Mottó:

"A szülőföldet és a hont nem lehet szeretni, ha nem ismerjük azt úgy, amint a különböző
tájak sajátosságában és szépségében szemtől szemben áll velünk. Önmagunkat sem ismerjük
és nem értjük, csak abban az összefüggésben, amelyben élünk."
"Napfényes tetőkre h
ívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorí
és elnyomor
ító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a
saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és sz
ívével."
(Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők)

2015.03.29-Ködben, esőben a Pilis tetőn





Kolozsvárról egynapos autóbuszos vagy kiskocsis túrával könnyen elérhető a Torockótól délre, Remete község közelében található Pilis csúcs (Varful Pleşii), 1250 m-es magasságával és jellegzetes gúla alakjával uralja a Bedellői-havasok panorámáját. Fentről minden irányban csodálatos a kilátás, többek között Torockó is jól kivehető a Székelykővel, Torockó-Szentgyörgy  a várral, odébb a Kőköz látszik, a Bután-kő, ahova az Inzel patak, majd a Drăgoi patak völgyéből juthatunk, délfelé pedig a Remetei-szoros szikláiban gyönyörködhetünk. A Pilis csúcs az enyedi Bethlen Kollégium hajdani diákjainak kedvenc kirándulóhelye volt, Enyedtől a tetőig gyalog tették meg az utat, tanáraik kíséretével.

A csúcs aránylag könnyen megközelíhető Nagyenyedről, az autóút a Szabaderdő menedékházig aszfaltozott, ettől fennebb és a Bedellő karsztfennsíkján kövezett. Turistajelzés ezen az útszakaszon nincs, de a tévétoronytól nyílt terepen a telefonpóznák irányába a Pilis csúcsa minden nehézség nélkül megmászható, 2 km a távolság és 250 m-es a szintkülönbség. Ha a Valea Inzelului falun keresztül, az Inzel pataka mentén megyünk, akkor Nyírmezőtől, 15 km, 600 m szintkülönbséggel, enyhén emelkedő szekérúton.
Március utolsó vasárnapján ide kirándultunk, a túra szervezője Vlád Pál volt. Reggel 7 órakor gyülekeztünk kicsit álmosan, mert ezen a napon tértünk át a nyári időszámításra, így az éjszakánk a szokottnál rövidebb volt. Ködös, esős időben indultunk útnak, reméltük hogy közben kiderül, de hiába. Mikrobuszunk a Flip elől indult Magyarlónán (Luna de Sus), Szentlászlón (Săvădisla) és Járabányán (Iara) keresztül értük el az Aranyos völgyét, majd Borévnél (Buru) átmentünk az Aranyos hídján Torockó (Rimetea) felé. Itt tartottuk az első megállót a falu központjában, a csorgó mellett. Kávét ebben a korai órában nem kaptunk, esett az eső is, így a remélt “kétszer kel fel a nap” is elmaradt, felkelt ugyan, de a sötét felhőktől nem láthattuk. Tovább mentünk Torockószentgyörgyre (Colţeşti), onnan a Kőközi-szorosba (Cheile Vălişoarei). Az eső közben elállt. A Kastély panziótól a piros pontos jelzésen felkapaszkodtunk a Nyirmezőre (Poiana Aiudului) néző kilátópontig. A szél el-el fújta a felhőket, így egész jó rálátásunk volt a szoros sziklafalaira, majd újabb ködfelhőket sodort felénk szél és eltakart mindent, mindha bújocskázott volna velünk. Lefelé jövet három kirándulóval találkoztunk, kiskocsival érkeztek szintén Kolozsvárról – kicsi a világ – ismerősök, köztük EKE-elnökünk, Ambrus Tibi. Visszatértünk a mikrobuszhoz és indultuk tovább úticélunk, a Pilis felé. A Pilis tető az enyediek időjárás-mutatója: ha a csúcs ködben van, elromlik az idő, ez egy nagy igazság, most a saját börünkön tapasztaltuk.
 Elhagytuk a Kőközi-szorost, áthaladtunk Nyirmezőn (Poiana Aiudului), jobbkéz felé, az Inzel patak völgye, itt  többször is jártunk. Az Enyed-patak mentén haladtunk tovább Muzsnaházán (Magina) keresztül Felenyedig, ott jobbra kanyarodtunk és a Szabaderdőn aszfaltúton haladtunk mintegy 12 km-t felfelé a szerpentinen, elhaladtunk az 550 t.sz.f. levő egykori menedékház rozsaszínű épülete mellett, nagyon elhagyatottnak látszott, valószínüleg már nem működik, régen látogatott volt és 14 embert tudott elszállásolni éjszakára és autóbusz járat is volt Nagyenyedről.  Tovább földút következett, nem a legjobb minőségű, de személyautóval vagy mikrobusszal még járható. Az út nagy kanyarokat leírva halad felfelé az erdőben, egyre magasabban vagyunk, 900 m t.sz.f. véget ér az erdő és a Torockói hegyek legszebb gerincútján haladunk tovább, amelyen Remete (Râmeţ) község központján keresztül Brădeşti, majd Ponor falvakon keresztül egészen Mogosig, onnan pedig Abrudbányára vezet, vagy Brădeşti településtől jobbra térve, Valea Poienii elszort házai közt a Ponor, Poeni és Seaca patakok víznyelőjéhez (Vânătările Ponorului) érünk, innen még egy rövid szakasz köves út, majd aszfaltozott kanyargós úton beereszkedünk az Aranyos völgyi Szolcsva (Sălciua) községbe, csak olyan járművel szabad elindulni, amely birja a nehéz, hegyi útakat.
Elhagyjuk a Szabaderdőt, már látható lenne messziről a csúcs, de itt fenn mind sűrűbb a köd, nem is köd, hanem felhő ami a Pilis tetőt körülveszi, körülöttünk minden tejfehér, nem látunk semmit a tájból. Még reménykedünk, hogy délig talán felemelkedik a köd. Az út enyhén emelkedik a Bedellő karsztfennsíkján  a tévétoronyig, itt már 1000 m-en vagyunk. Kiszállunk a mikrobuszból, jellegzetes móc házakat látunk, elindulunk a Pilis csúcs felé. A kopasz csúcsra jelzetlen ösvényen kapaszkodhatunk fel, kb. 1 óra alatt. A köd kitartóan marad, már semmi remény arra, hogy bár kis időre kiderüljön, alig látunk pár méterre, a csúcs se látszik, de ha már itt vagyunk, nekiindulunk. Többen már jártunk itt, aki nem, az nem tudja, mit veszít a rossz idő miatt. Tiszta időben az útról szép kilátás nyílik a Remetei-szorosra, látható az 1079 m-es Kecskekőre, az 1233 m-es Csáklyakőre, az 1156 m-es Detonáta, az 1129 m-es Székelykő, továbbá Torockó, Torockószentgyörgy, Torda, Tövis és Nagyenyed is. De sajnos a mai kirándulás nem erről szól, a jó időt nem lehet előre megrendelni, ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, különben is rossz idő nincs csak rossz turista! Czárán Gyula "Regulái"-i is így bíztatnak: “...A legnagyobb zápor is /Mi kárt tehet benned? / Legfeljebb, hogy megáztat. / S más ruhát kell venned. / Ha kétes az idő reggel, / Menj csak bátran útra! / -Ha nem mégysz el, és kiderül.../ Megüthet a guta! – hogy mennyire igaz, csak az tudja, aki szereti a természetjárást.  Füves legelőn haladunk felfelé, elmaradnak a villanypoznák, még egy utolsó kapaszkodó és fenn vagyunk a csúcsot jelző két keresztnél. Itt fenn még havat is találuk és a bokrok közt sok-sok hóvirágot. A természet mindig tartogat valami meglepetést  – ezúttal a virágvasárnapi hóvirágokat. Előkapjuk fenyképezőgépeinket és fotózzuk a vízcseppektől csillogó kis virágokat.  Ebédszünetet tartunk, majd csúcsfotót is készítünk a csoportról. Visszatértünk a TV-toronyhoz, a csúcsot megmásztuk, a csodálatos panoráma marad egy másik kirándulásra.
Útunkat folytatjuk most már a gazdag történelmi múltal rendelkező Nagyenyedre . A 270 m magasságban elhelyezkedik el,  központjában városfalakkal bekerített, toronybástyás várában XV. századi gótikus stílusban épült református templom található. A XV. században épült a híres Bethlen Gábor kollégiumot. Nagyenyed, a szőlődombokkal övezett kisváros elsõ osztályú, minõségi borairól is ismert, amit meg is kostoltunk és vásároltunk a közeledő husvéti ünnepekre.
A Pilis tetőre reméljük eljutunk még ragyogó napsütésben is egy másik kiránduláson ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése