Szászfenes déli határában
két kúp alakú, erdővel borított domb található, magasságuk nem éri el a 600
m-t. Ha
Kolozsvár környékén egy magasabb helyre felmegyünk, rögtön szembetünik ez a
kétpúpú hegy, de jól látható a
Kolozsvár-Várad országútról is. Magasabbik csúcsán (547 m) vár állott,
ez volt a Leányvár. Keletkezése az idők homályába vész. A legenda szerint tündérek építették. Királyi
vár volt, majd az erdélyi római katolikus püspök birtokába került. Az erdős
csúcson álló ellipszis alakú várrom 60 méter x 35 méter méretű. A nyugati
oldalon feltöltéssel, a többi oldalon árokkal van körülvéve. A megmaradt kőfal
romjai 6 méter szélesek, 6,75 méter magasak.
 |
| A Leányvár egykori tornyának maradványa. |
A monostor negyedi
végállomástól könnyen megközelithető. Március 9-én, szombati napon 10-en
gyültünk össze, a túrát Szabó István (Tubi) vezette. Jártunk már többször a
Leányvárnál, nem hosszú és nem nehéz az út (5-6 km odáig), jó tavasz eleji
bemelegítő kirándulás. Enyhe, március eleje volt, csapadékos időt jeleztek erre
a napra és már csepergett is az eső. Elindultunk a Szent János kút felé vezető
úton, majd jobbra tértünk, egy hídon átmenve a Gorbó völgy elejére épített új tömbházakhoz értünk, a
Polux üzletház háta mögött folytattuk utunkat a tótfalusi út irányába. Az eső
mégjobban eleredt, elővettük az esőköppenyeket és elszántan dagasztottuk a
sarat. Nemsokára elértük a Tótfaluba (Tăuţ) vezető aszfaltos útat, melyen délfelé
haladunk egy keveset. Az
út egy pontján erdei ösvény indul jobbra, a vár felé, piros sáv fehér alapon jelzi az utat. Az ösvény egyre
meredekebben halad felfelé, csúsztunk a vizes leveleken, de itt legalább
megszabadultunk a sártól. A szintkülönbség nem nagy, kb. 200 méter körül van. Hamarosan
elértük az egykori várárok maradványát. Az
eső közben megállt, a levegő párás volt, a fák között köd szállt felfelé, majd
szertefoszlott, titokzatosabbá téve a tájat. A várat övező földsánc még elég
jól kivehető. Innen még egy emelkedő
és eljutunk a vár megmaradt kőfalához. A Leányvár egykori tornyának
maradványa Szászfenes (Florești) falutól pár száz méterre
a Várdombon található. Valóban
kevés, ami megmaradt az egykori várból, egy falrész két ablakszerű nyilással,
amely egy 6-7 m-es kacskaringos folyosóban folytatódik. A
vár nagyon kisméretű lehetett, csak a hegy csúcsát foglalta el. A földalatti
részeket kincskeresők többször is bolygatták.
Leányvár építésének ideje és nevének eredete a múltba
vész. Legendák szerint tündérek építették és lakták, akiknek kincsei a vár
pincéjében voltak elrejtve. Egy másik monda szerint a várban papok laktak, akik
ide zárták be a környék szegény népét, köztük fiatal lányokat is, innen kapta a
vár a nevét. Feltételezések szerint királyi várnak épült, majd Kolozsvár és
Gyalu környékének az erdélyi püspökség birtokába kerülése után püspöki vár lett.
Más források szerint 1281-ben építette Monoszló Péter (1269-1307) erdélyi
püspök védelmi célból. A nagy tatárjárás előtt (1241-42) feltehetően
fakerítéssel erősített földvár lehetett. A vár nem élhette túl a tatárjárás
pusztításait, hiszen az Erdélyre törő tatár hadak Leányvár közvetlen közelében
nyomultak előre Nagyvárad felé. A tatárjárás után kőből újra felépített
Leányvár, továbbra is az erdélyi püspök vára maradt. Először 1312-ből említi
meg egy oklevél a fenesi vár várnagyát (Castellanus de Fenes), majd 1357-ben
ismét előfordul az erdélyi püspök fenesi várnagyának említése (Castellanus
episcopi Fenes), végül pedig az 1373-as iratban olvashatjuk Gerendi Miklós
várnagynak a nevét. A szászfenesi vár pusztulása az 1437. évi, Budai Nagy Antal
által vezetett erdélyi jobbágyfelkelés idejére tehető. A bábolnai felkelés
vérbefojtása után az erdélyi római katolikus püspökség a Szászfenessel
szomszédos Gyaluban emeltetett új, erős várat 1439-ben. Gyalu vára vette át
1556-ig a Leányvár szerepét. A Leányvár többé nem épült fel, romjai elkoptak és
Szászfenes mai lakossága már nagyon keveset tud a határában lévő várromról.
 |
| Leereszkedtünk a tótfalusi völgybe. |
A vártól az ösvény tovább
vezet egy kilátóig, szép kép nyilik innen a Tótfaluba vezető völgyre, a Feleki
gericre, a Kismagurára, a Havasbükkére és nyugat felé a hegyek vonulatára.
Kiültünk a tetőre és csodáltuk a tájat, a felhők közül még a nap is kisütött.
Egy másik ösvényen ereszkedtünk le a tótfalusi völgybe, majd az ortodox
kolostor mellett felkapaszkodtunk a Gorbó-gerincre. Körülöttünk az erdőben
mindenfelé kakasmandikó, vad játszint, vörös hunyor és egy-egy hóvirág. Valóban
itt a tavasz. A fák között kis özike riadtan menekült. Felértünk a füves
gerincre, megcsodáltuk innen is a tájat, a hegyeket, a különös alakú felhőkkel
borított égboltot, onnan leereszkedtünk a Gorbó patak völgyébe. Ez a völgy is
egyre jobban beépül, évről-évre szaporodnak az új házak és a figyelmeztető
táblák. Még egy szép völgy, még egy darab a Bükkből, amely a
kolozsvári kirándulók számára örökre elveszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése