2016.03.20 - Vad völgyek, barlangok, hóvirág és tőzike rétek - a Misid völgye és az Erdődámos-Ponoraș karsztfennsík

Március 20-án, a tavasz és tél határát jelző napon a Királyerdő hegység északi részén, a Vársonkolyos közelében levő Misid-völgybe kirándultunk, a túrát Vlád Pál szervezte. Ez az időszak, a csillagászati tavasz és a tavaszi napéjegyenlőség ideje, ilyenkor emelkedik az átlaghőmérséklet, hosszabbodni kezdenek a nappalok, felélénkül az élet, virágba borulnak a növények, kizöldellnek az erdők és a mezők.

A Misid-völgy egy vadregényes szoros, és a benne folyó patak, a Kisbarátka (Bratcuţa) és a Jád-patakoz hasonlóan a Sebes-Körös mellékvize. A Nagy Magyar-barlang mellől indultunk és egy függőhídon átkeltünk a Sebes-Körösön. A Misid-völgy igazi turisztikai élményt jelent a természet szerelmeseinek. Az egykori erdőkitermelő kisvasút felszámolása után, a völgy visszanyerte eredeti szépségét, megőrizte vadregényességét. A Misid-patak beömlése a 465 m magas Simon-dombot félkörben megkerülő Sebes-Körös és az alatta átszelt vasúti alagútnál, a híres Szelek-barlangjánál (P.Vantului) és a Nagy Magyar-barlang (P.Ungurului) közelében van. A sodronykötélből készült lengőhídon való átkelés máris próbára tette a túrázók bátorságát. De az igazi kaland csak ezután kezdődött, következtek a gyalogos patakátkelések. Erre gumicsizmákkal készültünk fel, de a sebes sodrású vízen még így sem volt könnyű az átkelés. Lépkedtünk is nagy óvatosan, hogy elkerüljünk egy kellemetlen hideg fürdőt a patakban, de végül megúsztuk szárazon az átkeléseket. A völgy maga csodálatosan szép, kár hogy a szoros vége felé egy lecsupaszított hegyoldal bontotta meg a völgy öszhangját, ott kivágták a fákat, pár évvel ezelőtt még erdő borította azt a részt is.

A patak baloldali mellékágának, a Bükkös (Făgeţel) beömlésénél befejeződik a tulajdonképpeni szoros. Az időjárás kedvező, szép tavaszias volt ezen a napon. Talán a természet is bizonyítani akarta, hogy kilépett a télből, és tavaszi virágokkal díszítette a völgyet. Hóvirágok, primulák, kék jácintok, erdei sáfrány virítottak lépten-nyomon, nem győztük csodálni és fényképezni őket, meg a tiszta, kék eget és a csobogó patakot, amely kis zuhatagokat képezve igyekezett lefelé a völgyön.

Elértünk egy sziklaképződmény tövébe, ahol mohás kövek közt több ágra szakadt patakocska csordogált. Köves ösvényen kapaszkodtunk tovább, és hamarosan feljutottunk a Bíró Lajos-barlang (Peştera Moanei) kettős kapujához, 500 m t.sz.f. magasságban, amelynek vízfolyásos járatában az első 100 m különösebb felszerelés nélkül, gumicsizmával is járható. A barlangban denevéreket láttunk, ilyenkor még hibernálnak. A barlang felett 30 m-rel, ennek a felső, száraz járata található, melyhez egy meredek erdei kaptatón jutottunk fel, az ágakba, gyökerekbe kapaszkodva a csúszós oldalon. A szűk barlangszájat széles járat követi, itt sokkal szebb cseppkő képződményeket láthattunk, mint az alsóban. A felső barlang (Peştera Lesiana) 128 m hosszú. A barlangok megtekintése után felkapaszkodtunk a felette levő platóra, a 729 m-es Hapatag hegy oldalában.

A tetőn, a kellemes napsütésben ebédszünetet tartottunk, kicsit megpihentünk, lecseréltük bakancsra a gumicsizmákat, majd folytattuk utunkat. Elhaladtunk egy gazdaság mellett, ahol teheneket neveltek. Füves réteken, és nyírfa erdőkön haladtunk tovább a fennsíkon. Egy mélyedésben (dolina) a nedvesebb talajon tőzikékre bukkantunk, egy kicsit távolabb egy egész hóvirágszőnyegben gyönyörködhettünk. Nemsokára, úgy ¾ óra járásnyira a Ponoraş-barlanghoz jutottunk. Eleinte csak egy völgyet láttunk, mely keresztezte utunkat, az oldalban sűrű bozót, melyen nehéz lett volna keresztül jutni, ezért megpróbáltuk balról megkerülni. Nem is völgy, volt, hanem egy víznyelő, melynek egyik oldala meredek sziklafal, ennek aljában levő szűk nyíláson tűnik el az itt összegyűlő víz. A térkép szerint a Ponoraş nyelőnél voltunk, amely egy hatalmas barlangot rejt maga alatt, a Ponoraş barlangot, amely egyike a legszebb cseppkőbarlangoknak. A barlang védett, nem látogatható. A Királyerdő-hegység északi részén, keletről a Barátka, nyugatról a Misid-völgye által határolt karsztkomplexum a Ponoraş-Damiş plató. E karsztfennsík két egymástól jól elhatárolt részre osztható, melyek sajátos vízhálózattal rendelkeznek. Első, aToaia-barlang-Dămişenilor karsztforrás, második a Ponoraş barlang-Brătcanilor forrás. Egy, öt nyelőből álló nyelőrendszer alakult ki, melyből kettő állandó és három időszakos jellegű. Ezekben tűnt ,és tűnik el a medence vízállománya, amely kialakította a Ponoraş barlangot. A barlang bejáratát, a nyelő tövében, Csoltkó Lajos által vezetett több bontó túra alkalmával, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub fedezte fel 1978-ban. A barlang neve a „ponor” délszláv eredetű szóból származik, ami nyelőt jelent, és a hozzá csatlakoztatott „-ás” kicsinyítő képzővel, nyelőkét, kicsi nyelőt jelent. A ponorási karsztfennsíkon bontással bejutottak a 3851 m hosszú Ponorás (Ponoraş) barlangba, amely hazánk egyik legszebb barlangja. Képződményeinek szépsége és formai gazdagsága a Vârfuraş-barlanghoz hasonló. A kutatások nem álltak meg itt, tovább folytak éveken keresztül, addig ismeretlen járatokat fedeztek fel, összhosszra 6 km körül van. Sikerült elérni, hogy védett barlanggá nyilvánítsák. A balang védelme céljából a K.A.B.K. két vaskaput helyezett el. A Ponoraş nyelőbarlang a felszíni vizeket gyűjti össze, hidrológiai jelentősége nagy, vizét szivattyúházakba gyűjtik, majd a Barátka község vízellátására használják. 

Megkerültük a hatalmas víznyelőt, és Erdődámos felé folytattuk utunkat, erdőkben, erdő széleken és réteken keresztül, hosszú kilométereken át, míg elértük Erdődámos elszórt házait és megpillantottuk a völgyben a Barátkát Belényessel (Beiuş) összekötő aszfaltos utat, 20 km-t tettünk meg 600 m szintkülönbséggel. Szép túra volt.

 A Királyerdő hegységben nagyszámban találhatók karsztképződmények. A létrejött felszíni és mélységi karsztos formák (karrmezők, víznyelők, dolinák, uvalák, vakvölgyek, szárazvölgyek, szurdokok, szorosok, szétágazó, többszintes barlangrendszerek) a hegység fő értékei és kiemelik ezt a hegységet Erdély hegyei közül. Megismeréséhez az erdélyi barlangászat és turizmus olyan úttörői járultak hozzá mint Emil Racoviță, Bagaméri Béla, Czárán Gyula, Handl Károly és Xantusz János.

2016.02.28 - A tavasz hírnökei

             A rövid januári tél után, februárban szokatlanul enyhe volt az időjárás, a hó csak a hegyekben maradt meg, 6-án az 1000 méteren levő Havasrekettyei vízesésnél téli táj fogadott, havas, csúszos  útak, hóval borított fehér fák juttatták eszünkbe, hogy februárban vagyunk, a Stanciu völgy szikláin jégcsapok csillogtak és megbámulhattuk a bejegesedett sziklafalon az extrém sportok kedvelőinek, a jégmászoknak a mutatványait. De a hegyek lábánál nyoma sem volt a télnek, bár kevés napsütést láttunk februárban, gyakori volt az esős, borús idő, de a hőmérséklet jóval ennek az időszaknak az átlaga felett alakult.  

            Február 28-án Kajántó környékén kirándultuk. Ez egy hagyományos téli túra, melyet Vlád Pali túratársunk szervez minden évben, többször mentünk csikorgó hidegben, havat taposva a Kajántói fenyvesbe. Most hó nem volt, csak a Vlegyásza teteje fehérlett messze a távolban. Az erre járó kiránduló felfedezhette az évszakok változásaival elénk táruló, egyedi, semmihez sem hasonlító kolozsvárkörnyéki tájat. A tavasz itt van, a növények megérzik ezt. A fűzfélék bolyhos, gömbölyded füzérvirágzata, amiket barkaként ismerünk már "megpattant", azaz a rügypikkely már lehullott róla, az erdőkbe előbújtak az első tavaszi virágok.

            Kajántó Kalotaszeg peremén, Kolozsvártól 13 kilométernyire északra, a kajántói tóból eredő Kajántópataka völgyében terül el. A falu végén levő tótól kezdtük gyalogtúránkat, az M39-es autóbusz végállomásától. Elindultunk a tetőn levő mobiltelefon-erősítőtornyok irányába, majd  Kajántó és Nádaskóród közötti, erdő borítota gerincen haladtunk déli irányba, vagyis vissza Kolozsvár felé. Ez a Lőrinc tető (669 m), lombhullató erdők borítják, de van egy fenyves erdőrész is, ez a Kajántói fenyves. A gerincről eleinte Kajántót láttuk lent a völgyben,  központjában a négy templomtoronnyal, majd Nádaskóród falút, tőle nyugatra a Bácsi erdőt.

 Az erdő nyugati szélén haladtunk, a még száraz fű  között tavaszi hérics bontogatta szirmait.Vaskos szárát levelek borítják. Virágai magányosan nyílnak a szár végén. Nagy számú, fénylő, sárga sziromból áll, amelyek a virágzás előrehaladtával megfakulnak, elvesztik fényüket. Tavasszal, ahol nagy tömegben virágzik, aranylóvá varázsolja a lejtőket. Tavaszi hérics latin neve Adonis vernalis, a görög mitológia legszebb férfiát idézi, aki tavasszal visszatér az alvilágból szerelmeséhez, Aphroditéhez . Teáját „vízkórság” ellen fogyasztották, de erősen mérgező hatása miatt ma már kizárólag a gyógyszeripar dolgozza fel.

            Átvágtunk az erdőn a másik oldalra, ismét a Kajántó patak völgyét láttuk a keleti  oldalon és a Tekintőt. Újabb virágokra bukkantunk, a vörös hunyor nemzetség tagjaira. Virágzáskor csak vaskos, hengeres, húsos szára látható. Csúcsán egy vagy két virág fejlődik. A csészelevelek zöldes-piros színűek, számuk öt. A virág felett néhány lándzsás levélkére osztott gallérlevél ül. Márciusban kezd virágozni, ekkor még elég napfény jut a talajra, de úgy látszik az időjárás kedvezett most februárban is.

            Egy újabb szín a fakó, száraz levelek között egy lilás színű kis virág, ez a kakasmandikó. Népies nevén tavaszi ciklámennek is hívják, mert liláspiros lepellevelei és márványozott, foltos tőlevelei az erdei ciklámenre emlékeztetnek, de azzal semmilyen rokonságban nem áll. Az élénkzöld vagy hamvas szürke leveleket szabálytalan alakú barna foltok tarkítják; virágzás idején a foltok fokozatosan kifakulnak. Virága harang alakúak. A nyílás kezdetén előrenéznek, majd hátrahajlanak, láthatóvá téve a fehér foltos torkot és a virágból kiálló kékes porzókat a bibével. Hívták még Szent György virágának, vagy kutyafoggyökérnek is; ez utóbbiból ered tudományos neve is: dens canis, azaz kutyafog.

            Nemsokára élénkpiros, csészeforma nővényre figyelünk fel. Ez is virág volna, nem virág, hanem piros csészegomba, bár ehető, mégse szedjük, mert ritkasága miatt kíméletre szorul. Fák maradványain, fenyvesben, és akácosban szereti. Álltalában könnyű megtalálni, szép piros, ami jól elüt a környezet színétől, a konyhaművészetben tányérdíszként is használják.

            Ismét a nyugati erdőszélen folytattuk útunkat, nemsokára Nádaspapfalva látszott alattunk a völgyben, balra tértünk egy ösvényen az erdő fái közt, a Lombi tetőre (682 m) értünk, átvágtunk a legelőn  a Lombi-erdő irányában és megpihentünk az Asszú patak völgyében levő erdészház mellett, innen a Kerekdomb negyed felé indultunk haza.

            A februári tavaszt elég zord, borongós márciús követte. Sokan arra vágynak, hogy érezhessék a tavasz fuvallatát, a lenyírt fű és a frissen felásott föld jellegzetes illatát. De ott leselkedik egy ijesztő gondolat: a februári tavasz után vajon jön-e a márciusi tél. De nem jött, bár a meteorologusok még havasesőket jósolnak. Március 12-én Csucsára kirándultunk, Pál István túrájára, reméltük, hogy szép napos időnk lesz, de sajnos reggel esőben indultunk a vonatállomásra, esőben érkeztünk a csucsai EKE-házhoz is. Elindultunk  a Hârşu tetőre (684 m) a Piscoieşti tanya  és a Calea Lată felé vezető úton, az  eső közben elállt, szép kilátásunk volt a Meszes gerincre, a Rézhegységre és a szilágysági dombvidékre. Elszort házak, kaszálók és erdős részek közt jutottunk fel a tetőre. Itt-ott hóvirág, tőzike és sáfrány (crocus) virágzott, kicsit feljebb a tavaszi kankalin (primula veris). Kulcsocska illetve Szent Péter kulcsa néven is ismert virág, utóbbi nevét állítólag arról kapta, hogy a virágok úgy nyílnak, mintha kulcsok lennének egy kulcscsomóban. A tetőről szép a körpanoráma. Alattunk  a Sebes-Körös völgye, Csucsa és Feketetó,  déli irányban a Királyerdő hegység, délkeletre a Vlegyásza, de most felhőbe burkolozott. Lefelé jövet a kivirágzott sombokroktól sárga volt az oldal. A tavasz itt van és mennénk eléje, ahogy Áprily Lajos írta csodálatos  verssoraiban: „Csak arcom érzi még, nem sejti más, / varázs van benne, keltető varázs. / Ahol jársz, néma éberség fogad, / keresed a rügyes sombokrokat, / hogy langyosságoddal rájuk lehelj / s kipattanjon a sárga kis kehely.”

2015.12.13-Decemberi hagyományos évzáró túrák – Mikulással, forralt borral, hegymászásassal és enyedi borkóstolóval

            December a hagyományos évzáró túrák hónapja. Hó nem volt még az idén, az időjárás egész tavaszias, a Mikulás sem ülhetett szánkára, gyalogosan érkezett a Cérna forrás tisztására. A Cérna-forrás a kolozsvári Bükki-erdőben, a Papok-rétje alatt ered a Hideg-patak medrének a közelében. A forrás neve állítólag onnan származik, hogy a vízhozama annyira kicsi, hogy csupán cérnaszálnyi erecske csordogál a forrás csövéből. A réten hó helyett kék májvirágot találtunk a fű között decemberben 5-én.

            Kedves gyermekkori emlékeink közé tartozik a Mikulás nap, amire felnőttként is szívesen gondolunk vissza.  Ilyenkor este, mikor elcsendesedtek az utcák, az ablakba kitettük a tisztára pucolt cipőket, melyek reggelre tele voltak ajándékokkal. Az ekés Mikulás az erdőben osztja szét az ajándékokat, ez úgy történik, hogy minden résztvevő egy kis csomaggal érkezik, amiket a Mikulás, aki most Bagaméri Tibor volt, segédjeivel gondosan összegyűjtött és számot akasztott rájuk, majd minden résztvevőnek kiosztottak egy-egy számot, ugyanannyit ahány csomag volt. Sajnos a cipőink  nagyon sárosak lettek, hiába takarítottuk ki őket gondosan otthon, az utak a tisztásig sárosak, csúszósak voltak Így hát, a Mikulás nem a cipőkbe tette, hanem a kezünkbe adta a csomagot. A kirándulás kellemes hangulatban telt, örvendtünk az ajándéknak és a kellemes napsütésnek. Indulás előtt Tatár Feri humoros kis előadással szórakoztatta a társaságot. A Mikulás-túrán 40-en vettünk részt.

            Egy héttel később, december 12-én került sor a hagyományos borforraló túrára a Bácsi-torok egyik tisztásán. A túrát ebben az  évben Tóth István szervezte, 39-en gyűltünk össze, volt aki a Törökvágás tetejéről jött, keresztül a Hója erdőn, mások a 31-es autóbusz végállomásától, a Bácsi torkon keresztül jutottak el a borforralás tisztására. A rendezvény a megszokott módon zajlott, mindenki hozott forralni való bort, cukrot, fűszereket, a szervező az üstben megforralta a bort. Mikor elkészült szépen, rendben sorba álltunk a poharainkkal, csuprainkkal, kinek mi volt. Közben a parázson nyárson szalonnát pirítottunk. A nap kellemesen telt, a tavaszias, enyhe idő feledtette velünk a sáros utat, amelyen idáig jöttünk. Hazafelé a csoport egy része a Bácsi torkon keresztül a 31-es autóbusz megállójába  indult, a másik része a Szent Pál tetőn keresztül, a Donáth út felé.

            December 13-án, vasárnap a szintén hagyományossá vált nagyenyedi borkostolóra mentünk, szervező Vlád Pál volt, húszan vettünk részt. Persze, a borkostoló csak a túra befejezése, előtte egy szép utat jártunk be. Első megálló Torockó volt, itt a reggeli nap fényében megcsodáltuk a Székelykőt, az Ordaskőt, a falu csorgóját és a hófehér, egyforma házakat. Jól ismert képek, sokszor láttuk, mégis mindig lenyűgöz a látvány. Torockón nem lehet átutazni úgy, hogy meg ne álljunk egy keveset, aki egyszer itt járt, az örökre a szívébe zárja ezt a csodálatos tájat. Fél órát töltöttünk itt, a Gondűzőben elfogyasztottuk a reggeli kávénkat, majd tovább indultunk Torockógyertyánosra (Vălişoara). Az enyedi útról letértünk balkéz felé, egy mellékúton parkoltunk. Innen gyalogosan indulunk az előttünk álló sziklatömb irányában. Ez a Dáta szikla ( 884 m), amely a Székelykő és a Kőközi-szoros közötti magányos sziklatömb. Elindultunk egy ösvényen, amely elég meredeken indult neki a hegynek. A táj itt hasonlít a Székelykő alatt levő füves, teraszos területhez, talán itt is gazdálkodtak valamikor, ezen a sziklás, termőtalajban szegény vidéken. Több kis, mesterséges tavat láttunk, valószínűleg pisztrángot tenyésztenek. Ahogy felfelé haladtunk, mind többet láttunk a tájból, nemsokára elértük a sziklák alját. Innen még meredekebb emelkedő következett, füves, sziklás talaj, jobbra és balra meredek sziklafalak. Balra kanyarodtunk, hogy megkerüljük a nagyobbik sziklatömböt, majd erdős-bokros oldalon haladtunk tovább felfelé.

            Egy megriadt őz menekült előlünk egy bokorból, feljebb pár darab fürj száll fel ijedten, előbukkant egy kutya is, valószinüleg rájuk vadászott, de látva minket odébb állt. Egy tövises vadrózsa bokor ágán egy kis gyík csüngött tövissel  átszúrva. Furcsa, hogyan kerülhetett oda? De erre is megkerült a magyarázat. A nálunk is honos tövisszúró gébics tartalék eledele lehetett, ősszel elvándorolt és ott felejtette. Ez a verébnél kicsivel nagyobb madár, fakó vörhenyesbarna, hasa és oldalai krémszínüek, félhold alakú barnás foltokkal, szívesen ül tüskés bokrok csúcsán, főleg nagyobb rovarokat és apró hüllőket is fog, zsákmánya feleslegét gyakran tövisre tűzi. 

            Kiértünk a fák közül remélve, hogy a tetőn vagyunk, de korai volt az öröm, hátra volt még egy meredek kaptató. Kicsit kifújtuk magunkat, nekivágtunk a még hátralévő emelkedőnek és nemsokára fent voltunk a tetőn, 400 m színtkülönbséget másztunk ki. A csodálatos panoráma kárpótolt a fáradságért. Alattunk Torockógyertyános házai, távolabb, nyugat felé a Bedellő vonulata, tetején hó van, kicsit előbbre jól kivehető a Bután kő kettős csúcsa, délnyugat irányban a piramis alakú Pilis (1250 m) hegyes csúcsa emelkedik ki. Északnyugat felé Bedellő falu (Izvoarele) házai és a Plaiului szoros, látható Torockó- Szentgyörgy és a vár. Torockó felé a kilátást fák takarták el. Dél felé a Kőközi-szorost (Cheile Aiudului) láttuk ködfátyolon keresztül és az Enyed felé vezető utat. Felettünk gyönyörő kék ég és csodálatos napsütés, ritka ilyen szép idő decemberben, melegen sütött a nap. Déli irányba mindent vastag, fehér felhőtakaró borított, csak egy-egy hegyhát emelkedett ki a fehér tengerből. Valahol távol, a látóhatár szélén jól látható volt a Fogarasi havasok hóval borított sziklás gerince. Tiszta az idő és jók a látási viszonyok Sikerült fotókon is megörökíteni ezt a csodálatos látványt. A piros ponttal jelzett turista ösvényen tértünk vissza Gyertyánosra, a Dáta szikla keleti oldalán ereszkedtünk le. Rövid megállót tartottunk még a Kőközi-szorosban, onnan Nagyenyedre mentünk bort vásárolni a közeledő ünnepekre.

            Nemsokára véget ér a 2015-ös esztendő. Köszönjük mindazoknak az eketársaknak az önzetlen munkáját, akik hozzájárultak a kirándulások megszervezéséhez, melyeken sok szép tájat bejártunk és kellemes napokat töltöttünk, teljesítmény túrák voltak szervezve, fotókiállítások, vetítések, kiadványok szerkesztve, a csucsai kulcsosháznál közmunkákon vettek részt, vagy valamilyen formában hozzájárultak az egyesület tevékenységéhez. Nemsokára kezdődik egy új esztendő. Szánjunk szabadidőnkből minél többet a természetjárásra. Turistáskodni annyi, mint járni a szabad természetet, felkeresni, bebarangolni a hegyeket, gyakorlását nem korlátozza az évszakok változása, sem az életkor haladása.  Dr.Zsitvay Tibor szavait idézve: “Tüdőt és lelket tisztít. Visszavezet a Természethez, az örök megújhodás forrásához. Felemel a sár, a por, a gyárak füstje, a hétköznapi gondok fölé. Nagy távolságokon repül végig a turista tekintete és lelke, mint a dalos madár; száll a magasságokba, hódolatra a csodálatosan szép és harmonikus Természet Örök Alkotója elé.”