon és türelmesen magyarázott. Megtudtuk, hogy a Nagy Magyar-barlang a
bihari karsztvidék egyik legnagyobb bejárati nyílással rendelkező barlangja
(magassága 27, szélessége 42 méter), hossza 250 méter, falait fehér mészkő
alkotja. A hely már az őskorban is lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált
kőedények, szerszámok, varrótűk és az egykori tűzrakások maradványai, a hamu 15
cm vastag és legalább 2000 éves. A barlangban barlangi medve, róka, farkas, denevér
csontokat is találtak. A denevérek különösen hasznos állatok, mert sötétedéskor
és éjszaka vadásznak. Így olyan rovarokat
falnak fel, amelyeket más rovarevők nem képesek elcsípni. A barlangban denevékolónia
található, ebben az időszakban fejjel lefelé csüngve már téli álmukat alusszák,
a benti hőmérséklet 8 C fok télen is. A denevérek a téli, táplálékszegény
időszakot úgy vészelik át, hogy a kedvezőtlen időszakra hibernálják magukat,
védett helyre húzódnak, ahol anyagcseréjük jelentős mértékű csökkentésével téli
álmot alszanak, amely a tél folyamán többször is megszakadhat, ilyenkor
helyváltoztatás is történhet, a téli álom időszaka a legtöbb faj esetében
októbertől áprilisig tart. A
villanyvilágítás halvány, jól fogott a néhány elemlámpa, amit magunkkal
hoztunk. Kifelé jövet kísérőnk egy tiszta, iható vizű forrást mutatott, melynek
vize vörösre színeződik az alján levő homoktól, ha felzavarják.
A többiek a Méhsed (Mişid) völgy
elejét tekintették meg, az egykori kisvasút felszámolása után a völgy
visszakapta vadságát és régi varázsát. A Körös partján az úton haladunk tovább Vársonkolyosra, menet közben még
megtekintettük a Szelek barlangjának (Peştera Vîntului) lezárt bejáratát.
Vársonkolyos környékén található nagyszámú barlang közül a legismertebb a
Szelek-barlangja. Járatainak hossza eléri az 50 kilométert, ezzel Közép-Európa
egyik leghosszabb barlangja. 1957-ben a kolozsvári barlangász, Bagaméri Béla
fedezte fel, a vidék a természetjárók mellett a barlangászok egyik fő célpontja
lett. A Körös-szoros feletti sziklán ifj. Zichy Ödön építtette azt a
vadászkastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis
faházakkal (Castelul Şuncuiuş).
Innen már a falu házai közt vezet az
út Vársonkolyos központjába, közben számtalan
elhagyott, romos emlékét láthatjuk az egykor szebb napokat látott iparnak.
Az állomásra érünk, nemsokára jött a vonatunk és indultunk haza Kolozsvárra. Reméljük
ez a kirándulás kellemes befejezése az idei szép ősznek és sokszor visszatérünk
még ezekre a csodálatos helyekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése