Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2010.04.10-Kirándulás a Berettyó forrásához

A Berettyó Szilágy megyében ered a Réz-Hegység
Ponor csúcsa alatt.


A kolozsvári EKE április 10-én Vlád Pál vezetésével kirándulást szervezett a Berettyó forrásvidékére. Kiskocsikkal indultunk Kolozsvárról a Nagyvárad felé vezető nemzetközi úton Királyhágó (Bucea) faluig , csorgó esőben nevetve azon hogy, hogy ebben az időben kirándulni indulunk. Szerencsénkre, mikor megérkeztünk Királyhágóra, az eső elállt, és a nap is kisütött rövid időre. Itt csatlakoztak hozzánk a Hajdúsági Vándorok Túristaegylet túristái, akik mikrobusszal jöttek Hajdúszoboszlóról.



Királyhágó (Bucea).

Elindulunk Fogadó patak völgyén.



Az elmult ősszel a vihar és a hó fákat döntött ki.

Együtt indultunk felfelé a Fogadó patak völgyén, vadregényes tájon kapaszkodtunk egyre feljebb a patak völgyét követve. Az elmult ősszel a vihar és a hó több fát kidöntött, gyökerestől kifordított, megnehezítve az előrehaladást a patak völgyben. Egy idő után elhagytuk a patak völgyét, meredek domboldalon kapaszkodtunk fel az egyre sűrűbb ködben, a 901 m magas Cornu csúcs lábánál 797 m t.sz.f. magasságban elhelyezkedő karsztplatóra, a Réz- és a Meszes hegységek találkozásánál.



Elhagytuk a patak völgyét és meredek
oldalon kapaszkodtunk fel ...

... az egyre sűrűbb ködben.


Nemsokára elértük a Cornu csúcstól nyugatra elterülő, hatalmas kiterjedésű tőzike rétet. A tőzike a hóvirágnál nagyobb, harangocska formájú, koratavaszi virág, különösen kedveli a vízenyős terepet. Rövid pihenő után folytattuk útunkat a Culmea-telep erdőszélén, míg elértük a Tuszatelkéről jövő aszfaltos útat.




Az első tőzike.

... és egyre több.

Búcsú a tőzikeréttől.

Tovább a Berettyó forrás felé.



Sűrű a köd, alig lehet látni.


Fent vagyunk a tetőn, nem látunk semmit
a tájból.



Innen már csak le kellett ereszkedni a Berettyó forrásához. A gerincen még sűrűbb volt a köd, semmit sem láttunk a tájból, egymást is alig láttuk, túravezetőnk tapasztaltságának köszönhettük, hogy eljutottunk a forráshoz a rossz látási viszonyok mellett.
Elöbb csak a vízcsobogás halatszott, majd mind erősebben a vízesésnél lezúduló víz zaja, és nemsokára valóban megpillantottuk a Berettyó forrását.




Itt a forrás, ahol a Berettyó vize
hirtelen a felszinre tör...

... majd elindul hosszú útjára.

A földalatt összegyült nagymennyiségű víz hirtelen a felszinre tör, majd egy 5-6 m magas kőszikla tetejéről , több ágra szakadva zúdul alá egy kissebb vízesést alkotva, majd a kövek között bukdácsolva vízének egy része rövid ideig újból eltűnik, hogy innen újból a felszinre törjön, most már jóval nagyobb mennyiségben (hozama kb.80 l/sec), és jóval magassabbról, egy 15 m-nyi magas, mohával benőtt szikláról, sok-sok ágra szakadva zúduljon alá, lenyűgözően szép vízesést alkotva.



Egy 15 m-nyi magas, mohával benőtt szikláról ...

... sok-sok ágra szakadva zuhan alá.

Állunk és nézzük.

Egy csoportkép a hajdúszoboszlói
túratársakkal.


Még egy kép a vizesés előtt.

És még egy a vizesésről indulás előtt.


Ezután már csak a visszatérés volt hátra. Az volt az elképzelés, hogy ne ugyanazon az úton térjünk vissza, amelyen jöttünk, Bucea helyett Körösfeketetó (Negreni) felé mentünk. Az aszfaltos úton, amely Tuszatelkéről jön, visszafelé mentünk kb. 2 km-t, majd keresztülmentünk a Ponor réten és a hegyoldalben levő elszort tanyák és településeket összekötő szekérúton leereszkedtünk Feketetó helységbe, kb.26 km-t tettünk meg 400-500 m színtkülönbséggel.




Lent a völgyben van a forrás és a vizesés.

Visszafelé megyünk az úton, majd átvágunk
a Ponor réten.



Lent Körösfeketetó (Negreni) és a Sebeskörös völgye.


Képek a kirándulásról itt és itt láthatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése