Kolozsvár közelében, a város déli
részén található hagyományos kirándulóhelyünk, a Bükk erdő. Negyven-ötven évvel
ezelőtt itt nem volt más, csak néhány falusi ház, a kemping és az erdő. Autóbusz
járat szállította vasárnap a tanítókházától
azokat, akik a szabadban, a friss levegőn szerették volna tölteni a
szabadnapjukat. A Bükk erdő biztosította az egyre
zsúfoltabb város számára az oxigéndús friss levegőt. Szüleink, tanítóink
társaságában kirándultunk ide, késöbb barátainkkal, családunkkal. Megismertük,
megszerettük árnyas ösvényeit, vadvirágos rétjeit, üdítő forrásait, az
erdőben sokszor láttunk őzeket, mókusokat vagy hallgattuk a madarak
csicsergését. Nem számított a nyári meleg, az eső, a hó, a fagy, minden
évszaknak megkaptuk a maga szépségét. Életünk része lett a Bükk. Közben repültek az évek, sok minden
megváltozott, a völgyek beépültek, sok helyről kiszorított a terjeszkedő város
és a közeli falvak magánterületei. A gyalogos-hátizsákos kirándulás már sem
annyira kedvelt időtöltés mint valamikor régen volt. Vagy mégse? Még vannak
akik szeretik és járják az
erdőt?
Az EKE-Kolozsvár 1891 turista
egyesület tagjai, nem ijedtek meg a új évi fagyos, téli időtől. Most is mint
minden évben, január 2-án megtartottuk
a hagyományos évnyító, úgynevezett “józanító” túránkat a Rejtett
forrás tisztásán, a Monostor negyedi végállomásról indultunk 46-an Bagaméri
Tibor vezetésével.
Január 3-án az újév első szombatján az Árpád csúcsra két kirándulás is indult,
ez egy jó bemelegítő túra a 2015-ös évre. Az egyik Kiss János hagyományos újévi
túrája, a Monostor negyed végéről indult a Dumbrava gerinc, az Árpad csúcs és a
Hajnal negyed felé, 12-en vettek részt, az útvonal hossza kb. 22 km. Egy másik csopor is
indult, 10-en gyültünk össze a 40-es autóbusz megállójában, a tervezett útvonal a Sáros-bükk, Árpád csúcs, Monostor
negyed (kb.18 km). Figyelembe kell vegyük, hogy tél van, a hőmérséklet jóval 0
fok alatt, 10 – 30 cm
között van a hóréteg vastagsága és 17 órakor már besötétedik, egyik út sem
nevezhető könnyű sétának.
A Bükki telep végállomására 9.20-ra értünk az
autóbusszal, gyalog indultunk a telep házai között a Sáros-bükk felé, az idő
borús, ködös, zord január. Elhagytuk a telep házait, a fenyves következett, a
piros és kék sávval jelzett ösvényen haladtunk. A két jelzés a Mikesi házak
alatt elválik egymástól. A piros vonal a Jókai teljesítménytúra útvonala a
Tordai hasadék és Torockó felé, a kék a Bükk erdő legrégebbi turista ösvénye. Dr.
Tulogdy János az ERDÉLY folyóirat
1935/4-5. számában így ír erről a túristaútról: “Turista kultusza
messze évtizedekre nyúlik vissza. A legrégibb adat, amit sikerült felkutatnom,
az, hogy idősebb Hirschfeld Sándor, az E. K. E. szénior turistája, aki ma is,
több mint 70 évvel vállain, fiatalosan járja a Bükk-erdőt, már 1876-ban járt a
Majláth–Bilascu-, akkor Pintye-kútnál s azt Tauffer Ákossal először ők fedezték
fel.
Egyesületünk 1891-ben történt megalakulása
után felismerte e gyönyörű erdőt – melynek legszebb részeit mostanában
erdőirtással tönkretették – turista szempontból való nagy jelentőségét. Az első
hivatalos egyesületi túrát az Árpád-csúcs 833 m. magas tetejére 1894 szeptember 30-án
vezette. Br. Mannsberg Sándor által készített első útjelzés akkor már teljesen
készen volt.”
Az utobbi években megjelentek a biciklisklub narancssárga jelzései is.
A Sáros-bükkön
felfelé letört ágak hevertek a földön, kidölt fákat is láttunk. December elején
a jeges eső és a szél fákat
tört össze és komoly károkat okozott a Feleki gerincen. Eljutottunk a Rajka (vagy
Helena) a forrásig, itt hatalmas kidölt fatörzs zárta el az ösvényt. Nem
lehetett sem alatta sem felette átjutni. Valószínüleg a forrás környéki
nedvesebb talajból könnyen kifordította a szél az óriási fát. Nem volt más
megoldás, felkapaszkodtunk a meredek oldalon párhuzamosan a kidölt fával és
megkerültük a hatalmas gyökeret, majd visszaereszkedtünk az ösvényre, az út
közepén álló, hatalmas gömb alakú homokkő közelében. Folytattuk utunkat a Mikesi
házak felé, itt már ritkult a köd és a nap is megcsillant az erdő fái között a
fehér havon.
Az Erdőfelekről jövő úton haladtunk tovább, az elágazásnál jobbra tértünk a
rádiósház felé. A házak körül, végig az erdő szélén és a legelőn levő magányos
fák ágai össze-vissza voltak törve, szinte kivétel nélkül. Nem láttunk egy ép
koronájú fát. Erős szél söpörhetett itt végig, hogy így megtépázott mindent.
Volt ahol az útat is befedték a letört galyak. A nap elbújt a sötét felhők
mögé, minden szürke, fehér vagy fekete. Sok helyen a levegőben lógtak a letört darabok
a fák koronái között és meredeztek az égnek a lehasadt ágak hegyes csonkjai. A
látvány hátborzongató – hasonlított a fantasztikus filmek apokaliptikus
képeihez. A kis vadalmafa, melynek lombja alatt asztal és pad volt - sokszor
megálltunk ott - most teljesen összetörve, darabokban hevert a földön. Tovább
mentünk az Árpád csúcsig a drotkerírés mellett, amely a juhok esztenáját keríti
körbe. A csúcsot jelző tábla oszlopa már jó ideje kitört, most is egy fának
támasztva találtuk. Körbenéztünk a jól ismert tájon. Az idő zord volt, az ég
borús, de déli irányban kivehető volt a Székelykő jól ismert alakja. Nyugat
felé a hegyeket felhők takarták, csak itt-ott bukkant elő egy-egy havas tető, a
Kismagura oldalában sízőket láttunk. Az Árpad csúcs (vf. Peana) a Feleki gerinc
legmagasabb pontja 833 m,
tiszta időben a Fogarasi havasokig is elláthatunk. 1905 május 21-én készült
el a 15 m.
magas messzelátó torony, amely az 1970-es évek végéig állt. A csúcs és környéke sajnos nincs nyilván
tartva, mint turisztikai látványosság, legelőnek lett kiadva olyan embereknek,
akik juhokat neveltek. 2009 februárjában az EKE
spontán tüntetésével és néhány újságíró segítségével elértük, hogy a kerítést
az erdő felé lebontották és a magassági pont szabadon maradt.
Rövid uzsonna-szünetet tartottunk a csúcson és tanakodtunk, merre induljunk
hazafelé. Legtöbbször innen a Bivalyos rét és a Dumbrava gerinc felé megyünk
a kék kereszttel jelzett úton (kb. 3 óra), de a kivágott hatalmas erdőrész ezen
az útvonalon nem valami szívderítő látvány, a piros háromszög mentén a
Slamovics házhoz és a Brüll kilátóhoz juthatnánk, régi, kedves kiránduló helyek
télen-nyáron. De innen merre tovább? A piros háromszög jelzés tovább a Papok
rétjére vezetne, onnan a Gorgó völgy elejére. De a jelzés és az ösvény már nem
létezik, eltünt a kivágott erdőrészt össze-vissza szabdaló traktornyomok
labirintusában, ha a Binder forrás felé indulnánk, egy magánterületre jutunk,
melynek kijáratát kerítés és vaskapú zárja el a Gorbó völgyi úttól. Az egyedüli,
egyelőre még járható út, a Brüll kilátóról a Gorbó völgyébe vezető ösvény, de
ennek felső része elég meredek. A Gorbó völgyben, lépten-nyomon táblák
figyelmeztetnek, hogy ez magánterület, a kirándulóknak, semmi keresnivalójuk
itt.
Végül megszületett a döntés, a
Majláth kút felé megyünk haza. Leereszkedtünk a csúcsról az északi oldalon, itt
nagyobb a hó, de ez könnyebbé tette a lejutást a lejtőn. Ezt az erdőrészt, úgy
látszik elkerülte a szélvihar, itt nem voltak összetört fák, Elhagytuk a Majláth
kútat és a fehér békával jelzett ösvényen leereszkedtünk a Szelicsei útra, a tanösvény
kezdőpontjához. Itt egy ismertető tábla van és a tanösvény térképe. A végpont (az
ellenkező irányban) a Felekhez tartozó Mikes házak (Casele Miceşti) felé vezető úton
található, néhány méterre a csillagászati megfigyelőállomástól. A tanösvény
bejárása mintegy 3 órás sétát vesz igénybe, hat darab ismeretterjesztő tábla
mutatja be képekkel és magyarázattal az erdő növény és élővilágát,
gombafajtákat és a hely egyik különlegességét, a feleki gömbköveket. Sajnos a
gömbkövek száma évről-évre csökken, sokat elhordanak, felhasználnak a házak,
kertek díszitésére.
Vajon mi
lesz a sorsa ennek a vihar tépte, emberi kéz pusztította erdőnek. Bekebelezi a
város, kivágják fáit és helyükbe áthatolhatatlan bozót nő, mint már több
irtásos részen, vagy megmarad mint egy hatalmas, természetes park a város
szomszédságában, tanösvényekkel, táblákkal, pihenőhelyekkel, jelzett gyalogos
és kerékpáros túraösvényekkel, kilátokkal, mint a művelt Európa más országaiban?
De nem tudhatjuk, mit hoz a jövő ...
A Szelicsei úton az egykori bükki
menedékház felé folytattuk útunkat, majd a Dióson keresztül megérkeztünk délután
16,30 órakor a Monostor negyedi végállomásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése