2015.01.03. - Mi lesz veled Bükk erdő?

Kolozsvár közelében, a város déli részén található hagyományos kirándulóhelyünk, a Bükk erdő. Negyven-ötven évvel ezelőtt itt nem volt más, csak néhány falusi ház, a kemping és az erdő. Autóbusz járat szállította vasárnap a tanítókházától azokat, akik a szabadban, a friss levegőn szerették volna tölteni a szabadnapjukat. A Bükk erdő biztosította az egyre zsúfoltabb város számára az oxigéndús friss levegőt. Szüleink, tanítóink társaságában kirándultunk ide, késöbb barátainkkal, családunkkal. Megismertük, megszerettük árnyas ösvényeit, vadvirágos rétjeit, üdítő forrásait, az erdőben sokszor láttunk őzeket, mókusokat vagy hallgattuk a madarak csicsergését. Nem számított a nyári meleg, az eső, a hó, a fagy, minden évszaknak megkaptuk a maga szépségét. Életünk része lett a Bükk. Közben repültek az évek, sok minden megváltozott, a völgyek beépültek, sok helyről kiszorított a terjeszkedő város és a közeli falvak magánterületei. A gyalogos-hátizsákos kirándulás már sem annyira kedvelt időtöltés mint valamikor régen volt. Vagy mégse? Még vannak akik szeretik és járják az erdőt?

Az EKE-Kolozsvár 1891 turista egyesület tagjai, nem ijedtek meg a új évi fagyos, téli időtől. Most is mint minden évben, január 2-án megtartottuk a hagyományos évnyító, úgynevezett “józanító” túránkat a Rejtett forrás tisztásán, a Monostor negyedi végállomásról indultunk 46-an Bagaméri Tibor vezetésével. 

Január 3-án az újév első szombatján az Árpád csúcsra két kirándulás is indult, ez egy jó bemelegítő túra a 2015-ös évre. Az egyik Kiss János hagyományos újévi túrája, a Monostor negyed végéről indult a Dumbrava gerinc, az Árpad csúcs és a Hajnal negyed felé, 12-en vettek részt, az útvonal hossza kb. 22 km. Egy másik csopor is indult, 10-en gyültünk össze a 40-es autóbusz megállójában, a tervezett  útvonal a Sáros-bükk, Árpád csúcs, Monostor negyed (kb.18 km). Figyelembe kell vegyük, hogy tél van, a hőmérséklet jóval 0 fok alatt, 10 – 30 cm között van a hóréteg vastagsága és 17 órakor már besötétedik, egyik út sem nevezhető könnyű sétának.

A Bükki telep végállomására 9.20-ra értünk az autóbusszal, gyalog indultunk a telep házai között a Sáros-bükk felé, az idő borús, ködös, zord január. Elhagytuk a telep házait, a fenyves következett, a piros és kék sávval jelzett ösvényen haladtunk. A két jelzés a Mikesi házak alatt elválik egymástól. A piros vonal a Jókai teljesítménytúra útvonala a Tordai hasadék és Torockó felé, a kék a Bükk erdő legrégebbi turista ösvénye. Dr. Tulogdy János az ERDÉLY folyóirat 1935/4-5. számában így ír erről a túristaútról: “Turista kultusza messze évtizedekre nyúlik vissza. A legrégibb adat, amit sikerült felkutatnom, az, hogy idősebb Hirschfeld Sándor, az E. K. E. szénior turistája, aki ma is, több mint 70 évvel vállain, fiatalosan járja a Bükk-erdőt, már 1876-ban járt a Majláth–Bilascu-, akkor Pintye-kútnál s azt Tauffer Ákossal először ők fedezték fel.

Egyesületünk 1891-ben történt megalakulása után felismerte e gyönyörű erdőt – melynek legszebb részeit mostanában erdőirtással tönkretették – turista szempontból való nagy jelentőségét. Az első hivatalos egyesületi túrát az Árpád-csúcs 833 m. magas tetejére 1894 szeptember 30-án vezette. Br. Mannsberg Sándor által készített első útjelzés akkor már teljesen készen volt.”

 Az utobbi években megjelentek a biciklisklub narancssárga jelzései is.

 A Sáros-bükkön felfelé letört ágak hevertek a földön, kidölt fákat is láttunk. December elején a jeges eső és a szél fákat tört össze és komoly károkat okozott a Feleki gerincen. Eljutottunk a Rajka (vagy Helena) a forrásig, itt hatalmas kidölt fatörzs zárta el az ösvényt. Nem lehetett sem alatta sem felette átjutni. Valószínüleg a forrás környéki nedvesebb talajból könnyen kifordította a szél az óriási fát. Nem volt más megoldás, felkapaszkodtunk a meredek oldalon párhuzamosan a kidölt fával és megkerültük a hatalmas gyökeret, majd visszaereszkedtünk az ösvényre, az út közepén álló, hatalmas gömb alakú homokkő közelében. Folytattuk utunkat a Mikesi házak felé, itt már ritkult a köd és a nap is megcsillant az erdő fái között a fehér havon. 

Az Erdőfelekről jövő úton haladtunk tovább, az elágazásnál jobbra tértünk a rádiósház felé. A házak körül, végig az erdő szélén és a legelőn levő magányos fák ágai össze-vissza voltak törve, szinte kivétel nélkül. Nem láttunk egy ép koronájú fát. Erős szél söpörhetett itt végig, hogy így megtépázott mindent. Volt ahol az útat is befedték a letört galyak. A nap elbújt a sötét felhők mögé, minden szürke, fehér vagy fekete. Sok helyen a levegőben lógtak a letört darabok a fák koronái között és meredeztek az égnek a lehasadt ágak hegyes csonkjai. A látvány hátborzongató – hasonlított a fantasztikus filmek apokaliptikus képeihez. A kis vadalmafa, melynek lombja alatt asztal és pad volt - sokszor megálltunk ott - most teljesen összetörve, darabokban hevert a földön. Tovább mentünk az Árpád csúcsig a drotkerírés mellett, amely a juhok esztenáját keríti körbe. A csúcsot jelző tábla oszlopa már jó ideje kitört, most is egy fának támasztva találtuk. Körbenéztünk a jól ismert tájon. Az idő zord volt, az ég borús, de déli irányban kivehető volt a Székelykő jól ismert alakja. Nyugat felé a hegyeket felhők takarták, csak itt-ott bukkant elő egy-egy havas tető, a Kismagura oldalában sízőket láttunk. Az Árpad csúcs (vf. Peana) a Feleki gerinc legmagasabb pontja 833 m, tiszta időben a Fogarasi havasokig is elláthatunk. 1905 május 21-én készült el a 15 m. magas messzelátó torony, amely az 1970-es évek végéig állt. A csúcs és környéke sajnos nincs nyilván tartva, mint turisztikai látványosság, legelőnek lett kiadva olyan embereknek, akik juhokat neveltek. 2009 februárjában az EKE spontán tüntetésével és néhány újságíró segítségével elértük, hogy a kerítést az erdő felé lebontották és a magassági pont szabadon maradt.

Rövid uzsonna-szünetet tartottunk a csúcson és tanakodtunk, merre induljunk hazafelé. Legtöbbször innen a Bivalyos rét és a Dumbrava gerinc felé megyünk a kék kereszttel jelzett úton (kb. 3 óra), de a kivágott hatalmas erdőrész ezen az útvonalon nem valami szívderítő látvány, a piros háromszög mentén a Slamovics házhoz és a Brüll kilátóhoz juthatnánk, régi, kedves kiránduló helyek télen-nyáron. De innen merre tovább? A piros háromszög jelzés tovább a Papok rétjére vezetne, onnan a Gorgó völgy elejére. De a jelzés és az ösvény már nem létezik, eltünt a kivágott erdőrészt össze-vissza szabdaló traktornyomok labirintusában, ha a Binder forrás felé indulnánk, egy magánterületre jutunk, melynek kijáratát kerítés és vaskapú zárja el a Gorbó völgyi úttól. Az egyedüli, egyelőre még járható út, a Brüll kilátóról a Gorbó völgyébe vezető ösvény, de ennek felső része elég meredek. A Gorbó völgyben, lépten-nyomon táblák figyelmeztetnek, hogy ez magánterület, a kirándulóknak, semmi keresnivalójuk itt.

            Végül megszületett a döntés, a Majláth kút felé megyünk haza. Leereszkedtünk a csúcsról az északi oldalon, itt nagyobb a hó, de ez könnyebbé tette a lejutást a lejtőn. Ezt az erdőrészt, úgy látszik elkerülte a szélvihar, itt nem voltak összetört fák, Elhagytuk a Majláth kútat és a fehér békával jelzett ösvényen leereszkedtünk a Szelicsei útra, a tanösvény kezdőpontjához. Itt egy ismertető tábla van és a tanösvény térképe. A végpont (az ellenkező irányban) a Felekhez tartozó Mikes házak (Casele Miceşti) felé vezető úton található, néhány méterre a csillagászati megfigyelőállomástól. A tanösvény bejárása mintegy 3 órás sétát vesz igénybe, hat darab ismeretterjesztő tábla mutatja be képekkel és magyarázattal az erdő növény és élővilágát, gombafajtákat és a hely egyik különlegességét, a feleki gömbköveket. Sajnos a gömbkövek száma évről-évre csökken, sokat elhordanak, felhasználnak a házak, kertek díszitésére.

            Vajon mi lesz a sorsa ennek a vihar tépte, emberi kéz pusztította erdőnek. Bekebelezi a város, kivágják fáit és helyükbe áthatolhatatlan bozót nő, mint már több irtásos részen, vagy megmarad mint egy hatalmas, természetes park a város szomszédságában, tanösvényekkel, táblákkal, pihenőhelyekkel, jelzett gyalogos és kerékpáros túraösvényekkel, kilátokkal, mint a művelt Európa más országaiban? De nem tudhatjuk, mit hoz a jövő ...

A Szelicsei úton az egykori bükki menedékház felé folytattuk útunkat, majd a Dióson keresztül megérkeztünk délután 16,30 órakor a Monostor negyedi végállomásra.

2015 - B.Ú.É.K.

2014.12.13-14. - Évzáró túrák decemberben

Néhány nap múlva befejeződik a 2014-es esztendő, itt van Advent, közeleg a Karácsony és a Szilveszter. Decemberben a hagyományos évzáró kirándulásokon már érződik a közeledő ünnepek hangulata.

Több mint 20 éve minden évben Szilágyi András megszervezi a hagyományos borforraló túrát a Bácsi torok egyik tisztásán. A decemberi esős hetek után reméltük, hogy a hétvégére szép idő lesz (így mutatták az előrejelzések), de nem így alakult, legalább is nem ezen szombaton, december 13-án. Reggel 9 órakor volt az indulás a Törökvágás tetejéről a Bácsi torok felé, összesen 12-en gyűltünk össze Szilágyi András túravezetővel, a többiek Márton Erzsikével a 31-es autóbusszal jönnek Kisbácsig, ők 10 órakor indulnak. A Hója erdő fái közt sűrű köd fogad, az utak sárosak az esőzésektől, kiérünk a legelőre, ott is mindent elborít a köd, alig 2-3 méterre ha látunk, megyünk a fehér semmiben. A Bácsi torok közelében ez az ijesztő, furcsa környezet az erdővel kapcsolatos paranormális jelenségeket juttatja eszünkbe, talán meg sem lepődnénk ha előbukkanna egy kis zöld emberke vagy valami furcsa repülő tárgy, de nem történik semmi, körülöttünk minden csendes és mozdulatlan, annál inkább gondot okoz a bakancsokra és gumicsizmákra tapadó sár, amely megsokszorozza a cipőnk súlyát. Délelőtt 11 órára megérkezünk a  borforraló tisztásra. A köd nem szállt fel sőt még mintha sűrűbb lenne, most már valószínüleg ilyen is marad egész nap. Gondot okoz a tűzgyújtás, a sok eső után nem kapunk elég száraz fát. Végül csak sikerül és meggyúl a tűz, sokat számít a sok éves tapasztalat és felkerül az üst a borral. Közben megérkezik egy népes csoport a 31-es autóbusztól Márton Erzsébet túravezetővel, több mint 40-en vannak. A tűz mellett, a parázson szalonnát és kolbászt sütünk, aki nem, az az otthonról hozott szendvicsét fogyasztja el. A zord hideg idő ellenére  kellemes a hangulat, közben felforr a bor és megjön a nótázó kedv is. Az idő kellemesen telik, de déli 2 óra körül már készülődünk hazafelé, a tüzet eloltjuk és szemetet sem hagyunk magunk után. A téli napok rövidek, hamar sötétedik, egyesek a Hajtás-völgy és a Donáth út felé indulnak hazafelé, mások a Bácsi-torkon keresztül, az autóbusz megállóhoz.

Másnap vasárnap, december 14-én reggel mikrobusszal indulunk a szintén hagyományossá vált enyedi borkostolóval összekötött Kőköz-szorosi kirándulásra. A túrát Vlád Pál vezeti. A ködös szombati nap után már nem is remélünk jobb időt. Az elmúlt esztendőben is ezt a túrát egy zord, ködös napon jártuk végig december közepén.

Vasárnap reggel még sötétben indulunk otthonról, ilyenkor még csendes a város, néptelenek az utcák, meglep hogy nincs köd és látszik hold, egész biztató kezdet erre a napra. Szokás szerint a Flip előtt találkoztunk 8 órakor, 22–en gyűlünk össze, mindenki pontosan ott van. Tordaszentlászló irányába indulunk, elhagyjuk Alsójárát és a Jára patak völgyét, az Aranyos völgyében Borrévnél letérünk Torockó felé.

Az Európa Nostra díjas falu a legszebbnek tartott erdélyi település. A község felett emelkedik a háromcsúcsú Székelykő hatalmas sziklabérce, jellegzetes formája miatt itt kétszer kel fel a nap. Először pirkadatkor, aztán hirtelen eltűnik az 1130 m magas Székelykő mögé, majd ismét előbukkan. Még elérjük a második napkeltét. Megállunk egy fél órára a falu központjában, megcsodáljuk ezúttal is a fehérre meszelt, lenyűgöző szépségű, jellegzetes szász stílusú házakat, a csorgót, melynek vize csillog a reggeli napsütésben, visszatükrözve a környező házak képét és a kék eget. Napfény és kék ég, szinte hihetetlen ez a változás, ez több mint amit reméltünk erre a napra.

Torockóról a 12 km-re levő Kőköz-szorosba megyünk Torockó-Szentgyörgyön (Coltesti) és Torockógyertyános (Vălisoara) falvakon keresztül. A Kőköz-szoros (Cheile Aiudului vagy Cheile Poienii) természeti szépségekben gazdag, több mint 2 km hosszú sziklaszoros, a Torockó-Nagyenyed közötti országút itt 250 méter magasságú, sima felületű sziklafalak között vezet. Itt folyik keresztül az Enyed patak. A patakmederben végig nagy, a sziklákról leszakadt mészkődarabok alakítottak ki rengeteg kis zubogót. A sziklaszoros egyik oldalán egy évek óta építés alatt álló, várkastély kinézetű épület áll, amelyben hotel és vendéglő működik. A kastély őre, egy szép nagy farkaskutya régi barátunk, most is hűségesen elkísér sétánkra. Elindulunk a piros ponttal jelzett ösvényen, az épülettől déli irányba az információs táblákkal ellátott tanösvényen, az út fokozatosan emelkedik, több kilátópontot érintünk, amelyekről ezuttal ragyogó napfényben és teljes pompájában csodálhatjuk a szoros meredek sziklafalait. Enyed felé a völgyet vastag felhőréteg takarja, mint egy óriás hófehér tenger, felette ragyogó napsütés. Kihasználva a remek időt egy rakás fényképet készítünk, megörökítve rajta a látványt.

Időnk még bőven maradt, ezért felmegyünk Nyírmezőtől (Poiana Aiudului) az Inzel patak völgyén a Butánkő (1056 m) alá, itt kocsink leparkol egy vízesés közelében, a Drăgoiu-patak völgyében. A Kőköz-szorosi napfényes őszutó után, itt már a bedellői tél fogad és 8-10 cm-es a hó. Gyalogosan nekivágunk egy meredek oldalnak, egy nyeregbe jutunk, ahonnan a Butánkő kettős csúcsa megközelíthető, elhagyunk egy kőkeresztet és a csúcs előtti tisztásra jutunk. Rendkivüli látvány fogad, a nap bevilágítja a torockói völgyet és a Székelykő sziklatömbjét. A látvány annyira lenyűgöz, hogy még a csúcs megmászásáról is lemondunk, pedig már ott vagyunk alatta, de talán már nem is futná az időnkből, hiszen a téli napok nagyon rövidek. Tartunk egy rövid ebédszünetet egy szélvédett helyen. Az evésről meg is feledkeztünk, annyira lekötötték figyelmünket a látnivalók. A Bedellő felett komor felhők gyülekeznek, talán még havazni is fog. Elindulunk lefelé a havas, csúszós hegyoldalon, szembe velünk a Pilis (1250 m) piramis alakú csúcsa magaslik ki a havas csúcsok közül. Visszatérünk a mikrobuszhoz és indulunk Nagyenyedre, ahol enyedi bort vásárolunk a közeledő ünnepekre.