2015.11.15-Búcsú az ősztől – a Sebes-Körös szurdokvölgye, sziklatornyokkal, szivárvánnyal és lengőhidakkal

            Az idei ősz szép hosszú volt,  több kiránduláson is megcsodálhattuk az erdők őszi színpompáját, még november közepén is meleg, enyhe volt az idő. Ki akartuk használni minden percet, hiszen bármelyik nap beköszönthet a zord, hideg tél. A Vársonkolyosi szoros egyik  kedvelt kirándulóhelyünk, ide szerveztünk vonatos kirándulást november 15-én. A Sebes-Körös szurdokvölgye Sebesvár és Rév helységek között húzódik, de természetvédelmi területnek csak egy 3 km-nyi részt nyilvánították 1955-től. A rezervátum leglátványosabb természeti értékei: a helyenként vadvízként hömpölygő Körös, a magas, hófehér mészkőfalak, és a lépten-nyomon előbukkanó barlangok, a területen közel 70 barlang található.

A tervezett útvonal  nem volt hosszú, 10 km, de látványos és kényelmesen bejárható a vonat érkezése és indulása közötti idő alatt. Hosszabbra nem is tervezhettük, mert délután 5 óra után már novemberben sötét van. Szombat reggel 7.45 órakor indultunk a kolozsvári vonatállomásról, huszonhaton gyűltünk össze erre a kirándulásra. Az előrejelzések szerint felhős időre számíthatunk, enyhe esővel délutánra. Egyelőre a vonat ablakából csodáltuk a kék eget és a reggeli napsütést, nagyon bizakodtunk hogy így marad egész nap, de nem egészen így történt. Bánffyhunyad körül felhők gyűltek össze, Csucsán már egész jól esett az eső. Közben közeledtünk utunk céljához és 10.18-kor megérkeztünk a körösbánlakai (Bălnaca) megállóba. 

             Szemerkélő esőben szálltunk  le a vonatról. Előszedtük az esőköpenyeket és elindultunk, a falu házai közt a Mezőtelegd felé vezető úton, nemsokára balra letértünk egy útra, majd jobbra felkapaszkodtunk egy ösvényen a dombtetőn levő fenyők irányába. Mögöttünk a Sebes-Körös völgye és a falu szétszórt házai. Füves emelkedőn haladtunk tovább, balfelől a fenyves, jobbra a házak és a templomtorony látszottak, mikor elértük a dombtetőt, egy bozótos következett, ahol fenyők, fehér törzsű fiatal nyírfák, szúrós vadrózsa ágak és szeder indák fonódtak egymásba, meg-megakadtunk a tüskés ágakban, elhaladtunk egy kis tó mellett és egy járhatóbb ösvényt követve kijutottunk egy füves domboldalra. November közepe volt, de a nyírfák élénksárga és barnás színben játszó leveleit még nem hullottak le, kivirítottak a fenyők örökzöld tűlevelei között. A Simon dombon (465 m) voltunk, amelyet a Körösbánlakát Vársonkolyossal összekötő vasútvonal alagútja vág át, a Sebes-Körös pedig egy hatalmas kanyart leírva megkerül, miközben egy sziklákkal szegélyezett szoroson vágja át magát, ez a Vársonkolyosi szoros. Pár percre megálltunk megcsodálni a tájat. Az eső közben elállt, a szürke felhők mögött kivehető volt halványan a nap kerek korongja. Nyugatra tőlünk Vársonkolyos látszott lent a völgyben, mögötte távolabb a Révi-szoros. Szemben velünk egy hegygerinc, melyet erdő szegélyez, fokozatosan lejt a folyókanyar görbülete felé, ezen a gerincen folytatjuk utunkat,  a Körösön túl Királyerdő hegység erdővel borított hegyoldalai, keletre tőlünk a Csucsa, Körösfeketetó és Barátka.     

            Elindultunk lefelé, követve a gerinc vonalát,  átmentünk a Bánlakáról jövő szekéruton, egy fűvel benőtt ösvényen haladtunk tovább, míg elértünk egy kilátó pontig. Itt épp az alagút feletti sziklákon  voltunk, alattunk Vársonkolyost látjuk. Tovább mentünk a gerincen, a következő kilátóig. A fenyőerdő szélén, egy sziklafal tetejéről csodálatos kilátás nyílt a Sebes-Körös völgyére, a lengőhidakra, a szoros sziklafalaira, a Méhsed (Mişid) völgyére. Ez a hely, a meredeken kiálló, magányos sziklaszirt kiváló kilátóhelyként szolgál, ha a szorost a hegygerincen haladó úton járjuk be. Innen az egész szurdok jól belátható.

            A nap is előbújt a felhők közül és a visszatükröződő fénysugarakból csodálatos szivárvánnyal koszorúzta meg az égboltot. Arany János gyönyörű leírása illik e jelenségre - “Egy sugár a nap szeméből/ Büszke diadal mosoly,/ Mely a sírva futó felhőn megtörik, de nincs sehol.” A festőien szép táj és a különleges jelenség felejthetetlen élmény volt mindenkinek, megpróbáltuk lencsevégre kapni ezt a nem mindennapi képet. Miután kibámészkodtuk magunkat, tovább indultunk, az ösvény most már meredekebben ereszkedett lefelé, figyelmesen léptünk, nehogy elcsússzunk a köveken, elhaladtunk egy víznyelő mellett, majd jobbra még egy meredekebb ereszkedő következett és a Körös partjára érünk, szemben a Nagy Magyar-barlanggal (Peştera Unguru Mare). A parton kis faházikok, kempingező hely, asztalok, padok, a Zenobia menedékház, ahonnan lengőhidon lehet a barlangba jutni. A barlang előzetes bejelentkezés nélkül is bármikor megtekinthető, látogatása viszont csak a barlanggal szemközti házikokban megtalálható vezetővel lehetséges. Körbejárása fél órát vesz igénybe. Nagyobb csoport összegyűlését nem kell megvárni, már néhány fős társaságot is szívesen körbevezetnek.

            Ebédszünetet tartunk, mert már déli egy óra volt, majd a barlangot szerettük volna tekinteni. Nem találjuk a vezetőt, de nemsokára előkerült, a csoport egy része el is indultunk vele megnézni a barlangot. Kísérőnk, egy kedves fiatal hölgy, végigvezetett a barlangon és türelmesen magyarázott. Megtudtuk, hogy a Nagy Magyar-barlang a bihari karsztvidék egyik legnagyobb bejárati nyílással rendelkező barlangja (magassága 27, szélessége 42 méter), hossza 250 méter, falait fehér mészkő alkotja. A hely már az őskorban is lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált kőedények, szerszámok, varrótűk és az egykori tűzrakások maradványai, a hamu 15 cm vastag és legalább 2000 éves. A barlangban  barlangi medve, róka, farkas, denevér csontokat is találtak. A denevérek különösen hasznos állatok, mert sötétedéskor és éjszaka vadásznak. Így olyan rovarokat  falnak fel, amelyeket más rovarevők nem képesek elcsípni. A barlangban denevékolónia található, ebben az időszakban fejjel lefelé csüngve már téli álmukat alusszák, a benti hőmérséklet 8 C fok télen is. A denevérek a téli, táplálékszegény időszakot úgy vészelik át, hogy a kedvezőtlen időszakra hibernálják magukat, védett helyre húzódnak, ahol anyagcseréjük jelentős mértékű csökkentésével téli álmot alszanak, amely a tél folyamán többször is megszakadhat, ilyenkor helyváltoztatás is történhet, a téli álom időszaka a legtöbb faj esetében októbertől áprilisig tart.  A villanyvilágítás halvány, jól fogott a néhány elemlámpa, amit magunkkal hoztunk. Kifelé jövet kísérőnk egy tiszta, iható vizű forrást mutatott, melynek vize vörösre színeződik az alján levő homoktól, ha felzavarják.

A többiek a Méhsed (Mişid) völgy elejét tekintették meg, az egykori kisvasút felszámolása után a völgy visszakapta vadságát és régi varázsát. A Körös partján az úton haladunk tovább  Vársonkolyosra, menet közben még megtekintettük a Szelek barlangjának (Peştera Vîntului) lezárt bejáratát. Vársonkolyos környékén található nagyszámú barlang közül a legismertebb a Szelek-barlangja. Járatainak hossza eléri az 50 kilométert, ezzel Közép-Európa egyik leghosszabb barlangja. 1957-ben a kolozsvári barlangász, Bagaméri Béla fedezte fel, a vidék a természetjárók mellett a barlangászok egyik fő célpontja lett. A Körös-szoros feletti sziklán ifj. Zichy Ödön építtette azt a vadászkastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis faházakkal (Castelul Şuncuiuş).

            Innen már a falu házai közt vezet az út Vársonkolyos központjába, közben számtalan elhagyott, romos emlékét láthatjuk az egykor szebb napokat látott iparnak. Az állomásra érünk, nemsokára jött a vonatunk és indultunk haza Kolozsvárra. Reméljük ez a kirándulás kellemes befejezése az idei szép ősznek és sokszor visszatérünk még ezekre a csodálatos helyekre.

2015.09.26-Ady Endre emléktúra Csucsán

Csucsa és környéke kevésbé ismert a természetjárok számára. A vidék nagyon szép, de jelzett túraútak nincsenek. A Sebes-Körös jobb oldalán a Meszes és  a Rézhegység, a másik oldalon a Vlegyásza előhegyei határolják. Az előbbiek nem haladják meg az 1000 m magasságot, a Poicu patak völgye választja el a két hegyvonulatot egymástól. A Sebes-Körös bal oldalán a Nagy-hegy (Dealul Mare)  1076 m. Erdő borította oldalak, füves legelők, mély patakvölgyek jellemzik ezt a vidéket.

Szeptember utolsó szombatján  Csucsára utaztunk. Reggel 7.15 órakor találkoztunk a vonatállomás várótermében. Az EKE-programban meghirdetett  Ady Endre emléktúrákon a következő útvonalakból lehetett választani, szombaton a Réz-hegységben egy 12 km-es túra, vezető Tatár Ferenc,  két hosszabb és nehezebb túra, vezető  Kiss János, szombaton  a Vigyázó-hegységben (25 km és 1000 m szintkülönbség) , vasárnap a Réz-hegységben, a Fekete Ponor-tető három vizkeletéhez ( 25 km, 900 m szintkülönbség). Az emléktúra és a jövőben egy lehetséges teljesítménytúra gondolata Kiss Jánostól származik, aki alaposan bejárta és feltérképezte a környéket. 

 

Miért Ady Endre emléktúra? Csucsán, félúton Kolozsvár és Nagyvárad között, az országút jobboldalán egy kastély látható a falu fölé emelkedő domboldalon. Alatta, az út másik oldalán a Sebes-Körös kanyarog. Itt egykor Ady Endre léptei koptatták a vasútállomás peronját, az utcák köveit és a kastélyhoz felvezető lépcsőket. Ady Endre és felesége, Boncza Berta, kit verseiben Csinszkának nevezett az egykori Boncza-kastély udvarán álló „fehér házban” vészelte át az első világháborút.A Boncza-kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, Török Bertának, aki kilenc nappal gyermeke, Boncza Berta születése után, meghalt. Felesége halálát követően Boncza Miklós visszaköltözött Budapestre és bezárta a kastélyt, 1914-ben, amikor Ady feleségül vette Csinszkát, a csucsai kastélyban éltek, az emlékkiállítás helyszínéül szolgáló fehér házban, amely 1968 óta Ady emlékház. A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot az első világháború után Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi miniszterelnök vásárolta meg, ma Goga-múzeum működik itt. Az Ady kiállítást két szobában rendezték be. A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatóak, amelyeket Ady Csucsán írt. Az emléktúrára kitűző is készült Ady arcképével.

            Sajnos az időjárás egyáltalán nem kedvezett, egész éjjel ömlött az eső, egy kellemes, szép, szeptember végi nap helyett, zord, esős, hideg idő fogadott, komor, fekete felhők tornyosodtak az égen. Még a vonat ablakát is verte az eső. Csucsára érve az eső elállt, de köd  ereszkedett a tájra, eltakarva mindent, hegyeket, házakat, embereket, minden eltűnt a fehér semmiben, mintha a föld nyelte volna el.

Megérkeztünk az EKE-házhoz, ahol Tatár Feri elszavalta Ady Endre “Szeretném, ha szeretnének ...” című versét. Dacolva az időjárás szeszélyeivel, hárman indultak a 25 km-es túrára,  Kiss János, Tréger Éva és Szőllősi Jenő. A többiek, az idősebbek Tatár Feri rövidebb túrájára készülődtünk, bevártunk még három túratársat, kik a következő vonattal jöttek, de útközben a mozdonyuk meghibásodott, így több mint egy órát késtek. Végre elindulhattunk, közben felszállt a köd és a nap is kisütött, szinte hihetetlen volt ez a nem remélt változás. Elcsomagoltuk az esőköpenyeket és elindultunk felfelé a ház előtt haladó úton, melyet az elmúlt évben a temető bejáratáig leaszfaltoztak, tovább egy kanyargós szekérúton kapaszkodtunk felfelé. Egész a tetőig elszórt házak, gyümölcsös kertek, gazdaságok. Minél feljebb jutottunk, annál jobban belátszott a Sebes-Körös völgye, a település házai és a környező hegyek, melyekből a kiadós eső után fehér pára szállt az ég felé, különös varázst kölcsönözve a tájnak. Házak, kaszálók mellett haladtunk el, egy erdős részen keresztül eljutottunk a romos házhoz, innen már pár perc volt a Hârşu tető (684 m). Itt csúcsfotót készítettünk, majd megcsodáltuk a körpanorámát – keletre tőlünk a Meszes hegység, a Greben tető (970 m), Dosul Fildului csúcs (965 m), kicsit távolabb a piramis alakú Perjei Magura csúcs (vf.Magura Prie) 996 m, észak felé a Calea Lată település házai, azon túl szilágysági dombvidék. Északnyugat irányban a Rézhegység alacsonyabb hegyhátai, a Ponor hegy (Dealu Ponor) 801 m, a Cornu csúcs (vf.Cornului) 901 m, az Almácska tető (vf.Merişorului) 882 m, tőlük nyugatra az Erdős-tető (vf.Măgura Mare) 918 m, a másik oldalon a Királyerdő hegység, délnyugat irányba a Vlegyásza lett volna látható, de sötét felhők takarták. Ismét felhők verődtek össze, borúsabb lett az ég, de eső több nem esett a nap folyamán. Alattunk körben erdő borítja hegyoldalak, az egyenes tetőn füves kaszáló, itt-ott lovak legeltek. A fű között szegfűgombát, az erdő szélen őzláb gombát találtunk.  Egy bokor alatt, egy különleges, ritka gombára bukkantunk, egy tintahal gombára. Ez egy bizarr formájú, nem hagyományos megjelenésű gomba, kifejlett állapotban vöröskarú tengeri polipra emlékeztet, a szömörcsögfélék családjába tartozik. Nyugat felé haladtunk egy enyhén lejtő szekérúton, elértük az erdő szélét, itt már egy alig követhető keskeny ösvény vezetett egy gerincen és egyre meredekebben ereszkedett a fák között, a Sebes-Körös  és a Ghermin völgy találkozásához. A vásárairól híres Körösfeketó (Negreni) első házaihoz értünk. 

Átmentünk a váradi országúton, majd egy vasúti átjárón. Nemsokára egy híd következett, a Sebes-Körös másik oldalára jutottunk. Az itt haladó szekérút füves rétek között egyenesen Csucsára vezetett, bezárva így körtúránkat a csucsai EKE-háznál. Itt elfogyasztottuk  ebédünket. Nemsokára megérkezett a csapat a hosszú túráról is. Elmeséltük egymásnak élményeinket, majd az állomásra indultunk a délutáni vonathoz.