Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2010. július 3.- A X. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék és Teljesítménytúra

A túrafüzet tartalmazza az útvonal leirását.

A Vasvári Pál kerékpáros emlék és teljesítménytúra ebben az évben a X. alkalommal volt megszervezve július 3-án, évek óta ugyanazt az útvonalat követi. A távolság 118 km, szintkülönbség 1200 m, szintidő 9+1 óra (ebben 3x20 perc pihenő).

A Kolozsvárról indulók, a Monostori kijáratnál levõ híd alól indulnak 7:00 órakor. A túra hivatalos Rajtja (1.EP) Gyaluban van, a Nagyvárad-Kolozsvár, E60-as, illetve DN1-es műút, hidegszamosi leágazásától 8:00 órakkor. Kolozsvár monostori kijáratától idáig 15 km-t a távolság. Az idei túrára 15-en neveztek be, ebből csak ketten EKE-tagok: Réman Jenő és Szilágyi Istvan. Mint pontbirók vettünk részt a kolozsvári EKE részéről.


A tarnicai völgyzáró gát.

A Melegszamos vizét gyüjti össze ...

... a gát mögött levő hatalmas gyüjtőtó.

Rövid szünet, ellenörzik a bicikliket és a csomagokat...

A túrázok Gyaluból Hidegszamos felé indultak. Tovább menve, az úton 4. km-énél beérnek Hideg-Szamos (Someşul Rece) faluba. A Hideg és Meleg-Szamos összefolyásánál jobbra fordulnak, majd a Meleg-Szamos völgyében folytatják az útat. Meleg-Szamos helység,és a hasonló nevű tó után (444 m tszf.) után felkapaszkodnak a Tarnica tó gátjára (525 m tszf.) majd a 8 km hosszú tó felső csücske után elhagyjuk a Pârâul Porcului beömlését. További 2 km után, a Meleg-Szamos jobb partján, a havasnagyfalui (Mărişel) elágazásnál van a 2. EP.
Az idei szeszélyes, csak nyárnak nem nevezhető időjárás úgy tünt, hogy a biciklizők pártjára állt, mert ragyogó napsütésés idővel fogadott a délelötti órákban, még szebbé varázsolva a teljesítmenytúra rendkivülien szép útvonalát, a gyüjtőtavakat és az őket körülvevő hegyeket és erdőket.

... majd folytatják az útat.


Csodálatos a táj.


A túra legnehezebb része, az emelkedő
Havasnagyfalu (Marisel) elött.

Ez már Havasnagyfalu.

Itt van a Funtineli tető, 1341 m ...

...a túra legmagassabb pontja.

Miután a résztvevők pecsételtettek az ellenőrző pontban, tovább, a Leşu patak völgyén fel 9 km-es emelkedő után Havasnagyfalu elszórt házai közé érnek (37 km). Áthaladnak a központon. Innen az Avram Iancu keresztjéig még ¬ 7 km. Itt van a Funtineli tető, 1341 m ( 3.EP), ezt a tetőt nevezik a XIX. századtól Vasvári Havasnak. A Funtineli tető a túra legmagassabb pontja, az előtte levő szerpentin komoly próba még a leggyakorlottabb biciklistáknak is, ezért itt egy hosszabb pihenő következik és be lettek várva a lemaradottak is.


Itt egy hosszabb pihenő következik.

Rendre beérkeznek a túrázok.

Hirtelen beborult ...

Pihenés közben csodálhattuk a gyönyörű tájat, de sajnos csak bekövetkezett a nap mind nap el nem maradható zivatar, összeverődtek a felhők, elsőtétedett az ég, sűrű köd borított be mindent, és a nyakunkba zúdult egy kiadós zápor.



... és eleredt a záporeső.


De szerencsére, az eső 30 perc mulva elállt.



Megérkeznek az utolsók is, őket az eső tartoztatta
fel Havasnagyfaluban.

Az ösvény a tó partjára vezet, a gyászos emlékû csatateret
a Bélesi viztároló boritja.

A 2 km-re levő La Grinzi nevű hely (letérő Poiana Horea felé) közelében esett el Vasvári Pál, az akkor még alig 23 éves õrnagy és a Rákóczi szabadcsapat többi tagja 1849. július 6-án (4.EP). A szurdokot, ahol a csata lezajlott, Kalotaszeg legdélibb pontján, a Gyalui-havasok északi felén található gyászos emlékû csatateret a Bélesi viztároló boritja.

"Ott fenn a felhõk csókolta havas tetején pár szerény, durva kõdarab van egymásra halmozva. Az idegenek szemébe sem ötlik, úgy fest, mint egy közönséges kõrakás."
(Ruzitska Béla, az Erdély 1906-os 7-8. szám).

A tó vize borítja a Jósikatelepen épített Vasvári kápolnát is. Az utóbbi idõben idelátogató turisták a tóba dobott virágokkal és koszorúkkal róják le kegyeletüket a hősők emléke elõtt. A csatatér közelében nincs lehetõség emlékoszlop állítására, ezért Bánffyhunyadtól keletre fekvõ Kõrösfõn (Izvorul Crisului), 1995-ben kopjafát állítottak Vasvári Pál és bajtársai tiszteletére.


Vadvirág csokor a kopjafa alá.

Ezek után az 5.EP következik a Béles (Fantanele-Belis) turistaközpontban (950 mtszf), majd a tó által elárasztott község utodján Bélisen halad át az útvonal, innen nemsokára Kiskalota (Calatele) következik, majd Bánffyhunyad (Huedin), ahol a pecsételőhely a Kudor porta (6.EP).


Bánffyhunyad - a Kudor kuria elött.

Bánffyhunyadot elhagyva ismét az E60-as, illetve DN1-es műúton halad a túra Sárvásárt elhagyva, a végponthoz, a körösfői református templom elött levő Vasvári kopjafánál értek célba a biciklitúra résztvevői, délután 18:00 órakkor, mind a 15-en probléma nélkül tették meg a 118 km-s útat.

Körösfő.

Gólyacsalád Körösfőn.

Megérkezés a célba - 118 km után.

Csoportkép a kopjafa előtt.

A biciklis túra résztvevőit megérkezésükkor pálinkával és kenyérrel fogadták, Péntek László körösfői alpolgármester emléklappal jutalmazta őket. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár – 1891 részéről Vekov Károly és Feischmidt János oklevéllel és kitűzővel díjazta a célba ért biciklistákat, majd a közös estebéd következett.


Emléktábla a kopjafán.

A célba ért biciklisták...


...oklevelet és kitűzőt kapnak.

Az idén első alkalommal induló nyírvasvári kerékpárosok is célba értek 19:00 órára. A magyarországi településről érkező túrázók vezetője, Tóth Zoltán polgármester 188 kilométernyi távot tett meg 28 fős csapatával.
Természetesen, akik Körösfőn maradnak, a továbbiakban részt vesznek, a rendezvényen, a hagyományos kalotaszegi Vasvári napokon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése