TÜNDÉRSZÉP TÁJAKON: március 2012

Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre hívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorító
és elnyomorító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és szívével."

(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

Ha Kolozsvártól 20-30 km távolságban levő falvakra, településekre szeretnénk ellátogatni, kiskocsival, mikrobusszal, autóbusszal, esetleg vonattal tesszük meg az utat. Modern világunkban furcsán hangzik, ha valakinek az az ötlete támad, hogy gyalogosan járja be ezt távolságot. Pedig, ha elgondoljuk, nem is lehetetlen, hiszen városunkat körülvevő dombokon, erdőkön vezető ösvények, kellemes sétautak, nem jelentenek különösebb nehézséget a gyalogosnak, járhatók az év bármely hónapjában, így 6 óra alatt 20 km-t és 8 óra alatt akár 30 km-t is bejárhatunk, elmehetünk gyalog a Kolozsvár melletti Bükk erdő ösvényein a Tordai vagy a Túri hasadékig, a Magyarléta mellett levő Géczi várig, Szentlászló faluig, akár Alsójáráig. Magyarvistától, de akár Mákótól is egy nap alatt Kolozsvárra jöhetünk a Szamos és a Nádas vízválasztó gerincén. A kolozsvári EKÉ-seknek nem ismeretlenek ezek az utak. A napjainkban létező ösvények nagy része még abból az időből maradt meg, mikor elődeink szekerekkel, lovon vagy gyalogosan járták ezt a vidéket sok-sok évvel ezelőtt.

Havas bükke a Gorbó gerincről.

Március 11-én, vasárnap reggel 9 órakor a Havas bükke (Recea) és Magyarfenes (Vlaha) útvonalon meghirdetett túrára gyülekeztünk a Monostor negyedi végállomásnál, a túrát László Györgyi vezette Balázs Lacival, 26-on indultunk a Szentjános kút felé vezető úton, majd betértünk a Gorbó völgyi elágazásnál, áthaladtunk az elhagyott poligonon, elmentünk a völgyben épült új házak mellett, jobb kéz felé egy ösvényen indultunk felfelé, a Gorbó gerincre (az ösvény valamikor szekérút lehetett). Az út fokozatosan emelkedett, legelőn, erdőn, majd ismét legelőn haladtunk. Róka szaladt előttünk a hóban, szemügyre vett minket majd odébb állt. Elemérnek sikerült lencsevégre kapnia. Nemsokára kiértünk a Kolozstótfalu (Tăuţi) feletti nyeregbe, előttünk a háromszög alakú Kismagura látszott, mögöttünk a Leányvár kettős csúcsa, balra alattunk a Gorbó patak völgye, jobbra a tótfalusi völgy. Itt keresztezi egymást a Gorbó völgyi híd mellől induló ösvény a tótfalusi úttal és a gerincen haladó szekérúttal. Elhaladtunk egy nyáj mellett, a juhok szomorúan keresgélnek a havas legelőn és zöld fűről álmodoznak, de még messze a tavasz. Előbukkan az esztena is, szerencsére népes csoport vagyunk, így a kutyák csak távolról figyelnek és ugatnak, szokatlan látvány számukra ennyi hátizsákos ember. Az útnak ez a része elég sáros és csúszós az olvadó hótól.

Jobbra térünk az EKE-forrás felé vezető ösvényről és a Havasbükke még hóval borított oldalában kapaszkodtunk felfelé, míg elértük a tetőt. Egy egyenes platóra érünk, melyből a Kunhalom emelkedik ki. Itt hideg szél fogad, déli irányban a Kismagura csúcs látszik, most sokkal közelebbről és alatta Szelicse (Selicea) házai. Nyugat felé haladtunk egy erdősáv mellett, keresve az 759 m-es magassági pontot. Már azt hittük, hogy nem vettük észre vagy betakarta a hó, aztán megláttuk a magasságjelző követ egy szögesdróttal bekerített terület sarkában.

Szegény Havasbükke, ugyanarra a szomorú sorsra jutott mint néhány évvel ezelőtt a szomszédos 833 m magas Árpád (Peana) csúcs, melyet szintén rácsok mögé zártak. Készítettünk néhány fotót, ki tudja, legközelebb már a kő se lesz meg, vagy kiszorulunk, mint turisták, erről a helyről is. Pár méterrel nyugatra az egyenes plató hirtelen megtörik, meredek ereszkedő következik. Megállunk a szélen, szép a kilátás a hegyek vonulatára, bár márciust írunk, még késik a tavasz, még mindent hó borít, alattunk a Rákos patak völgye az erdélyi autópályával, szemben a szentlászlói Nagyerdő, eltakarja elölünk a falut, északnyugatra már látszanak Magyarfenes hazai. Kár, hogy zord az idő és felhős, napfényben szebb lenne a kilátás.

Magyarfenes Kolozsvártól 22 km-re van, az Erdélyi Érchegység észak-keleti peremén. A települést első templomát az 1241-es tatárdúlást követően építették. A katolikus templom falait régi freskómaradványok diszitik, már 1620-ban volt anyanyelvű iskola a faluban. A református templom 1821-ben épült fel, lakói dolgos-szorgos emberek, erről tanúskodnak a szép, takaros lakóházak.

Csoportkép a nagy fenyőfák alatt.

Ereszkedünk lefelé a völgybe, csúszunk a hófoltokon, elérünk egy szekérútat, azon megyünk tovább, a Havasbükke már messze mögöttünk van, megállunk a három öreg fenyőnél, szép a lelátás a völgyre, csoportfotót készítünk. Itt is mindenfele juhok legelnek, sok a kutya, nem tanácsos hogy az ember egymagában járjon. Közeledünk Magyarfenes felé, a völgyön sok a tökéletes kerek, pénz alakú kő, ezek csigakövületek mit a nép mai napig Szent László pénznek (kő-pénznek) nevez, ilyenek a szentlászlói Póka váránál és a Géczi vár mellett is találhatók. Legenda is fűződik keletkezésükhöz amely szerint a kunokat Kolozsvár mellett a magyar csapat megfutamította, de a kunok vezére cselt eszelt ki, marékszámra szórta az aranypénzt az őket üldöző magyarok elé. “Senki sem törődött ekkor már a pogányok üldözésével. László király hiába bíztatta fiait a további harcra. A csengő arany szebben beszélt, nem hallgattak azok a királyi szóra. Szent László ekkor megint az Úrhoz fordult:
- Uram, te segíts meg, hiszen éretted harcoltam! - És íme, csoda történt ekkor. Isten a kunok földre szórt aranyát egytől egyig kővé változtatta! E vidéken sokáig mutogatták a különös köveket, amit a nép Szent László pénzének nevezett!” – mondja a legenda.

A falu felett a kúp alakú Csicsal domb emelkedik, edénytöredékek, tapasztott tűzhelyek kiégett cserepei tanúskodnak arról, hogy már 10–15 ezer esztendővel ezelőtt is lakott hely lehetett a Csicsal környéke. De a hegy különös alakja arra utal, hogy a titokzatos földgúla egy földpiramis (szaknyelven tumulusz), ami mesterségesen lett létrehozva.

Elhaladunk a Csicsal domb mellett és beereszkedünk Balázs Laciék magyarfenesi házához, ahol Aranka finom babgulyással várja az elfáradt csapatot. Mezei Elemér lépésmérője 16 km-t mutat, tehát ennyit gyalogoltunk Kolozsvárról (Lóna felöl az aszfaltos úton a távolág 22 km). Míg a gulyást kanalazgatjuk, megérkezik a meteorologusok által a mai napra előrejelzett havazás és hatalmas pelyhekben hull a márciusi hó. Délután mikrobusszal tértünk vissza Kolozsvárra, de érdemes lenne, például nyáron, mikor hosszabb a nap és még kilométerhiányunk van, hogy gyalog térjünk haza a Szaniszló völgyön keresztül Szászfenes (Floresti) felé.